A BUX határozott pluszban zárta a hét első napját, a blue chipek azonban vegyes képet mutattak: amíg az OTP és a Richter is határozott emelkedésben új idei csúcsra emelkedett, addig a Magyar Telekom és a Mol papírjai is mínuszban zártak.
Közzétette második negyedéves számait a Waberer's, a cég árbevétele minimálisan nőtt, EBIT-szintű eredménye azonban alaposan megugrott az egy évvel korábbihoz képest. A nettó eredmény mindeközben közel hatszorosa lett a tavalyinak. A javuló számok és a pozitív trend következtében a vállalat menedzsmentje éves EBIT eredményvárakozását a korábbi 33 millióról 37-40 millió euróra emelte.
A BTFD generáció a tőkepiacra jellemzően a 2020-as karanténok idején megérkezett befektetői csoport, kereskedési filozófiája gyökeresen eltér az idősebb generációk és a professzionális befektetők tőkepiaci alapvetéseitől. Ez a réteg, amely létét nagyban köszönheti a 2008 és 2021 közötti pénznyomtatásnak, elsősorban nem a munkajövedelmét szeretné befektetni, hogy annak megőrizze a reálértékét a nyugdíjas korára, hanem minél rövidebb idő alatt minél több pénzt szeretne keresni a tőzsdén. Mindaddig, amíg nem jön egy generációs világgazdasági és tőkepiaci sokk, addig ennek a több tízmillió vagy akár százmilliós nagyságrendű újdonsült tőzsdésnek a vételi erejét semmiképpen sem érdemes lebecsülni.
A legendás befektető, Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway a hétvégén tette közzé második negyedéves számait, amelyek a működési eredmény szolid növekedését mutatták, miközben Warren Buffett konglomerátumának készpénzállománya közel 150 milliárd dollárra, vagyis rekordközeli szintre duzzadt. A részvénypiac második negyedévben látott ralija ellenére azonban továbbra is óvatosak, hiszen jóval több részvényt adtak el a negyedév során, mint amennyit vásároltak.
A kereskedési idő felénél továbbra is határozott emelkedésben van a BUX, ezzel pedig jócskán felülteljesít az európai átlaghoz képest. Elsősorban az OTP húzza ma a magyar tőzsdét, de nincs hiány izgalmas sztorikból a hazai piacokon, miután az Opus részvényei már közel 10 százalékot emelkedtek azt követően, hogy a Scope Ratings az Opus megerősítette a vállalat besorolását.
A hét első kereskedési napján kiemelkedő forgalommal emelkednek az Opus részvényei azt követően, hogy a Scope Ratings megerősítette a vállalat besorolását az éves felülvizsgálata során.
Nagy forgalommal veszik ma az OTP részvényeit, az árfolyamemelkedés kilóg felfelé a hazai és a nemzetközi mezőnyből is. De mi az oka a felülteljesítésnek? És meddig emelkedhet még az árfolyam?
Megerősítette az Opus besorolását a Scope Ratings hitelminősítő az éves felülvizsgálata során. Az Opus megtartotta az általa kibocsátott kötvényekre az MNB által elvárt befektetési szintnél négy fokozattal magasabb: BBB- besorolását, a kibocsátóra vonatkozóan pedig a BB Stabil minősítését.
A reggeli nyitást követően kisebb mínuszban van a BUX, a hazai blue chipek közül minimális pluszban vannak a Mol részvényei, stagnál az OTP, mínuszban vannak a Magyar Telekom és a Richter papírjai.
A Toshiba bejelentette, hogy a Japan Unustrial Partners (JIP) magántőke-befektető cég által vezetett konzorcium augusztus 8-án mintegy 15 milliárd dolláros vételi ajánlatot tesz majd a vállalat magánkézbe vételére.
A hét utolsó kereskedési napján stagnált a BUX, a hazai blue chipek közül kiemelkedett az OTP, de a Magyar Telekom részvényei is kisebb pluszban zártak, mínuszban zárt a Richter, és a Mol részvényei is lejjebb kerültek a gyengébb negyedéves számok publikálását követően.
Komoly nehézségbe szaladtak bele az amerikai részvénypiacok az utóbbi hetekben: az eddigi szárnyalás után úgy tűnik, hogy most már inkább egy korrekciót látunk. Augusztus legfontosabb kérdése, hogy ez a korrekció milyen mértékű lesz.
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei vannak pluszban, a mostani emelkedéssel pedig új idei csúcsra ért a bank részvényeinek árfolyama a 13 000 forintos szinteken.
Megemelte idei eredményvárakozását a Richter a ma reggel publikált gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, árfolyamszűrten 15-20 százalék között növekedhet a bevétel és az eredmény idén - mondta el Orbán Gábor vezérigazgató.
A BUX kisebb mínuszban nyitott, a hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei vannak pluszban, stagnál a Magyar Telekom, és mínuszban van a Mol és a Richter árfolyama, miután mindkét vállalat kisebb csalódást okozott a befektetőknek legfrissebb negyedéves számaival.
Ma hajnalban közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok köszönőviszonyban sincsenek azokkal az eredményekkel, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, az elmúlt hónapokban több tekintetben is romlottak a fundamentumok a Mol körül. Az olajcég bár a legfontosabb sorokon verni tudta az elemzői várakozásokat, de az idei első negyedéves értékeknél így is jóval alacsonyabb számokat produkált, nem is beszélve a bázisidőszak rekorderedményeihez képest látható visszaesésről. A most közölt számokat látva gyakorlatilag arról van szó, hogy néhány kiugró negyedév után normalizálódott a vállalat eredménye, sőt, talán a ló túloldalára is átlendült a történet, ugyanis a tavalyi rekordárbevétel után fizetendő adót elszámolva bőven a hosszú távú átlag alatt teljesített a Mol.
A nemzetközi átlaghoz képest jócskán felülteljesített ma a BUX, elsősorban az OTP teljesítményének köszönhetően, de pluszban zártak a Magyar Telekom és Richter részvényei is.
Holnap hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai, az elemzői várakozások alapján a korábban látott rekord értékeket jelentősen alulmúló számokat produkálhatott a vállalat - a legtöbb soron elképesztő visszaesésre számítanak a szakértők 2022 második negyedévéhez képest. Ez az adófizetési kötelezettségek teljesítése, a beszűkülő finomítói marzsok és a csökkenő kitermelés mellett annak is betudható, hogy az elmúlt hónapok a még tovább csökkenő energiaárakról, többek között az olajárak eséséről is szóltak.
Mi lesz a forinttal a napokban látott gyengülési hullám után? Merre mehet a magyar tőzsde a következő hónapokban? A Portfolio augusztus elején is megkérdezte a hazai alapkezelőket a devizapiac és a részvénypiac kilátásairól havi felmérésében, íme az eredmények.
A nemzetközi átlaghoz képest ugyan felülteljesít, de kisebb mínuszban van a BUX, a hazai blue chipek közül pedig egyedüliként a Mol papírjai vannak kisebb pluszban a kereskedési idő felénél.