Kis eséssel zárt a magyar tőzsde
Az európai tőzsdéken határozatlan mozgásokat láttunk a hétfői kereskedésben, ebben az összképben a magyar piac az alulteljesítők között volt ma, bár az elmozdulások csak mérsékeltek voltak a hazai tőzsdén.
Az európai tőzsdéken határozatlan mozgásokat láttunk a hétfői kereskedésben, ebben az összképben a magyar piac az alulteljesítők között volt ma, bár az elmozdulások csak mérsékeltek voltak a hazai tőzsdén.
Eseménydús féléven vannak túl a világ a tőkepiacai: miközben a mesterséges intelligencia berobbanását meglovagoló technológiai szektor fémjelezte az elmúlt hónapokban látott részvénypiaci ralit, addig az nyersanyagpiacok számára (a tavalyi szárnyalás után) nagyrészt csendesen telt az első hat hónap. Mindeközben nem szabad megfeledkezni az év korábbi részében végbe ment bankválságról sem, amely több áldozatot is szedett az USA-ban, bár részben éppen ennek a turbulenciának volt köszönhető, hogy a nagyobb kriptoeszközök kifejezetten jól teljesítettek az év első felében.
A Delta Technologies igazgatósága 2023. június 30-án megtartott ülésén határozott a társaság közvetlen és közvetett 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatok egyesüléséről.
A kereskedési idő felénél továbbra is alulteljesít a BUX a nemzetközi átlaghoz viszonyítva. A hazai blue chipek vegyesen teljesítenek: emelkedik a Mol és a Magyar Telekom, mínuszban van a Richter és az OTP.
Megfontolja a 4iG, hogy bevezesse-e részvényeit más európai tőzsdére – mondta el az Indexnek adott interjúban Jászai Gellért. A cégcsoport elnöke emellett beszélt a DIGI mobilhálózati eszközeinek értékesítéséről, a magyar műholdról és arról is, hogy miért nincs negyedik mobilszolgáltató a hazai piacon.
A reggeli nyitást követően a Mol és a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama is pluszban van, az OTP stagnál, a Richter pedig kisebb mínuszban van.
A Budapesti Értéktőzsde közleménye szerint a július 3-i napon a kereskedési idő kezdetétől határozatlan időre fel lesz függesztve a kereskedés a GOPD részvényeivel.
Hivatalosan is átléptünk az év második felébe, és a befektetők az első féléves erős részvénypiaci hozamok után igyekeznek az év második felét is jól kihasználni. A különböző hedge fundok számára az év második fele arról fog szólni, hogy mennyire fogják tudni megfelelően kiaknázni az infláció, az agresszív kamatemelések, valamint a dekarbonizáció gazdaságra gyakorolt hatásaiból eredő lehetőségeket – legalábbis ez derült a ki a Reuters által megkérdezek alapkezelők válaszaiból. Öt alap osztotta meg a kereskedési ötleteit, öt különböző eszközosztályra vonatkozóan.
Scott Kirby, a United Airlines amerikai légitársaság vezérigazgatója bocsánatot kért, amiért a héten magánrepülővel repült, miközben a légitársaság utasai több ezer késés és járattörlés miatt rekedtek a reptereken, írja a Fox Business.
Ma gyakorlatilag végig jó volt a hangulat a nemzetközi piacokon, miután egy sor kedvező gazdasági adat érkezett a világ több pontjáról, amire pozitívan reagáltak a befektetők. Ehhez képest azonban a magyar piac (több régiós tőzsdéhez hasonlóan) alulteljesítő volt, részben mert a két legfontosabb blue chipünk, az OTP és a Mol árfolyama is csak mérsékelt elmozdulásokat mutatott ma.
A mai napon a MOL-csoport az INA-val közösen az OMV Slovenija 92,25 százalékos részesedésének megvásárlására irányuló tranzakciót hajtott végre. A közös töltőállomás-hálózat több mint 170 telephelyet foglal magába Szlovéniában, az elkövetkező napokban pedig az OMV Slovenija d. o. o. vállalat neve Mol & INA d. o. o.-ra változik, székhelye emellett továbbra is Koperben marad.
A 4iG a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy az MNB június 30-án a bennfentes jegyzés vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt 19 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki a vállalatra.
A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adás-vételi megállapodást kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítéséről – tette közzé a Budapest Értéktőzsde oldalán a 4iG.
A kereskedési idő felénél stagnál az OTP, valamint egyaránt kisebb mínuszban vannak a Mol, a Richter, és a Magyar Telekom papírjai is.
A Mol a BÉT oldalán arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy Szabó Gabriel, a vállalat csoportszintű downstream ügyvezető igazgatója Mol-részvényeket hívott le.
Az Apple volt a világ első vállalata, amelyik átlépte az ezer, majd a kétezermilliárd dolláros cégértéket, és most a piacnyitás előtti árfolyam-emelkedéssel a vállalat piaci értéke meghaladja a háromezermilliárd dollárt. Csak hogy perspektívába helyezzük: ez 138-szor annyi, mint az összes magyar tőzsdei cég értéke.
Friss elemzést készített az Equilor a Waberer'sről, és megemelte a célárát a vállalat részvényére, miután a cég a korábban vártnál nagyobb léptékű növekedést érhet el.
Miközben az európai piacokon mérsékelt emelkedést lehet látni, a magyar tőzsde minimális elmozdulást mutat a nyitás után.
A Warren Buffett milliárdos által irányított konglomerátum, a Berkshire Hathaway 25 százalék fölé növelte részesedését az Occidental Petroleumban - derült ki a frissen közzétette hatósági bejelentésből.
Csak mérsékelt elmozdulással zárta a napot a BUX index, a blue chipeknél sem láttunk jelentős mozgásokat. Érdemes volt viszont az Opust figyelni, amely az elmúlt hetek töretlen ralija után ma jelentősebb mínuszban zárt.
Fontos gazdasági döntésekre készülünk.
Átértékelődnek a mesterséges intelligencia befektetéseik.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Folytatódik a légierő szisztematikus leépülése.
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.