Nőttek a bevételek a Glosternél
Közzétette első féléves beszámolóját a Gloster, az informatikai vállalat bevételei tovább emelkedtek, és bár a tavalyinál kisebb mínusz szerepel az adózott eredmény soron, de továbbra is veszteséges a vállalat.
Közzétette első féléves beszámolóját a Gloster, az informatikai vállalat bevételei tovább emelkedtek, és bár a tavalyinál kisebb mínusz szerepel az adózott eredmény soron, de továbbra is veszteséges a vállalat.
A Mol 7 éves lejáratú euróban denominált kötvények kibocsátását tervezi, egyelőre a tervezett kibocsátási mennyiség és egyéb adatok nem ismertek. A szervezésben több nagybank is részt vesz.
Tegnap debütált a tőzsdén a német Siemens cégcsoportból kivált és külön is tőzsdére lépett Siemens Energy, amely első kereskedési napján a várakozások alatt teljesített. Az energetikai szegmens elsősorban azért lépett külön útra, mert gyengék voltak az eredményei, de jelentős növekedést szeretnének elérni a következő években.
Vételi ajánlással és 354 forintos célárral megkezdte az Opus részvényeinek követését az Equilor, a célár 56 százalékos felértékelődési potenciált jelent a részvények tegnapi záróárához képest. Az elemzésre jelentős emelkedéssel reagált a kedd reggeli kereskedésben az Opus árfolyama.
Újabb közbeszerzést nyert el a 4iG, ez a héten már a második bejelentés volt, hiszen hétfőn közölte a cég, hogy közel 2,4 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzést.
A GVH engedélyezte az OTP Csoport számára a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon aktív NAGISZ csoport megvásárlását, de olyan feltételekkel, amelyek képesek versenysemlegesen kezelni az OTP és a Csányi Csoport vezetői átfedéséből adódó helyzetet.
Az ázsiai tőzsdéken kedvező volt a hangulat hétfőn annak ellenére, hogy Washington újabb szankciókat eszközölt Kína legnagyobb chipgyártójával szemben. Európában jelentős emelkedést láttunk, a BUX felülteljesítő volt a kontinensen, az OTP és a Mol nagyot ralizott. A tengerentúlon a nyitást követően közel 1,5 százalék körüli emelkedést láthattunk a vezető indexeken.
Részvényenként 22 forintos osztalékot fizet tavalyi eredménye után részvényeseinek a 4iG a 2020 szeptember 21-i fordulónapon a társaság részvénykönyvében szerepelt tulajdonosoknak. A tőzsdei társaság a kifizetés fedezetét átutalta a KELER-nek, amely 2020. szeptember 28-án megkezdte a kifizetéseket a részvényeseknek.
A sokak által megkérdőjelezett hatékonyságú orosz és kínai koronavírus vakcinák mellett több cég folytat kutatásokat oltóanyag kifejlesztésére. A vakcináért komoly küzdelem folyik az azt fejlesztő cégek közt, és egyelőre nem tudjuk, egyáltalán lehet-e a koronavírusra olyan vakcinát készíteni, amely örökre szóló 100 százalékos immunitást ad, vagy mint az influenza esetében, évről évre újabb oltásra és folyamatos keresletre és gyártásra kell felkészülnünk. Összeszedtük a legígéretesebb fejlesztéseket, melyek az Egyesült Államokban folytatnak tömeges tesztelést.
A befektetői konszenzus alapján Donald Trump elnöksége jót tenne az amerikai részvénypiacnak amennyiben véghez tudná vinni az adócsökkentést, egy Joe Biden elnökség azonban a vállalati adók emelésével és a gazdagok különadójával nem kedvezne az amerikai piacoknak. A dán Danske Bank elemzője szerint nem ennyire egyszerű a kép, nem feltétlenül tenne rosszat az amerikai piacoknak egy Biden elnökség.
Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
Szárnyalnak ma az európai tőzsdék, szektor szinten számos iparág részvényeit vásárolják a befektetők Európa szerte. Kimondottan jó a helyzet az autóipari vállalatok papírjainál, a Porsche és a Renault több, mint 4 százalékot nőtt a koradélutáni órákban.
Jason Brady, a Thornburg Investment Management cégvezére tudja, hogy sok készpénzen ülni nem annyira népszerű a befektetők körében. A mostani bizonytalan részvénypiaci helyzetre való tekintettel mégis azt javasolja a szakember, hogy az emberek minél több likvid eszközt tartsanak, pénz befektetni ugyanis jóval könnyebb, mint kivenni a befektetésből.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szeptember egy nagyon rossz hónap lesz a részvénypiacok szempontjából – ez kiváltképp igaz a bikapiacot leginkább éltető technológiai részvények esetében. Rekord értékű visszaesést láthatunk egyelőre a FAANG részvények piaci kapitalizációinál, bár az is igaz, hogy az elmúlt hónapokban elképesztőt raliztak a technológiai vállalatok papírjai.
Nagyot emelkedett ma a Mol árfolyama, miután a társaság múlt pénteken bejelentette, hogy részvény-visszavásárlási programot indít. A hazai olajtársaság részvényárfolyama 6,5 százalékos pluszban is járt ma.
Úgy tűnik, hogy a pár hete botrányba keveredett Nikola nem csak, hogy még működőképes elektromos teherautót sem készített, hanem még annak a dizájnterveit sem magától találta ki. Ehhez képest még ők perelték be a Teslát 2018-ban szabadalmi jogsértés címén, mert állításuk szerint az általuk bemutatott Tesla Semi túlságosan is hasonlított a Nikola teherautójához.
Jó ma a hangulat az európai tőzsdéken, szektor szinten számos iparág papírjait vásárolják a befektetők. Kimondottan jó a helyzet a pénzügyi vállalatok részvényeknél, a HSBC, a Deutsche Bank és a Standard Chartered több, mint 5 százalékot nőtt a késődélelőtti órákban.
A Volkswagen a múlt héten mutatta az első elektromos SUV-ját, az ID.4-et. A cégnek komoly tervei vannak az elektromobilitás területén, a mai napon újabb komoly bejelentéseket tettek, miközben a vállalat azt is közölte, hogy 2020-ban az előző évhez képest várhatóan megduplázzák az elektromos modellek értékesítését.
Újabb részvénycsomagot zálogosított el a Sertorius Global Opportunities Fund.
A holnapi Joe Biden és Donald Trump közötti amerikai elnökválasztási vitát a várakozások szerint rekordméretű közönség fogja figyelemmel követni. Amellett, hogy milyen gazdasági és külkereskedelmi tervekkel rukkolnak elő a jelöltek a legfontosabb végső soron az lesz majd, hogy ez miként alakítja a várható győzelmi esélyeiket. Ez lehet ugyanis a legnagyobb hatással a részvénypiacokra is.
Legalábbis a kínai gyártókhoz képest.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?