Jelentés után esik a BIF
Nagyot esett a BIF árfolyama a hétfői kereskedésben, miután a cég múlt pénteken csökkenő árbevételről számolt be, valamint az adózott eredmény is visszaesett a tavalyi év azonos időszakához képest.
Nagyot esett a BIF árfolyama a hétfői kereskedésben, miután a cég múlt pénteken csökkenő árbevételről számolt be, valamint az adózott eredmény is visszaesett a tavalyi év azonos időszakához képest.
Mark Mobius veterán befektető szerint a befektetőknek a portfóliójuk 10 százalékát aranyban kellene tartaniuk, mivel a koronavírus világjárvány elleni küzdelem érdekében bevezetett példátlan ösztönző intézkedések következtében a valuták leértékelődnek.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk pénteken, és Európában is inkább az óvatosság volt jellemző, csak mérsékelt elmozdulásokat mutattak a vezető indexek, végül azonban javult a hangulat a kereskedési idő végére. A mai nap kiemelt eseménye Jerome Powell beszéde a Jackson Hole-i konferencián. A beszédet megelőzően óvatos optimizmus látszott a tengerentúli tőzsdéken, majd miután Powell gyakorlatilag semmit nem mondott a taperingről - amelytől a piac leginkább tartott-, az emelkedés begyorsult.
Megtartotta rendkívüli közgyűlését az Opus, többek között új könyvvizsgálót választott a közgyűlés és saját részvények társaság általi vásárlására is felhatalmazta az igazgatóságot.
A Rába ezen a héten tette közzé negyedéves számait, amelyeket az OTP most friss elemzésében értékelt. A bank elemzője megemelte a célárát a részvényre, az ajánlását pedig tartáson hagyta.
Kína azt tervezi, hogy új szabályokat javasol, amelyek megtiltanák a nagy mennyiségű érzékeny fogyasztói adattal rendelkező vállalatoknak, hogy az Egyesült Államokban tőzsdére lépjenek - mondták az ügyet ismerő személyek a Wall Street Journalnak -, ami valószínűleg meghiúsítja az ország technológiai cégeinek külföldi tőzsdei bevezetésre irányuló törekvéseit.
Közzétette második negyedéves számait a Duna House, a cég árbevétele jelentősen megugrott a bázisidőszakhoz képest, és az EBITDA is hasonló ütemben nőtt. A menedzsment a megemelte az idei évre szóló tisztított core EBITDA, tisztított core adózott eredmény várakozását.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében alakít ki műszaki bázist az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt, annak érdekében, hogy a bérautó szolgáltatások fejlesztése mellett a Csoport felkészüljön akár autómegosztók vagy flottakezelők kiszolgálására is. A vállalat 565 millió forintos beruházásából 282 millió forintot a Külgazdasági és Külügyminisztérium vissza nem térítendő támogatása fedez.
A Masterplast 9 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket, a forrásbevonást pedig az MKB most friss elemzésében értékelte. Az MKB változatlanul hagyta a célárát és az ajánlása továbbra is tartás.
Közzétette második negyedéves számait a Rába, a társaság az összes főbb soron növekedést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest, ami részben annak is betudható, hogy a tavalyi év első felét a drasztikusan zuhanó kereslet és akadozó ellátási láncok jellemezték. Mindemellett a profit 10 éve nem látott szintre ugrott, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a cég a második negyedévben értékesített egy ingatlant, amelynek jelentős eredményhatása volt.
Az Amundi, Európa vezető alapkezelője szerint a kínai szabályozói szigorítások közepette érdemes az olyan részvényekre összpontosítani, amelyek a pekingi célok szempontjából stratégiai jelentőségű iparágakhoz, illetve cégekhez tartoznak, hiszen ezek hosszútávon jó választások lehetnek - írja a Bloomberg.
Az ázsiai tőzsdéken jó hangulatban telt a keddi kereskedési nap, és az európai tőzsdék is javarészt emelkedtek ma. Itthon a piac figyelme az MNB-re szegeződött, amely a várakozásoknak megfelelően 30 bázisponttal 1,5 százalékra emelte az alapkamatot, azonban a jegybank azt is bejelentette, hogy elkezdi visszavágni az állampapír-vásárlási programját. A tengerentúli tőzsdék ma felfelé kapaszkodnak, az emelkedést támogatja, hogy az FDA tegnap megadta a teljes forgalomba hozatali engedélyt a Pfizer/BioNTech vakcinájának. A vezető amerikai tőzsdeindexek kisebb pluszban fejezték be a napot.
Újbuda egyik dinamikusan fejlődő, forgalmas negyedében, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság. A beruházás jól illeszkedik a tőzsde autós vállalatának növekedési stratégiájába.
A Masterplast augusztus 18-án tette közzé legfrissebb számait, amelyet most az MKB elemzésében értékelt. A cég megismételte a Masterplastra szóló 4 433 forintos ajánlását, az ajánlása pedig továbbra is tartás.
Ahogy az várható volt, az amerikai eszközvásárlási program idei leállításával kapcsolatos szerda esti Fed-jelzés csak néhány órára volt képes elrontani a részvénypiaci hangulatot Amerikában, minden ilyen esést megvesznek régóta. Már a csütörtöki kereskedésben látszott a vételi erő, ami az európai piacokon is mérsékelt pluszokhoz vezetett a pénteki zárásra, aztán a pénteki amerikai részvénypiaci nyitáshoz közeledve meglódultak az indexek, és végül mindhárom vezető index 0,7-1,1% közötti pluszban zárt. Az egyik Fed döntéshozó máris kezdi meggondolni magát az eszközvásárlások idei leállításával kapcsolatban, mert a járvány ismét egyre erősebb, ami a gazdaságban is károkhoz vezethet.
Bár az államalapítás ünnepe miatt a hazai bankközi devizapiac zárva tart, de az elektronikus kereskedés zajlik a világpiacon a forinttal is és az erősödő kockázati étvágy mellett öthetes csúcsra erősödött az euróval szemben, picit benézett a 350-es szint alá is.
Kedvezőtlen hangulat uralkodott csütörtökön a világ tőzsdéin, a Fed tegnap este publikált jegyzőkönyvét követően ismét a közelgő amerikai jegybanki szigorítás került a befektetők fókuszába. Az európai részvénypiacokon jelentős mínuszok bontakoztak ki, a BUX is esett a hét utolsó hazai kereskedési napján és az amerikai tőzsdék is mínusszal nyitottak. A tengerentúlon azonban fordult a hangulat, és látványos hullámzás vette kezdetét.
A koronavírus-járvány újbóli erősödése és néhány vártnál gyengébb makroadat már egyébként is törékennyé tette a fejlett részvénypiaci hangulatot, és a Fed szerda esti kamatdöntési jegyzőkönyvének üzenete, miszerint már idén elkezdődhet az eszközvásárlási program visszafogása, csak „rátett erre egy lapáttal”. Mindezek hatására az amerikai, majd ázsiai, illetve európai részvénypiacokon intenzív esés kezdődött, a menedékkeresés jegyében pedig kilenchavi csúcsra erősödött a dollár, a fejlett piaci hosszú kötvényhozamok süllyedtek. De miért ijedt meg ennyire a piac és mi várható a Fed-től? Ezt foglaljuk össze röviden az eseményeket tágabb kontextusba helyezve.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes hangulat uralkodott pénteken, ami elsősorban a koronavírus delta variánsának terjedésével, illetve a Kínából eredő szabályozói kockázatokkal hozható összefüggésbe, Kína a szabályozás szigorítását az ingatlanszektorra is kiterjesztette, és felfüggesztette a magántőkealapok számára a lakóingatlan-fejlesztésbe történő befektetésekhez szükséges tőkebevonást. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt az óvatos optimizmus volt ma jellemző, a magyar tőzsde végül az egész napos iránykeresés után új csúcson zárt. A tengerentúli tőzsdék szintén emelkednek a pénteki kereskedésben, a Dow és az S&P 500 is új csúcson zárt.
A héten tette közzé legfrissebb számait az OTP és a Magyar Telekom, a jó eredményeket követően pedig a HSBC, a VTB Capital és a Raiffeisen is megemelte a részvényekre vonatkozó célárát.
Thomas Crooks indítéka még mindig ismeretlen.
Nemzetközi gazdálkodásra 478 pont kellett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?