A brit utazóközönség szerint a Wizz Air a legrosszabb rövid távú járatokat üzemeltető légitársaság – írja a The Guardian a Which? fogyasztói elégedettséget mérő csoport által készített felmérés eredményei alapján.
A Ryanair jelentős számú ukrán pilótát és utaskísérőt vesz fel, hogy készen álljon a visszatérésre, amikor az orosz-ukrán háború véget ér - közölte Michael O'Leary vezérigazgató a Reuters tudósítása szerint.
A Ryanair fapados légitársaság nem látja a recesszió jeleit - mondta Michael O'Leary vezérigazgató, rámutatva az idén januárban két héten át tartó rekordfoglalásokra és a brit kereslet élénkülésére.
A Ryanair légitársaság London-Bukarest járatának le kellett szállnia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy renitens utas miatt - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Ismét a magyar légiközlekedési adó ellen lázad a Ryanair, bár üdvözli azt a múlt heti szabályozási változást, amivel már környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz a különadó. De a légitársaság a megszokott szókimondó stílusában hozzáteszi, hogy a kormánynak bocsánatot kellene kérnie az elbukott „extraprofitadó” miatt és hiába váltja fel egy környezetvédelmi adó, bármilyen adó megdrágítja a magyarországi járatokat és rontja a versenyképességüket.
Kiemelkedő negyedéves számokat közöltek a mögöttünk álló hetekben az európai légitársaságok, ma a Ryanair féléves rekordprofitot közlő gyorsjelentése apropóján újabb ralit láthatunk az iparág vállalatainak részvényeinél.
Michael O'Leary, a Ryanair vezetője bírálta a Greta Thunberg és számos klímavédelmi aktivista által támogatott "flight-shaming" mozgalmat, mondván, hogy azzal a tévhittel házalnak, hogy a légi közlekedést más közlekedési módokkal lehetne helyettesíteni. O'Leary szerint minden lehetőséget meg kell vizsgálni a légi közlekedés üzemanyag-fogyasztásának optimalizálása érdekében, erre vonatkozóan a legegyszerűbb rövid távú megoldás az lenne, ha rendbe hoznák az európai légiforgalmi irányítói piac tönkrement rendszerét.
A Ryanair nemrég az eddigi legnagyobb adózás utáni nyereségéről számolt be az első pénzügyi félévére vonatkozóan, ebbe már a kulcsfontosságú nyári hónapok is beletartoznak. Emellett a társaság közölte, hogy idén várhatóan visszatér a koronavírus előtti, legalább 1 milliárd eurós éves nyereségszintre a fapados légitársaság. Michael O'Leary vezérigazgató szerint erőteljes fellendülés várható a forgalomban és a nyereségességben is a következő három év során, ami lehetővé teheti az ír társaság számára a jelentős piacszerzést.
Semmi sem tiltja, hogy egy légitársaság beépítse a jegyárba a különadót, a helyi fogyasztóvédelem csakis azt vizsgálhatja, megfelelően lettek-e erről tájékoztatva az utasok - írja a HVG.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében röviden foglalkoztunk Michael O’Leary Ryanair-vezér kedd délutáni, budapesti sajtótájékoztatójával, melynek keretén belül a ultra-low-cost légitársaság vezetője Budapestről elérhető desztinációk megszüntetését és járatritkítást jelentett be. A témával kapcsolatban Kövesy Károly, a Portfolio Részvény rovatának elemzője volt a Checklist vendége, aki lapunkat élőben tudósította a sajtóeseményről. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy megjelent a Portfolio negyedéves lakáspiaci hangulatfelmérése, melynek segítségével reális képet kaphatunk arról, hogy milyen folyamatok határozzák meg a hazai lakóingatlanpiacot.
Nagy nyilvánosságot kapott a Ryanair és a magyar kormány vitája a légitársaságokra kivetett különadó miatt, hiszen az ügy a Ryanair vezére, Michael O’Leary és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter személyeskedő vitájába torkollott. A vita tárgya az volt, hogy a Ryanair az adót továbbhárította az utasokra (visszamenőleg is), amire válaszul fogyasztóvédelmi eljárás indult a cég ellen, mely végül egy 300 millió forintos bírságot eredményezett. A történetben a legújabb fordulatra ma került sor, Michael O’Leary Budapesten tartott délután sajtótájékoztatót, melyen újabb járattörléseket jelenett be, valamint a meglévő útvonalakon a járatszámok csökkentését. O'Leary arról nem beszélt, hogy pontosan mely járatokat érinti a mostani döntés, de azt hangsúlyozta, hogy növekedni akartak volna inkább, a különadó miatt azonban kénytelen voltak ezeket a válaszlépéseket megtenni.
A Sanford Bernstein elemzői szerint a gyengébb európai légitársaságoknál télen fokozottan fenyeget az összeomlás kockázata, mivel a kormányok, amelyek a covid-válság idején még megmentették a légitársaságokat, most, a növekvő infláció közepette másra összpontosítják a támogatást - írja a Bloomberg.
A Ryanair augusztusban már a negyedik egymást követő hónapban rekordszámú utast szállított, és ezzel tovább erősítette pozícióját Európa legnagyobb utasszámú légitársaságaként.
Visszatérhet idén a koronavírus-járvány előtti, 1 milliárd euró feletti nyereség a Ryanairnél a menedzsment reményei szerint, mivel az utasok spórolási céllal fapados szolgáltatásokra váltanak – mondta el a diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O’Leary a Reutersnek.
A Ryanair ma reggel megerősítette, hogy fellebbezett a magyar igazságügyi miniszter által először bejelentett, de állítólag a magyar Fogyasztóvédelmi Hivatal által már augusztus 8-án kiszabott, állításuk szerint alaptalan bírság ellen.
Nem a különadó áthárítása miatt büntette meg a fogyasztóvédelem a Ryanairt, hanem azért, mert a légitársaság azt állította saját magáról, hogy ő az új különadó alanya – derül ki a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának határozatából.
Megszünteti 8 magyarországi járatát a Ryanair és további 7 járat sűrűségét csökkenti, a légitársaság közleménye szerint válaszul a júliusban életbe lépett különadóra.