Kedvező trendeket láthatunk a munkaerőpiacon a KSH friss adatai alapján. Az idei második negyedévben a dolgozók száma mind az előző hónapokhoz, mind tavalyhoz képest nőtt. A foglalkoztatottak átlagos létszáma (a 15–74 évesek körében) 4 millió 745 ezer fő volt, ami 21 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 579 ezer fő dolgozott, 29 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók létszáma 106 ezer főre nőtt, a közfoglalkoztatottak létszáma 60 ezer főre csökkent.
A munkanélküliség éves alapon még növekedést mutat, ugyanakkor az elmúlt hónapokhoz viszonyítva már csökken. Vagyis - ahogy korábban prognosztizáltuk - magunk mögött hagytuk a munkanélküliségi ráta csúcsát, és a gazdaság kilábalásával párhuzamosan megindult a csökkenő trend.
A 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 23 ezer fővel, 215 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,3%-ra nőtt. Ugyanakkor az év elején látott 4,7%-os csúcshoz képest érdemi csökkenésről beszélhetünk.
A munkakeresés átlagos időtartama 10 hónap volt, az összes munkanélküli 35%-a 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36%-a legalább egy éve keresett állást.
A következő hónapokban tovább csökkenhet a munkanélküliség és növekedhet a foglalkoztatás, ahogy a gazdasági kilábalás folytatódik, így elérhetjük a teljes foglalkoztatást. A munkaerőhiány újra egyre több ágazatban jelent problémát, és nagyon valószínű, hogy a következő hónapokban még inkább fejfájást okoz majd a vállalatoknak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images