Az irányt keresi a magyar tőzsde
A blue chipek kisebb pluszban nyitották a napot, egyedül a Magyar Telekom részvényei stagnálnak.
A blue chipek kisebb pluszban nyitották a napot, egyedül a Magyar Telekom részvényei stagnálnak.
Továbbra is negatív hangulat jellemzi a nemzetközi részvénypiacokat, ugyan délután jött egy vártnál gyengébb foglalkoztatási adat az USA-ból, ez csak ideig-óráig tudta javítani a hangulatot, majd újból lefordultak a vezető nemzetközi index. Ezzel összhangban a magyar piac sem tudott emelkedni, a BUX index értéke kisebb kilengések után végül ugyanott zárt, mint ahol tegnap is befejezte a napot.
Amíg az európai piacok a nap első részében látott esést sikeresen elkezdték ledolgozni, a magyar piacon továbbra sem enyhül az eladói nyomás ma délután.
A Scandinavian Airlines (SAS) árfolyama szerdán 95 százalékot zuhant, miután a skandináv légitársaság kedd este bejelentette, hogy új nagy részvényesek csatlakoztak az céges átszervezéshez, amelynek során a csoportot kivezetik a tőzsdéről, a részvényesek pedig semmilyen kompenzációt nem kapnak az átszervezési folyamat során.
Bár tegnap még szembe tudott menni a negatív nemzetközi hangulattal a magyar piac, ma reggelre a BUX lendülete is elfogyott, így Európához hasonlóan mínuszban indította a napot.
Miközben a nemzetközi piacok tovább estek ma, a magyar tőzsde jelentősen felülteljesítő volt Európában. Ez részben az OTP-nek volt köszönhető, hiszen a bankpapír árfolyama emelkedett azt követően, hogy tegnap az ukránon levették az OTP-t a háborús szponzorok listájáról, és az EU-pénzekkel kapcsolatban pozitív hír érkezett.
Miközben Európában jellemzően esnek a tőzsdék, a magyar piacon kifejezetten jó a hangulat. Itthon az emelkedés jelentős része az OTP-nek köszönhető, miután a bankot levették az ukránok a háborús szponzori listáról, valamint az EU-s forrásokkal kapcsolatban is kedvező hírek jöttek.
Több releváns hír érkezett az OTP szempontjából, ezeket mérlegelik ma reggel a befektetők. Egyik oldalról levették az ukránok a bankot a háborús szponzori listáról, valamint az EU-forrásokról szóló hír is pozitívan hatott. Eközben viszont a GFM önkéntes kamatplafonról szóló bejelentése, valamint az idei hiánycél felemelése inkább negatívnak tekinthető. A piaci reakció összességében pozitív volt, az OTP a régiós bankpapírokhoz képest jelentősen felülteljesít.
Erősen indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek felpattantak a nyitás után.
Új menedzsment tagokkal egészül ki a Masterplast - adta hírül a cég a BÉT honlapján.
Az amerikai tízéves kötvény hozama az előző hetek emelkedése után ma átvitte a 4,7%-os szintet. Az amerikai hozamemelkedés nyomást helyez a feltörekvő devizákra, így a magas bétájú forintra is.
A hazai blue chipek közül csak a Magyar Telekom és az OTP zárt pluszban.
Az előző hónap kimagasló záróértéke után szeptemberben is tartotta formáját a BUX index: a BÉT elsődleges részvénymutatója 55 ezer pont felett, 55 838,5 ponton fejezte be a hónapot, amely mindössze 0,1 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. Az azonnali piac forgalma ezúttal 263,7 milliárd forintot tett ki, amely 12,6 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjében nem történt változás, az OTP, a Richter és a Mol vezették a mezőnyt, míg a brókercégek közül a Wood, az Erste és a Concorde jártak az élen.
Kijöttek a Tesla legfrissebb gyártási és értékesítési számai, amelyek ugyan növekedést mutatnak éves alapon, viszont a várakozásokat alulmúlták. Ennek megfelelően a piaci reakció is negatív volt.
Amennyire jól indult az év első fele a tőzsdéken, úgy romlott el a piaci hangulat a harmadik negyedévben. A szezonálisan gyenge augusztus-szeptemberi időszak ezúttal is bizonyította, hogy az év ezen részében jellemzően silányak a részvénypiaci hozamok, bár azért a szezonalitásnál többről volt szó. Az olajárak meredek emelkedése elkezdte fűteni a várakozásokat, hogy az infláció legyőzése a vártnál nehezebb, és hosszabb folyamat lehet a jegybankok számára, miközben a kötvényhozamok emelkedése is nyomás alá helyezte a tőzsdéket. Tekintettel az elmúlt hónapok eseményeire, most a szokásos éves olvasat helyett a harmadik negyedévre fókuszálva néztük meg, hogy mi mozgatta a különböző eszközök árfolyamát.
A kereskedési idő felénél a hazai nagypapírok közül egyedül a Mol van mínuszban, legnagyobb mértékben pedig az OTP emelkedett.
Nem teljesítettek jól a részvénypiacok szeptemberben, bár az ősz első hónapja historikusan is gyenge időszaknak számít a hozamok tekintetében. A nemzetközi eseményeket tekintve a Fed kamatdöntő ülése volt a legmeghatározóbb, ahol ugyan nem emeltek kamatot, viszont bejelentették: idén még egy emelés várható, jövőre pedig csak két vágásra számíthatnak a piaci szereplők. Ez a bejelentés még inkább megerősítette az alapkezelőket abban, hogy elkerüljék az amerikai részvénypiacot, többen inkább a távol-kelet felé kacsintgattak. A magyar gazdaság szempontjából az infláció és a forint stabilitása lesz a meghatározó tényező a következő időszakban.
Elsősorban az OTP húzta felfelé a mai kereskedésben a BUX indexet a magyar tőzsdén, de a Mol is pluszban zárt a blue chipek közül.
Miután tegnap hír nélkül esett az OTP, ma felfelé korrigál a részvény, már több mint 3 százalékos pluszban áll, ami a BUX indexet is felfelé húzza.
A nehéz piaci környezet ellenére növekedési pályán maradt a Navigator Csoport, mind az árbevétel, mind az EBITDA növekedett az első félévben – derül ki a cég közleményéből.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a legfontosabb fejleményekkel.
Kihat a szerb olajvállalat elleni lépés.
Maga az Európai Bizottság készítette a diagnózist.
Tényleg jönnek a repülő taxik?
Vírus és bakteriális fertőzés okozta légzési elégtelenségek miatt.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?