Egész jól teljesítettek ma az európai tőzsdék, szektor szinten kiemelkedően jól ment a pénzügyi intézményeknek. A Sberbank közel 4 százalékot nőtt a késő délutáni órákra, de kimondottan jól teljesített a Banco Bilbao és a Societe Generale is.
Egy nappal a perlekedősre és sértegetősre sikerült elnökjelölti vita után probálják a Wall Street elemzői kitalálni, hogy az elhangzottak milyen hatással lehetnek a piacokra és az elnökválasztásra. Többnyire kiábrándult válaszok, és élces megjegyzések voltak jellemzőek.
Leon Cooperman, az Omega Advisers befektetési alap 77 éves milliárdos cégvezére szerint manapság három részvénypiac létezik, amik közül válogathatnak a befektetők. A FAANG részvényekkel az élen van a technológiai piac, ami bár jól teljesített eddig, a guru jó esélyt lát a visszaesésre. A második piacot „Robinhood-piacként” emlegeti Cooperman, a szektor vállalatainak nem jósol nagy jövőt a guru, míg végül van a „maradék”, ahol megfelelő kockázatkezeléssel lehet még sikereket elérni.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már 2011 óta irányítja a céget. A tapasztalt vezető megőrizte az Apple versenyelőnyét, a vállalat értéke idén már többször meghaladta a 2000 milliárd dollárt is. A cég igazgatótanácsa is elégedett, így a vezérigazgató kompenzációs csomagját a fizetés és bónusz mellett újabb részvényopcióval egészíti ki.
A héten másodszorra vásárolt OTP-részvényeket Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius. Tegnapelőtt 50 ezer darabot vettek a BÉT-en, tegnap 20 127 darabot. A tegnapi vétel 9313 forintos átlagáron történt, összesen 187,44 millió forint értékben.
Keresleti és kínálait sokk is érte az olajipart az elmúlt hónapokban, ez pedig meglátszik a szektor vállalatainak árfolyamgrafikonján is, a Mol árfolyama is hónapok óta csökkenő trendben halad, az elmúlt napok heves emelkedése után azonban akár jelentősen javulhat az összkép.
Ötödik éve publikálja a Budapesti Értéktőzsde a BÉT 50 kiadványát és mutatja be azon hazai középvállalatokat, amelyek iparágukban nemzetközi szinten is egyedülállót alkotnak. Idén, a koronavírus árnyékában talán még nagyobb szükség van az inspiráló történetekre, mint eddig bármikor. A krízis akár egy új korszak kezdete is lehet, alkalmat adva a megszokott rend újragondolására – olvasható a kiadvány bevezetőjében.
Megjelent a Budapesti Értéktőzsde idei BÉT50 kiadványa, amelyben újabb 50 hazai középvállalat kerül bemutatásra. Az idei merítésben szereplő vállalatok a hagyományos iparágak, a gyártás, a kereskedelem vagy az élelmiszeripar mellett egyre nagyobb hangsúllyal az IT szektorból, illetve további, kevésbé megszokott szektorokból kerültek ki, az influencer marketingtől egészen a divatiparig. A COVID-19 nem csak a kiadvány összeállítására, hanem az 50 kkv működésére is hatással volt, az élet azonban nem állt meg, a BÉT50 az egészségügyi óvintézkedések maximális betartása mellett elkészült, az 50 vállalat között pedig számos olyan van, amelyiknek a pozíciója még erősödött is a járványt követően. A BÉT50 kiadvány bemutatása kapcsán beszélgettünk Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójával.
Komoly átalakításokra készül a Shell, a múlt hónapban széleskörű stratégiai tervet jelentett be a vállalat, melyben az alacsony szén-dioxid kibocsátású működésre való áttérés részeként költségcsökkentést, és a működésének átalakítását jelentett be. A vállalat mai közzététele alapján a költségcsökkentési terv részeként megválik dolgozói több mint 10 százalékától. A jelenleg 83 000 dolgozót foglalkoztató cég 7-9 ezer fős leépítést tervez.
Az elmúlt időszak egyik legnagyobb elbocsátását jelentette be a Disney, az úgynevezett üdülési üzletág (Disneyland, különböző üdülőklubok) 28 ezer dolgozójától válik meg, miután a koronavírus-járvány továbbra is jelentős negatív hatással van a turizmusra.
A tegnapi nagy rali után a mai kereskedésben Ázsiában vegyes volt a hangulat, inkább oldalazást láttunk, az indexek megpihentek a nagy emelkedés után. A BUX a nyitás után lefelé vette az irányt, az index mérsékelt esése mellett az OTP lejjebb került. A nyitás után az európai indexek lejjebb kerültek, a német DAX 0,7 százalékkal gyengült, de a nyugat-európai indexek mindegyike 0,5-1 százalék eséseket mutatnak. A tengerentúlon is negatívban zártak a vezető indexek.
Nagyot esett ma a Richter árfolyama, amivel alaposan elromlott a technikai kép. A mai eséssel az emelkedő trendvonalra esett az árfolyam, holnap érdemes lesz figyelni, ha elesik a trendvonal, újabb esés jöhet a Richternél.
A befektetők lélegzetüket visszatartva várják a ma megrendezésre kerülő, első elnökjelölti vitát az Egyesült Államokban Donald Trump és Joe Biden között, a helyi idő szerint este 9 órakor kezdődő rendezvénynek valószínűleg rekordmagas televíziós nézettsége lesz. Csökkenthetné a bizonytalan befektetői légkört a mai vita, kérdés azonban, hogy ez jót tenne-e az amerikai részvénypiacoknak.
Az elmúlt néhány évben óriási népszerűségre tett szert az úgynevezett K-Pop műfaj, ami koreai popzenére utal. A műfaj legsikeresebb képviselője a BTS nevű 7 tagú fiúbanda, amely eddig - koreai mércével mérve - sosem látott népszerűségre tett szert világszerte. Persze általában egy jó előadó önmagában még kevés a sikerhez, a kiadóknak is nagy súlya van ebben, a BTS mögött álló Big Hit Entertainment pedig a tőzsdei bevezetést tervezi, az érdeklődés pedig hatalmas, mind az intézményi, mind pedig a lakossági befektetők részéről.
Öt hazai nagybank minősítését vizsgálta felül a Moody’s, az OTP hosszú lejáratú devizabetét besorolását megerősítette a hitelminősítő, a kilátást stabilról pozitívra javította.
Az amerikai Uber Technologies igyekszik terjeszkedni az európai régióban, a BMW és a Daimler által birtokolt Your Now termékét, a Free Now-t vennék meg, ezzel több európai országot is elérnének.
Az arany ára idén új csúcsokat ért el, az árfolyam a 2000 dollár/uncia szint felett is járt. Az elmúlt időszakban lecsorgás figyelhető meg, de a fokozódó politikai és gazdasági bizonytalanság miatt a UBS pozitív véleménnyel van az aranyról, és a nemesfémre vételi ajánlást fogalmazott meg.
A Virgin Galactic részvényei nagyot mentek a tegnapi kereskedésben, és mintegy 25 százalékot emelkedtek, miután két újabb elemző is vételre ajánlotta őket, és az átlagos célárfolyam is magasabbra került.
Újabb OTP-részvényeket vásárolt Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius, tegnap 50 ezer darabot vett a BÉT-en, 9192 forintos átlagáron, összesen 459,6 millió forint értékben.