Elillant a forint ereje, tovább gyengül az euróhoz képest
Deviza

Elillant a forint ereje, tovább gyengül az euróhoz képest

Portfolio
Donald Trump második elnöki ciklusának kezdete azonnali politikai és gazdasági reakciókat váltott ki világszerte. A héten ismét komoly mozgásokat hozhatnak a devizapiacokon az új államfő intézkedései és kijelentései is, miközben a Federal Reserve kamatdöntésére készülnek a befektetők. Az amerikai vámintézkedések és az olajkitermelés növelése mellett hozott döntései jelentősen gyengítették a dollárt a múlt héten. Hétfőn viszont mindkét fő devizával szemben gyengüléssel kezdett a forint. Hétfőn a kínai gazdaság gyengülő bmi-adatainak árazásával kezdtek a piacok, miközben a német gazdaságból váratlanul pozitív hírek érkeztek. Utóbbiak hatására az euró erősödik a dollárhoz képest, de ez sem támogatja a forintárfolyamot.
Megosztás

Továbbra is gyenge a forint

Nem sokat változott a kép, az esti órákban is gyengélkedik a forint: 408,4 forintot kell adni egy euróért, egy dollár pedig 389,5 forintba kerül.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nincs nagy mozgás

A koraesti órákban nincs nagy izgalom a forint piacán, a dollárral és az euróval szemben is 0,3 százalékos gyengülésben van a hazai deviza: egy euróért most 408,6 forintot kell adni, míg a dollárral szemben a 389,5 forintos szinten állnak a jegyzések.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A dollárral szemben is elfogyott a forint ereje

Késő délutánra már a dollárhoz képest is gyengülni kezdett a forint: az árfolyam újra 389,7 fölé szökött.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Csúszik tovább a forint

Az euróhoz képest továbbra sem tud erősödni a forint: már 409 felett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A dollárra visszaerősödött a forint

Délután 3 órára már a nyitó árfolyamig erősödött vissza a forint a dollárhoz képest: a váltás jelenleg 388,8-nál mozog. A leginkább az euró amerikai devizával szembeni erősödése húzta magával a magyar valutát.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Holnap megszólal az MNB a kamatdöntés után

A jegybank szokásos módon sajtótájékoztatón ismerteti a döntés hátterét és a jövőbeli kilátásokról, várakozásokról is részleteket közölhetnek.

Holnap megszólal az MNB a kamatdöntés után
Megosztás

Lassan gyengül a forint

Újra közelíti az euró árfolyam a 409-et, már 408,85-nél van az árfolyam. miközben az euró erősödik, ami hagyományosan magával szokta húzni a forintot.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A közös európai valuta viszont jó erőben van a dollárral szemben, napon belül már 0,22 százalékot erősödött, de figyelembe véve, hogy 1,0454-nél is járt az árfolyam, az elmozdulás már 0,7 százalék feletti. Ezzel közel másfél havi mélyponton jár a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Beragadt az árfolyam

Az euróhoz képest egy óvatos visszakorrigálás után 408,65-ig jött le az árfolyam, azonban egyelőre nem tud visszaerősödni a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest valamivel jobban teljesít a magyar deviza: ár kevesebb mint 389,5-be kerül egy zöldhasú.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nagyon nagy bajban vannak a kínai cégek: eltűnik a profit

Kína ipari vállalatai 2024-ben zsinórban harmadik éve könyvelhettek el profitcsökkenést a deflációs nyomás közepette, bár az év végére a kormányzati ösztönző intézkedések javulást hoztak. Az év utolsó hónapjának 11%-os profitnövekedése enyhítette az éves visszaesés mértékét.

Nagyon nagy bajban vannak a kínai cégek: eltűnik a profit
Megosztás

Kilőtt az euró a jó németországi hírekre

Az euró gyorsan elkezdett visszaerősödni a várakozásokat felülmúló Ifo-adatokra: a német hangulatindex pozitív jelzést küldött Európa legnagyobb gazdaságáról, amivel nagyjából a nyitó szintig jött vissza az euró a dollárhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint egyelőre nem követte az eurót: egy rövid és enyhe korrekciós idószak után újra 409 felé kezdett el gyengülni az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Meglepő adat érkezett a német gazdaságról: szakértők is tévedtek az előrejelzésben

A német üzleti hangulat váratlan javulást mutatott januárban, ami pozitív jeleket küld az eurózóna legnagyobb gazdaságáról. Az Ifo intézet legfrissebb felmérése szerint az üzleti hangulatindex a vártnál magasabbra emelkedett, felülmúlva az elemzői várakozásokat. A magyar gazdaság számára is pozitív jelzést jelent a német adatok javulása.

Meglepő adat érkezett a német gazdaságról: szakértők is tévedtek az előrejelzésben
Megosztás

Döntöttek a magyarok: itt a nagy állampapír-szavazás végeredménye, tele meglepetéssel

Nagy létszámban, több mint 10 ezren töltötték ki a Portfolio-n egy hete megjelent kérdőívet arról, mihez kezdenek az állampapírkamatokkal és a meglévő prémium állampapírjaikkal, az eredmények elgondolkodtatóak. A kamatfizetések 31%-a, a lejáró PMÁP-ok 21%-a, a nem lejáró PMÁP-befektetések 41%-a maradna az állampapírpiacon. Már-már sokkoló, hogy a devizás megtakarításban gondolkodók aránya hasonló, mint az állampapírpiacon maradóké. Azt az állam pedig eldönti maga, jó arány-e, hogy a válaszadók ötöde venné ki a teljes összeget állampapírból, ezt a legtöbben egyébként rögtön a kamatfizetés után meglépnék. Külön megnéztük azt is, mennyiben térnek el a 50 millió forint feletti PMÁP-állománnyal bírók válaszai az átlagétól.

Döntöttek a magyarok: itt a nagy állampapír-szavazás végeredménye, tele meglepetéssel
Megosztás

Matolcsy: a kormányok érdeke is a független jegybank

Fontos, hogy a központi bankok függetlenek legyenek a nemzetközi pénzpiacoktól és a kormányoktól is. A kormányoknak is ez az érdekük, hogy hagyják az infláció ellen küzdeni a jegybankokat – mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB által megrendezett Lámfalussy Lectures Konferencián.

Matolcsy: a kormányok érdeke is a független jegybank
Megosztás

Nincs megállás

Az EURHUF árfolyam már közel 1,5 egységnyi gyengülésben van, 409 felett jár a váltás. Leginkább az euró további, dollárral szembeni gyengülése mozgatja a devizapárt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest már több mint 2,5 egységnyi a mozgás, a forint egészen 391 fölé ment fel.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Ennyi volt: semmit nem értek a kínai reformok

Az NBS beszerzésimenedzser-indexek a vártnál érdemben rosszabbul alakultak, pedig a többség elkezdte azt hinni, hogy Kínában végre megindulhat a gazdasági folyamatok tartós javulása.

Ennyi volt: semmit nem értek a kínai reformok
Megosztás

Azonnali gyengüléssel kezdte a hetet a forint

Donald Trump második elnöki ciklusának első hete jelentős politikai és gazdasági hullámokat keltett. Az elnök figyelmét többek között Grönland iránti érdeklődése és az új vámintézkedések kötötték le: Mexikót és Kanadát 25%-os, Kínát azonban csak 10%-os vámokkal sújtaná, a tervezett 40% helyett. Európa egyelőre kimaradt a vámháború célpontjai közül.

Trump ezen kívül az olajkitermelés növelése mellett foglalt állást, míg a magas kamatok ellen érvelt, ami meglepő devizapiaci mozgásokat indított el.

A dollár jelentősen gyengült Trump vártnál enyhébb intézkedései miatt, különösen az olajkitermelési kilátások kedvezőbb inflációs hatásai révén. Az USD/HUF árfolyam a múlt hét során 403-ról 388 alá csökkent, míg a forint az euróval szemben is erősödött, 413-ról 408 alá mozdulva. A devizapiacok mozgása ismét rávilágított arra, hogy Trump gazdasági lépései azonnali hatással vannak nemcsak az amerikai, hanem a globális pénzpiacokra is.

Hétfő reggel azonban egyből gyengüléssel kezdett a forint: a dollárral szemben 390,5-ig ment fel a kora reggeli kereskedésben, ami 2 egységnyi veszteséget jelent.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euróval szemben is azonos pálya látszik, bár itt az esés egyelőre mérsékeltebb, 400,5 környékén jár a kurzus, ami 0,8 egységnyi gyengülést jelent egyelőre.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Hétfőn több fontos adat is érkezik: hajnalban a kínai beszerzésimenedzser-index adatai alapján a feldolgozóipari aktivitása váratlanul csökkent januárban, ami augusztus óta a leggyengébb érték,

ezzel a világ második legnagyobb gazdaságában továbbra is élénken tartják az ösztönző intézkedéseket sürgető felhívásokat.

Ezek alapján nem tud a kínai növekedés érdemben javulni az előző évi nagymértékű monetáris és kismértékű fiskális lazítás után. Ez az adat elsősorban az árupiac és az európai tőzsdék számára lehet érdekes. Ezen felül német Ifo gazdasági hangulatindex érkezik, ahol kiderülhet, hogyan halad Európa legnagyobb gazdaságának a kilábalása, ami magyar szempontból is különös izgalmas lehet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

Kiszámoló

Ne légy balek

Az elmúlt néhány hétben rengeteg ügyfél volt, akinek befektetési alapokban volt a pénze. Ilyenkor átnézzük, hogy mennyi az alapok éves költsége és ők pedig elborzadnak. Minden keresés vagy

KonyhaKontrolling

Ne hallgass senkire!

Az elmúlt hetek hírei miatt úgy éreztem, ideje megint elővenni az  influencereket/értékesítőket. Ez sajnos olyasmi, amiről bármikor összejön egy csokorra való. Röviden összefoglalva: r

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellé vagy helyett keresel befektetést? Mutatjuk a lehetőségeket!

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Ez is érdekelhet
dollár deviza árfolyam