Az Evergrande nevű kínai ingatlanfejlesztő cég elektromos autós egységének árfolyama 67 százalékot ralizott hétfőn, miután a társaság jelentős mennyiségű tőkét vont be új részvények kibocsátásával.
Az egyik legfelkapottabb befektetési téma mostanában a bitcoin, amellyel már a világ legnevesebb elemzőházai is foglalkoznak. Legújabban a JP Morgan adott ki egy friss elemzést a kriptodevizáról, amelyben azt boncolgatja a cég elemzője, hogy miért alkalmatlan a bitcoin, mint fedezeti eszköz. Emellett kitér az elemzés arra is, hogy a milyen korreláció áll fent a bitcoin és más fedezeti eszközök, és a többek között a részvények között, de a konklúzió kifejezetten megosztó. Végül az elemzés elismeri, hogy van a bitcoinnak egy kifejezetten előnyös tulajdonsága, hiszen abban az esetben nagyon is hasznos lehet, ha a fiat valuta rendszer összeomlik.
Az ázsiai piacokon rossz volt a hangulat pénteken, miután a régió több területén is ismét elkezdett emelkedni a koronavírusos esetek száma, főleg Kínában és Délkelet-Ázsiában. Az európai tőzsdéken szintén negatív hangulat uralkodott ma, részben a koronavírusos esetszámok növekedése miatt, részben pedig az emiatt hozott korlátozó intézkedések miatt, amelyek kedvezőtlenek a régió gazdasági kilátásaira nézve. A nemzetközi hangulatnak megfelelően az amerikai tőzsdék is mínuszban zártak a pénteki kereskedésben, egyedül a Nasdaq volt kivétel.
Nem volt könnyű dolga tavaly a shortosoknak, azaz az árfolyam esésére spekuláló befektetőknek, hiszen bár a világ tőzsdéi óriásit zuhantak a koronavírus miatt, ezt az esést aránylag hamar sikerült ledolgozniuk a tőzsdéknek, és az év második felére már ismét az új csúcsok közelében jártak a fontosabb börzék.
Hosszútávon a profitnövekedés a részvényárfolyamok egyik legfontosabb mozgatórugója - elméletben legalábbis. Sokkoló ábrát közölt a BCA Research, amely azt mutatja, hogy miközben a részvénypiacok globálisan már közel duplájukra nőttek 2008 óta, addig a vállalatok egy részvényre jutó eredményei lényegében a 12 évvel ezelőtti szinten stagnálnak.
Sorra állítják le üzemeiket világszerte az autógyártók a most már globálissá váló chiphiány miatt, a beszállítói szűk keresztmetszet már a magyarországi autógyártást is érinti. A chiphiány a koronavírus-járvány egyik továbbgyűrűző hatása, az autóipari kereslet összeesése, majd vártnál gyorsabb visszapattanása felkészületlenül érte a beszállítókat. A chipgyártók igyekeznek felpörgetni beruházásaikat, de még így sem tudják egyhamar kielégíteni az autóipar igényeit, főként úgy, hogy más iparágakban, például a szórakoztatóelektronikai termékeket gyártó cégeknél is nagy az éhség a chipek iránt, így akár az egész idei első félévet végig kísérheti a jelenség. Megvizsgáltuk a legnagyobb autóipari kitettséggel rendelkező chipgyártók kilátásait, részvényeik árazását és az elemzői véleményeket.
Joe Biden tegnap több mint egy tucat rendeletet írt alá, miután letette az elnöki esküt, amellyel visszavonta elődjének, Donald Trumpnak több intézkedését. Az eseményekre reflektálva a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája két olyan új befektetési témát emelt ki, amelyek számára kifejezetten kedvező lehet 2021.
Bár Svédország egyike a társadalmi egyenlőségre törekvő országoknak, 2019 eleje óta ott is folyamatosan emelkedik a gazdag emberek vagyona. A svéd pénzügyi miniszter szerint, ha K-alakú kilábalás lesz a gazdaságban, csak tovább növeli a gazdagok és szegények közötti vagyoni különbséget – számol be a hírről a Bloomberg.
Holnaptól kicsit más Amerikára fogunk ébredni, ma történik meg Joe Biden beiktatása. Ez nem biztos, hogy a tőkepiacoknak nagy öröm lesz összességében, de vannak szektorok, amelyek profitálhatnak belőle. A globális piaci kilátások szempontjából a legnagyobb kérdés, hogy mikorra lesz meg az átoltottság a koronavírus ellen, Európában ez nyárra vagy őszre várható. A második hullám W-alakú recesszióba taszította a világot, már csak az bizonytalan, hogy mennyire lesz mély a második V – mondták el az Equilor elemzői az idei piaci kilátásokról szóló mai eseményükön.
Közzétette legfrissebb számait a Netflix, amelyekből kiderült, hogy a cég előfizetőinek száma már átlépte a 200 milliót, valamint arról is beszámolt a cég, hogy többé nem lesz szüksége többmilliárdos kölcsönökre, hogy finanszírozni tudja a streaming szolgáltatására készülő filmeket és sorozatokat.
Ázsiában vegyes volt ma a kereskedés képe hétfőn, a kedvező kínai makroadatot követően emelkedni tudott a sanghaji és a hongkongi index, azonban Ázsia más részein rossz volt a hangulat. Az európai nyitás is gyengére sikerült, a kontinens vezető indexei mind mínuszban vágtak neki a hétnek, majd a nyitástól távolodva mérsékelt elmozdulásokat látunk az európai piacokon, és határozott irány a nap végére sem alakult ki. Az Egyesült Államokban a Martin Luther King Day miatt nincs ma kereskedés.
Majdnem az összes nagy jegybank jelentős pénznyomtatásba fogott 2020-ban, és arra számíthatunk, hogy ez idén is így lesz. De melyik jegybankok torzították legnagyobb mértékben a piacokat, és melyiken van még tere a jegybankoknak?
A 90 éves Warren Buffett vagy a haverja, a még nála is öregebb, 97 éves Charlie Munger mondja meg nekünk, hogy mi az epik? Dehogy, gondolhatják azok a fiatal, többségében tapasztalatlan befektetők, akik az elmúlt hónapokban özönlötték el a tőzsdéket. Nekik nagyobb adrenalinlöketre, gyors trade-ekre, és a kereskedéshez gyorsabb ötletekre, válaszokra van szükségük, amiket már nem a több százoldalas gyorsjelentésekben vagy végeláthatatlan befektetői prezentációkban keresnek, hanem az Instán és a TikTokon. És meg is találják. Kortünetnek és állatorvosi lónak tökéletesen megfelel Maren Altman, önjelölt kriptodeviza-szakértő és pénzügyi asztrológus, aki a bolygók állásából mondja meg, mikor kell adni vagy venni a bitcoint, a Teslát vagy éppen az amerikai dollárt. Altmannak a TikTokon már több mint egymillió követője van, akik rendszeresen kapnak iránymutatásokat pénzügyi témákban. A TikTok-influenszer elismeri, hogy pénzügyi képzettsége nincs, befektetési tanácsokat sem ad, így igazán számon kérni sem lehet rajta semmit. Hogy jó-e az, hogy a tőzsdékkel ismerkedő amatőröket egy másik tőzsdei amatőr vezeti? Nyilván nem, de az látszik, hogy igény az volna rá.
Sokan számítanak arra, hogy a koronavírus által sújtott gazdaság vissza fog pattanni, ami kifejezetten kedvező lehet az olyan részvények számára, amelyek lemaradók voltak az elmúlt időszakban látott raliban, ebből pedig az európai tőkepiacok is profitálhatnak 2021-ben.
Rekord mértékű friss pénz áramlott a tőzsdén kereskedett alapokba tavaly, ezzel a szektor kezelt vagyona átlépte a 8 ezermilliárd dollárt – írja a Financial Times.
David Amaryan megcsinálta azt, amiről a legtöbb befektető csak álmodni mer: a portfóliója minden évben ralizott az elmúlt egy évtizedben, és azt is elárulta, hogy milyen stratégiával fektet be.
Ázsiában javarészt emelkedtek a fontosabb indexek kedden, az európai színtéren azonban nem alakult ki határozott irány a keddi kereskedésben, a magyar tőzsde ma alulteljesítő volt. Mindemellett az amerikai nyitás is kifejezetten gyengére sikerült, minimális mozgásokat látunk a vezető tengerentúli indexek esetében.