részvény

Ezekkel a befektetésekkel nyerhettél, vagy bukhattál idén nagyot a tőzsdéken

Ezekkel a befektetésekkel nyerhettél, vagy bukhattál idén nagyot a tőzsdéken

Ha körbenézünk a világban, bőven van miért pesszimistának lennünk: már több mint fél éve tart a szomszédunkban a háború, Tajvajon is fokozódik a feszültség, ráadásul a szakértők szerint az Izrael és Irán közötti háború is elkerülhetetlen. Eközben elszálltak az energia- és a nyersanyagárak; ahogy közeledünk a tél felé, egyre kevesebb gázt küldenek az oroszok Európába; több évtizedes csúcsok közelében van az infláció a világban, a jegybankok pedig a kamatemelési ciklusaik közepén járnak. Ráadásul akkor még nem is beszéltünk a recesszióval kapcsolatos félelmekről, amelyek egyre jobban rányomják a bélyegük a piaci hangulatra. Összességében tehát bőven volt miért pesszimistának lenniük a befektetőknek, és ez meg is látszik a fontosabb tőkepiaci eszközök idei árfolyamváltozásán.

Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén

Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén

A blue chipek közül mérsékelt elmozdulásban van a Richter és az OTP, határozottabb esésben a Mol és a Magyar Telekom

Növekvő árbevétel és eredmény  PannErgy-nél, tarthatók lesznek az idei célok

Növekvő árbevétel és eredmény PannErgy-nél, tarthatók lesznek az idei célok

2022. első félévében jelentősen megváltoztak az energiapiaci körülmények, mind világszinten, mind Magyarországon. A radikálisan megnövekedett szénhidrogén árak és ellátás bizonytalanság, továbbá a jelentős széndioxid kibocsátási kvóta költségek következtében a geotermikus energia versenyképessége tovább növekedett. Az ellátás bizonytalanság és a tárgyidőszakban kiéleződött fosszilis energiafüggőség csökkentésére, illetve a fenntarthatóságra, környezetvédelemre gyakorolt pozitív hatásai miatt felértékelődött a PannErgy főtevékenységét jelentő geotermikus energiatermelés.

Újra veszteséges lett a magyar Vodafone, amit éppen felvásárolni készül a 4iG és a magyar állam

Újra veszteséges lett a magyar Vodafone, amit éppen felvásárolni készül a 4iG és a magyar állam

Múlt hét elején érkezett a bombahír, hogy a 4iG és a magyar állam felvásárolná a Vodafone Magyarországot. A tranzakció részleteiről, a magyar Vodafone piaci pozíciójáról és a tranzakció árazásáról már írtunk, most pedig megérkeztek a Vodafone Magyarország legfrissebb, 2021-es pénzügyi évről szóló számai is, ezekből kiderült, hogy zsinórban második éve veszteséges volt a vállalat.

Nemcsak nagyra nő, de alaposan át is alakul a 4iG

Nemcsak nagyra nő, de alaposan át is alakul a 4iG

Újra bődületes növekedésről számolt be a most megjelent második negyedéves gyorsjelentésében a 4iG, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy olyan ütemben vásárol fel a cég vállalatokat, hogy az előző évhez viszonyított összehasonlításnak nem sok értelme van. Hat hónap alatt 122 milliárd forint bevételt, 31 milliárd forint EBITDA-t termelt a cég, úgy, hogy több, időközben felvásárolt vállalat számai csak március-áprilistól kerültek be a csoport kimutatásaiba. Közben nem csak növekedés, de erőteljes transzformáció is zajlik, a vállalatcsoport bevételeinek már több mint 70 százalékát a távközlés adja, a Vodafone Magyarország esetleges felvásárlásával pedig még inkább eltolódhatnak erre az arányok. A növekedés persze nincs ingyen, a 4iG adóssága is hatalmasra nőtt, és ebben még nincs benne az, amit a magyar Vodafone-ra kellene költeni.

Nagy átalakítások jönnek a Snapnél, rengeteg alkalmazottat bocsátanak el

Nagy átalakítások jönnek a Snapnél, rengeteg alkalmazottat bocsátanak el

A Snap megerősítette a nemrég felröppent pletykákat, miszerint több mint 6000 fős alkalmazotti állományának 20 százalékától megválik, a vezérigazgató emellett azt is elmondta, hogy több projektet, köztük a Pixy fényképező drónt és a Snap Originals-t is beszüntetik. A befektetők kifejezetten örülnek a bejelentéseknek, a piacnyitás utáni percekben komoly pluszban van a közösségimédia-vállalat részvénye.

Miféle szankciók? Rekordbevétel és osztalékfizetés a Gazpromnál

Miféle szankciók? Rekordbevétel és osztalékfizetés a Gazpromnál

Az orosz gázóriás Gazprom rekordszintű, 2,5 milliárd rubeles nettó nyereséget ért el 2022 első félévében, a vállalat igazgatótanácsa időközi osztalékfizetést is javasolt, miután júniusban 1998 óta először nem történt kifizetés - közölte a vállalat kedden.

Jóváhagyta az EKB az UniCredit újabb részvény-visszavásárlását

Jóváhagyta az EKB az UniCredit újabb részvény-visszavásárlását

Az UniCredit Group közlése szerint az Európai Központi Bank engedélyezte második, 1 milliárd eurós részvény-visszavásárlásának végrehajtását, így a teljes részvény-visszavásárlás összegét a megcélzott 2,58 milliárd euróra növelte a bank – számolt be a Reuters.

Óriási forgalom mellett zsákolják az AutoWallis részvényét

Óriási forgalom mellett zsákolják az AutoWallis részvényét

Nemrég közzétette legfrissebb gyorsjelentését az AutoWallis, nyereségesség tekintetében a tőzsde autós vállalata egy újabb rekordfélévet zárt - az eredmény beilleszkedik a hosszú távú trendbe, így az AutoWallis az év egészére nézve is minden téren rekordot vár. A gyorsjelentés közzététele után valósággal rávetették magukat a befektetők a részvényre.

Eladott Warren Buffett, nagyot esett a

Eladott Warren Buffett, nagyot esett a "Tesla-trónfosztó" részvénye

Nagyot esett a mai ázsiai kereskedésben a  a feltörekvő kínai konglomerátum, a Warren Buffett által eddig támogatott BYD részvénye - az esés oka nem más, mint hogy az Omahai Orákulum által kezelt Berkshire Hathaway értékesítette BYD-részesedése egy részét. Az elemzői vélemények megoszlanak a lépés súlyosságát illetően, egyesek szerint a teljes kivonulás első lépéséről van szó, mások szerint nem ilyen drasztikus a helyzet.

Masszív növekedésben az AutoWallis, újabb rekordok születtek

Masszív növekedésben az AutoWallis, újabb rekordok születtek

Az árbevétel 34 százalékos bővülésénél is nagyobb mértékben ugrott az AutoWallis nyeresége az első félévben, ezzel a tőzsde autós vállalata egy újabb rekordfélévet zárt. A cég nettó nyeresége több mint a háromszorosára, míg EBITDA-ja több mint a kétszeresére ugrott, így az egy részvényre jutó nyereség már az első félévben 9 forint volt, több mint tavaly egész évben. A kiváló eredmény nem egyedi, hanem hosszú távú trendbe illeszkedik, így az AutoWallis az év egészére nézve is minden téren rekordot vár.

Ez lesz a megoldás az energiakrízisre?

Ez lesz a megoldás az energiakrízisre?

Bár részben a fukusimai katasztrófa okozta társadalmi nyomásra 2011-ben leállította Japán az összes atomreaktorát, a múlt hét végén tett bejelentés alapján most eljött a pálfordulás a szigetországban. Az orosz-ukrán háború okozta energiaválság miatt az egekbe szöktek a gáz-és áramárak, ebben a környezetben nem csak Japán fordul egyre tudatosabban és nagyobb mértékben a zöld energiának számító atom felé - fontos, atomreaktorokkal kapcsolatos kormányzati döntések születtek többek között Belgiumban, Németországban, Franciaországban és Kínában is, az intézkedések mentén pedig egyre nagyobb figyelem fordul az uránipar felé, a befektetők is kezdik maguknak felfedezni az iparágat. Elemzésünkben megnézzük, hogy pontosan mi történt mostanában a szektorban, ki milyen fejlesztéseket és beruházásokat jelentett be, mit érdemes tudni az uránszektor múltbeli trendjeiről és jövőbeli kilátásairól, illetve annak is utánajárunk, hogy befektetőként hogyan tudja kivenni az ember a részét a történetből.

Zuhanórepülésben a kínai Google részvénye

Zuhanórepülésben a kínai Google részvénye

Nagyot estek a Baidu részvényei a tőzsdei kereskedés elején annak ellenére, hogy a "kínai Google"-ként is emlegetett technológiai óriás a vártnál kedvezőbb bevételalakulásról számolt be a második negyedévet tekintve. Az eladói nyomás annak a hírnek köszönhető, miszerint több, amerikai tőzsdén jegyzett kínai vállalatot is kiválasztott könyvvizsgálatra a vonatkozó amerikai bizottság.

Megszólalt az Edison is a Vodafone Magyarország árazásáról

Megszólalt az Edison is a Vodafone Magyarország árazásáról

Elemzést tett közzé ma az Edison a múlt hét elején bejelentett tranzakcióról, amelynek keretében a 4iG a magyar állammal közösen megvásárolná a Vodafone Magyarországot. Az elemzőcég megvizsgálta a tranzakciós árazásokat, amik alapján szerintük nem kiugró a Vodafone Magyarország árazása.

Ez most a tőzsdék legnagyobb problémája - Meddig tarthat az illúzió?

Ez most a tőzsdék legnagyobb problémája - Meddig tarthat az illúzió?

A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában. Az inflációtól kezdve, a háborús helyzeten és a várható recesszión át a feszített munkaerőpiacig és a Fed szigorodásáig bezárólag oly sokszor és oly könnyen mondja rá a piac a romló folyamatokra az átmeneti jelzőt, hogy az ijesztő.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.