Szerda hajnalban teszi közzé az OTP az idei első negyedéves számait, az elemzők arra számítanak, hogy a bank rekordközeli bevételt, és a masszív különadó-terhelés ellenére kiemelkedő profitot érhetett el.
A piaci hangulat az összes kockázat ellenére pozitív, amit mi sem mutat jobban, mint a főbb amerikai indexek idei hozamai: az S&P 500 7 százalékkal, míg a Nasdaq kompozit index több mint 15 százalékkal értékelődött fel idén e cikk megszületésének napjáig. Számomra valójában már hetek óta érthetetlen, hogy mi tornázza feljebb a kurzust, miközben bankok mentek csődbe, illetve a gazdasági adatok is lassulást, sőt akár egy kisebb recessziót vetítenek előre. Egyre több jel utal arra, hogy a jelenlegi optimizmus és részvénypiaci emelkedés bedőlhet – a jövőre nézve az értékeltségek mellett a Fed kamatpályája és a gazdasági adatokkal kapcsolatos kérdések is irányt mutathatnak.
A Magyar Telekom közel 30 milliárd forint osztalékot fizet ki részvényeseinek, tegnap lehetett utoljára osztalékért vásárolni a vállalat részvényeit, ma pedig már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.
Erősen indította az évet a Waberer’s, miután az első negyedévben EBIT eredménye közel két és félszeresére ugrott az árbevétel 11 százalékos növekedése mellett. A csoport eredményének növekedéséhez legjobban a nemzetközi fuvarozási, valamint a biztosítási szegmens járult hozzá. A vállalat arra számít, hogy EBIT a tavalyi rekordot meghaladóan 33 millió euró fölött alakulhat 2023-ban.
Bár a nemzetközi piacokon ma leginkább iránykeresés látszott, a magyar tőzsde felülteljesítő elsősorban az OTP-nek köszönhetően, hiszen a bankpapír 2,3 százalékos erősödéssel zárta napot.
Jó hangulatban telt a Warren Buffett által vezetett Berkshire Hathaway közgyűlése annak ellenére, hogy a befektető idénre gazdasági visszaesést jósol. Az "omahai orákulum" többek között a bankcsődökről, a dollár szerepéről, valamint a digitális fizetőeszközökről is elmondta a véleményét, de tanácsokat is adott a befektetésekkel kapcsolatban. Warren Buffettet és társát, Charlie Mungert órákon keresztül faggatták a részvényesek.
Pénteken tovább vette saját részvényeit a Richter, bár a szokásosnál kisebb volumenben. Ezzel már közel 1,8 milliárd forintot költött a gyógyszergyártó a visszavásárlási program keretében.
Szombaton tartotta éves részvényesi közgyűlését a Berkshire Hathaway, melyen felszólalt Warren Buffett elnök-vezérigazgató és Charlie Munger alelnök is.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy 2023. február 22-én közzétett tájékoztatásával összhangban részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a társaság részvényeseitől a részvényesek javadalmazása céljából.
Nagyot ment az elmúlt napokban az OTP, aminek több oka is van, hiszen Csányi Sándor is tett optimizmusra okot adó kijelentéseket a közgyűlésen, a bank nagy volumenben veszi a saját részvényeit, ráadásul a részvények technikai képe is jól néz ki. Megnéztük, hogy olcsók vagy drágák az OTP részvényei.
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 1,3 százalékos pluszban van, a S&P 500 1,3 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 1,1 százalékkal került feljebb.
Csütörtökön tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már több mint 1,7 milliárd forintot költött a visszavásárlási program áprilisi elindulása óta.
A gyorsjelentési szezonok alkalmával mindig kiemelt figyelem irányul a világ legértékesebb vállalatának számító Apple-re, amely a nagy technológiai cégek közül az utolsók között tette közzé legfrissebb számait. Számítani lehetett rá, hogy ez egy gyengébb időszak lesz a cég számára a jelenlegi gazdasági helyezetben, és ennek megfelelően a cég árbevétele is profitja is mérsékelten csökkent, azonban az iPhone szegmens meglepően jól teljesített, amivel részben sikerült ellensúlyozni a többi szegmensben (főleg Mac) tapasztalt visszaesést. A jelentés kicsengése összességében tehát pozitív volt, az Apple részvényárfolyama pedig felpattant.
A JPMorgan Chase elemzői szerint a tőzsdéken most sok befektető a klasszikus menekülőeszközként közismert aranyat és a technológiai vállalatok részvényeit veszik nagy hévvel, ez a kombináció ugyanis várhatóan megfelelő védekezés lehet egy esetleges idei amerikai recesszióval szemben.