Az amerikai tőzsdék erősen zárják az idei évet, és sok befektető szerint a jó teljesítmény azután az év után is folytatódni fog, amely a világ leghosszabb ideig tartó bikapiacának, és a világ legrövidebb medvepiacának végét is jelentette.
Ma, 2020 utolsó napján a világ több nagy tőzsdéjén már nincs kereskedés, holnap pedig mindegyik fontosabb tőzsde zárva tart. A magyar tőzsde legközelebb hétfőn nyit ki.
Bár késő tavasszal és a nyár elején még csak optimista célkitűzésnek tűnt, de a Tesla képes lehet elérni az 500 ezer eladott járműről szóló célját, hála az erős kínai piacnak és az év végi hajrának Európában és az USA-ban – írja Dan Ives, a Wedbush elemzője.
Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken azt követően, hogy Donald Trump néhány nap halogatás után hétvégén mégis aláírta a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló, jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó törvényt, valamint a karácsonyi szünet alatt megszületett a Brexit-megállapodás, és elindultak a tömeges oltások az eurozónában. A jó nemzetközi hangulattal a magyar tőzsde is menni tudott ma, több hazai kispapír is jól teljesített. A régióból emellett érdemes kiemelni a horvát tőzsdét is, amelyen felfüggesztették a kereskedést azt követően, hogy erős földrengés rázta meg az országot. Mindemellett az amerikai tőzsdék ma ismét új csúcsra kerültek nyitás után, az esti órákban azonban mínuszba fordultak.
Az Iniciál Autóház törzstőkéjének 20 százalékát megtestesítő üzletrész AutoWallisba való apportálásával összefüggő tőkeemelésből származó részvényeket a Budapesti Értéktőzsde a mai nappal a kereskedésbe bevezette.
Alapvetően jó a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, amivel a magyar tőzsde is menni tud ma, azonban a hazai piacon néhány kispapír jelentősen felülteljesítő a BUX indexhez képest. A felülteljesítés elsősorban egyedi vállalati sztorikkal magyarázható, hiszen az elmúlt időszakban több jelentős bejelentés is érkezett a magyar a cégektől.
Az MNB összesen 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki két magánszemélyre a bennfentes kereskedelem, illetve bennfentes információk jogosulatlan közzétételének tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A jegybank által vizsgált időszakban egyes EST MEDIA (jelenleg Delta Technologies) és OTT1 részvényekre e bennfentes információk felhasználásával kötött ügyleteket a magánszemély.
Hétfőn tovább folytatódott az Alibaba árfolyamának mélyrepülése a hongkongi tőzsdén, miután a kínai központi bank a hétvégén sürgette a cég leányvállalataként működő Ant Groupot a pénzügyi szabályozási jogsértések javítására.
Sokan vetették bele magukat a részvénykereskedésbe és felbátorodtak a kezdeti sikerek után, de a mohóságtól vezérelt hangulatban vásárolt részvények még okozhatnak kellemetlen meglepetéseket – véli Konkoly Miklós befektetési szakember, aki tavaly indított el saját szakmai műhelyét, és vagyontervezési mentorként ad tanácsokat. A szakembert a Portfolio arról kérdezte, hogyan reagált a vagyonosabb réteg a korona-válságra, milyen befektetési stratégiákkal lehetnének sikeresebbek a hazai szolgáltatók és hogy mit gondol az otthonteremtési támogatásokról.
A Fed friss adatai szerint új rekordot döntött az amerikai háztartások vagyona, köszönhetően elsősorban a részvénypiacok szárnyalásának – számol be a hírről a CNBC.
Elon Musk cége körülbelül 20 milliárd dolláros költségvetéssel készül 2021-re – szükségük is lesz erre az összegre a rendkívül ambiciózus terveik megvalósítására, többek között egy futurisztikus, teljesen elektromosan működő pickupot is piacra terveznek dobni jövőre.
Az MNB tavasszal százmilliós piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Deltát, most pedig egy majd’ egy évig húzódó engedélyezési eljárás végén megtagadta a tavalyi alaptőke-emelések során kibocsátott új részvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. Előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzések, sorozatos hiánypótlási felhívások, szakértői vizsgálat tartotta lázban az elmúlt időszakban a Delta részvények iránt érdeklődő befektetőket. Az elutasítás okairól, a különféle MNB-s eljárások közötti összefüggésekről és a tájékoztató engedélyezés szempontrendszeréről kérdeztük Barnóczki Pétert, az MNB tőkepiaci és fogyasztóvédelmi jogérvényesítési igazgatóját.
Az ázsiai tőzsdéken mérsékelt esést láttunk csütörtökön, Európában pedig az iránykeresés volt jellemző ma, a magyar tőzsde azonban tovább tudott emelkedeni a tegnapi rali után és végül 1,1 százalékos pluszban zárt. Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimuluscsomaggal kapcsolatos vitának betudható, a Nasdaq viszont pluszban zárt.
Az idei év egyik legnagyobb tőzsdei sztorijának az elekromosautó-gyártó részvények számítottak, hiszen egyértelműen látszik, hogy az autóipar kezd elmozdulni egyre inkább a fenntarthatóság felé, gombamód szaporodnak az olyan cégek, amelyek már kizárólag elektroms autókat gyártanak, tőzsdén jegyzett részvényeik árfolyama pedig meredeken emelkedik. Sok esetben azonban ezek a népszerű részvények már kifejezetten drágák, így érthető az, ha valaki nehezen dönt a vásárlás mellett. Viszont ha egy kicsit távolabbról nézzük az egész elektromosautó-, illetve az ahhoz kapcsolódó önvezető autózási trendet, akkor számos olyan részvényt találunk, amelyben van még fantázia, ezekből mutatunk most néhányat.
Ázsiában részben geopolitikai feszültéségek miatt estek a tőzsdék hétfőn, emellett Európában vegyes volt a kereskedés képe, a befektetők a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményekre figyeltek. A pénteki új csúcsok után ma mérsékelt eséssel indították a hetet az amerikai tőzsdék, részben a geopolitikai feszültségek nyomják rá a bélyegüket a hangulatra. Az esti órákban az amerikai indexek vegyesen teljesítettek, az S&P és a Dow mínuszban, a Nasdaw pluszban zárt.
Ma is folytatja a hónapokkal ezelőtt indult raliját a Rába, amelynek több oka is van, egyrészt októberben érkezett a bejelentés, hogy új harcjármű gyártása indulhat Magyarországon, és a Rábával közösen fog gyártani az egyik legnagyobb szingapúri hadiipari vállalat, másrészt múlt héten arról döntött a cég igazgatósága, hogy leváltja a Rába vezetését, emiatt pedig felélénkültek azok a várakozások, hogy irányváltás jön a cégnél.
A Lufthansa 29 ezer dolgozót bocsát el év végéig, valamint jövőre további 10 ezer főtől válik meg Németországban, elsősorban a koronavírus okozta nehézségek miatt – közölte a Bild am Sonntag nevű német lap.
Az ázsiai tőzsdékre leginkább az iránykeresés volt jellemző pénteken, az európai piacok ezzel szemben jellemzően emelkedtek, a magyar tőzsde is jól teljesít, a hazai blue chipek közül kiemelkedett a Richter, melynek árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett ma. Az amerikai tőzsdék emelkedtek, a hangulatot nem tudta érdemben rontani, hogy a novemberi munkaerőpiaci adat elmaradt a várakozásoktól.