Jó napot zárt a magyar tőzsde
A Richter vezette az emelkedést.
A Richter vezette az emelkedést.
A hazai blue chipek közül a Richter kiemelkedően jól teljesít.
Mind a négy hazai blue chip emelkedik.
Az elmúlt időszakban egy jelentősebb korrekció vette kezdetét a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból és Európából is a vártnál rosszabb inflációs adatok érkeztek. A héten a német, a francia és a spanyol inflációs adat is váratlan gyorsulást mutatott februárra, így a befektetők már inkább azt kezdték árazni, az infláció talán tartósabb lehet, mint amire sokan korábban számítottak, ez pedig szükségessé tehet további kamatemeléseket, vagy a kamatok hosszabb távon való magasan tartását. Összességében tehát inkább negatív a hangulat mostanában a piacon, az ázsiai tőzsdék is estek ma, Európában a zárásra szépíteni tudtak a tőzsdék, az amerikai piacokon is egyre jobb a hangulat.
Az európai piacokon a nap legnagyobb részében negatív volt a hangulat, majd délutánra kezdtek el felfelé kapaszkodni a vezető indexek, azonban a magyar piac relatív alulteljesítőként mínuszban zárt, elsősorban az OTP és a Mol esése miatt.
Iránykereséssel indítja a napot a magyar tőzsde, a BUX-ban csak minimális elmozdulás látható a nyitáskor.
Nap végére visszahúzták a vezető amerikai részvényindexeket, így csak kisebb eséssel zárták a napot szerdán.
A lendületesen induló januárhoz képest apró megtorpanás következett a Budapesti Értéktőzsdén februárban. A BÉT elsőszámú mutatója, a BUX index enyhe, 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma jelentős visszaeséssel 151 milliárd forintot tett ki a hónap során, amely napi átlagra vetítve 7,5 milliárd forintot jelent. Februárban is az OTP papírjaival kereskedtek a legnagyobb, 86,8 milliárd forintos értékben, amelyet a Richter 34,1 milliárd, a Mol pedig 24 milliárd forintos forgalommal követett. A befektetési szolgáltatók versenyében a Wood & Company került az élre, maga mögé utasítva a Concorde-ot és az Erste Bankot. A hónap kiemelkedő eseményének a BÉT Legek díjátadó bizonyult, amelynek keretében a Budapesti Értéktőzsde 24 kategóriában ismét díjazta a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit.
A hazai blue chipek közül emelkedett a Magyar Telekom és a Richter, mínuszban zárt a Mol és az OTP.
A Richter a BÉT oldalán jelentette be, hogy a vállalat február 28-án előbb saját részvényeket vásárolt MRP Szervezetétől, majd adott át számukra.
A kereskedési idő felénél emelkednek a Richter, a Mol, és a Magyar Telekom részvényei is, az OTP papírjai pedig stagnálnak.
Egy kedd este megjelent rendeletben a kormány több ponton is módosította az extraprofitadókról szóló szabályozását, így a tavaly december 23-án kivetett gyógyszeripari adó alanyaira vonatkozó rendelet is módosult.
A nyitást követően mind a négy hazai blue chipek árfolyama pluszban van, legnagyobb mértékben a Mol részvényei emelkedtek.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Monetáris Tanács változatlanul, 13 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, így a döntést követően nincs nagyobb elmozdulás a tőzsdéken. A 15 órakor kezdődő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás ugyan nem adott egyértelmű indikációt a jövőbeli kamatpályával kapcsolatban, a kommunikáció azonban egyértelműen szigorú hangvételű volt. Ami a tőzsdei reakciókat illeti, nagyobb elmozdulásokról nem beszélhetünk, kisebb mínuszban zárta a napot a BUX. Eközben külföldön vegyesen teljesítettek az európai börzék, és Amerikában is eséssel zárult a nap.
A hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei zártak pluszban, legnagyobb mértékben a Mol részvényei estek, de a nap korábbi szakaszában megütötték a Richter részvényeit is a vártnál gyengébb negyedik negyedéves eredményeket követően.
Nagyobb mínuszban nyitott, de a kereskedési idő felénél már kisebb pluszban van a BUX, a hazai blue chipek közül az OTP részvényei mellett csak a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban. A nap elején elszenvedett veszteségének nagy részét ledolgozta ugyan a Richter, de továbbra is mínuszban vannak a vállalat részvényei, ahogy a Mol papírjai is.
Heves devizaárfolyam-mozgások idején az elemzők nehezen mérik fel a hatásokat, úgy tűnik, hogy a politikusok még nehezebben – kezdte a Richter negyedéves eredményeit bemutató tájékoztatót Orbán Gábor vezérigazgató. Bogsch Erik elnök hozzátette, hogy tárgyalásokat fognak kezdeményezni a 2023-as különadóval kapcsolatban, mert ha nincs árfolyamnyereség, akkor nincs mire hivatkozva fizetni a különadót, ráadásul nagy versenyhátrányt jelent a magyar cégeknek a külföldi gyógyszergyártókkal szemben. Ha hosszabb távon is fennmaradna a különadó, akkor egy olyan vállalatnak, ahol az árbevétel nagy része külföldön keletkezik, könnyű megoldani, hogy az adóalap máshová kerüljön - tette hozzá Orbán Gábor. A működés idei kilátásaival kapcsolatosan a vezérigazgató elmondta, hogy árfolyamszűrten 10 százalékos növekedést céloznak az idei évre minden szinten, stabil eredményhányadosokkal.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, ma hajnalban közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Richter, az időszak során ugyan csúcsot döntött a bevétel, de az adózott eredmény szintjén komoly veszteséget könyvelt el a cég, amire az utóbbi húsz évben nem sokszor volt példa.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Richter veszteséges lett a negyedik negyedévben. Ezt követően megütötték a vállalat részvényeit a keddi nyitást követően. Ami a többi hazai blue chipet illeti, egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban, stagnál az OTP, és kisebb mínuszban van a Mol.
Több tekintetben rekordokat hozott a 2022-es pénzügyi év utolsó három hónapja a Richternél, pozitívat és negatívat egyaránt: csúcsot döntött a negyedéves bevétel, a teljes éves bevétel masszívan emelkedett és meghaladta a 800 milliárd forintot, de eközben az adózott eredmény szintjén komoly veszteséget könyvelt el a cég, amire az utóbbi húsz évben nem sokszor volt példa. Az egész évet nagyban segítő devizaárfolyam-változások a hazai gyógyszergyártó ellen fordultak az utolsó hónapokban, beütött a költséginfláció és a karácsonyi meglepetésként kivetett gyógyszeripari különadó jelentős egyszeri költséget rótt a vállalatra. De ezen negatív hatások sem tudták meggátolni a Richtert abban, hogy a teljes 2022-es évben ne csak a bevétel, de a nyereség is új csúcsra menjen.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
Európában viszont még így is csúnya mínuszok vannak.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Vadászgépeket is bevetettek.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?