részvény

Egyre közelebb a nagy nap - Most kell Tesla-részvényt venni?

Egyre közelebb a nagy nap - Most kell Tesla-részvényt venni?

Október 10-én jön a Tesla Robotaxi eseménye, melyet még a Federal Reserve kamatvágásánál is jobban várnak a cég befektetői. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni jelenleg az eseményről, valamint megnéztük, hogy mit mutat most a technikai kép a Tesla esetében az eseményt megelőzően, emellett pedig azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes-e most Tesla részvényt venni.

Nagy izgalmak jönnek a magyarok egyik kedvenc befektetésénél

Nagy izgalmak jönnek a magyarok egyik kedvenc befektetésénél

Nagyon jó éve van a magyar tőzsdének: globális viszonylatban is az élmezőnybe tartozik a BUX, emellett pedig a Mol kivételével az összes blue chip árfolyama is erős két számjegyű emelkedésben van idén. Ráadásul a kispapírok között is találunk remek sztorikat, ebből adódóan pedig nagy emelkedéseket is. Mostani elemzésünkben egy olyan magyar részvényt mutatunk be, amely egyike volt a hazai befektetők kedvenceinek az elmúlt évben, most pedig izgalmas lehetőségek lehetnek ebben a részvényben.

Már nem a japánok mozgatják az amerikai részvénypiacokat?

Már nem a japánok mozgatják az amerikai részvénypiacokat?

Az elmúlt napokban a japán jen erősödése ellenére emelkedni tudott a technológia-vezérelt Nasdaq 100 index, ezért rögtön adódik a kérdés, hogy véget érhetett a tőzsdéket bedöntő carry trade leépítése, vagy csak egy rövid távú anomáliát látunk a piacokon?

Ez a milliárdos kivenné a pénzét a tőzsdéről, ha Kamala Harris nyeri a választást

Ez a milliárdos kivenné a pénzét a tőzsdéről, ha Kamala Harris nyeri a választást

John Paulson többek között arról ismert, hogy 2007-ben több milliárd dollárt keresett CDS-eken. A milliárdos most azzal került be a hírekbe, hogy Kamala Harris elnökválasztási győzelme esetén kivenné a pénzét a tőzsdéről, mert szerinte a demokrata elnökjelölt nagy bizonytalanságot hozna a piacokon. A képet azért nagyban árnyalja, hogy Paulson Donald Trump fő támogatója.

Kilőtt a Wizz Air - Ez már a fordulat?

Kilőtt a Wizz Air - Ez már a fordulat?

Jelentős emelkedést láthattunk kedden a Wizz Air és más európai légitársaságok részvényeiben is, ennek kapcsán pedig adódik a kérdés, hogy korai-e már fordulatról beszélni a Wizz Air esetében azt követően, hogy a cég árfolyama július vége óta lefeleződött és az elmúlt hetekben napról napra érte el a történelmi mélypontokat. Erre a kérdésre kerestük a választ.

Csökkenő kamatokra, gyengülő forintra számít az Equilor

Csökkenő kamatokra, gyengülő forintra számít az Equilor

Csökkenő infláció és jegybanki alapkamat Magyarországon, gyengülő forint és dollár, erre számít az Equilor. Hogy mibe érdemes ilyen környezetben befektetni? Az elemzőház óvatosságra int a növekvő bizonytalanságok miatt, de jó alternatívát jelenthetnek a magyar állampapírok, amelyek relatíve magas reálhozamot kínálnak, a részvénypiacokon érdemes lehet a régiós, különösen a lengyel és magyar piacok felé fordulni, amelyek historikusan olcsónak számítanak. A szektorok közül a defenzívebb ágazatok, mint a közművek, gyógyszeripar és nem ciklikus fogyasztási cikkek gyártói lehetnek vonzóbbak a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában, derült ki az Equilor sajtótájékoztatóján.

Megszólalt az AKKO Invest a vételi ajánlatról: az igazgatótanács nem javasolja az elfogadását

Megszólalt az AKKO Invest a vételi ajánlatról: az igazgatótanács nem javasolja az elfogadását

Az AKKO Invest Igazgatótanácsa nem javasolja részvényeseinek a nyilvános vételi ajánlat elfogadását, mivel a WING Csoportba tartozó ajánlattevő célja összhangban van a társaság céljaival, növekedési stratégiájával, így amennyiben azok megvalósulnak, az megteremtheti várhatóan annak a lehetőségét, hogy a tulajdonukban lévő részvények piaci értéke emelkedjen – írja közleményében az AKKO.

Emelkednek ma reggel a hazai blue chipek

Emelkednek ma reggel a hazai blue chipek

Emelkedéssel kezdik a keddi kereskedést az irányadó európai indexek, és a magyar tőzsde is felfelé vette az irányt a nyitást követő percekben.

Zsákolják a bankok és biztosítók részvényeit a fedezeti alapok

Zsákolják a bankok és biztosítók részvényeit a fedezeti alapok

A fedezeti alapok az elmúlt héten jelentősen növelték a pénzügyi szektorban, különösen a bankok, biztosítók és kereskedőcégek részvényeiben lévő kitettségüket. A Goldman Sachs pénteken közzétett jegyzete szerint ez volt a leggyorsabb ütemű vásárlás 2023 júniusa óta.

A héten csődvédelembe menekülhet a Tupperware

A héten csődvédelembe menekülhet a Tupperware

Évek óta csökken a kereslet a Tupperware termékei iránt, a céget hosszú ideje próbálják megmenteni. A Bloomberg úgy tudja, hogy már a héten csődeljárást kezdeményezhet a cég.

15-20 százalékkal nőhet a Wizz Air

15-20 százalékkal nőhet a Wizz Air

A Wizz Air jelentős utasszám-növekedésre számít a következő évben, különösen az új közel-keleti útvonalaknak köszönhetően. Váradi József vezérigazgató a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy globálisan 15-20%-os növekedést várnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.