rezsi

Tízmilliós bírságot kaphatnak az energetikai átvilágítást elmulasztó cégek

Valamivel több mint egy éve maradt az érintett magyarországi nagyvállalatoknak arra, hogy áttekintsék energetikai folyamataikat a kötelező átfogó energetikai audit során. Az átvilágítást elmulasztó cégek tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak, miközben az audit, akár komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csökkentheti az energetikai költségeket.

Feleannyira fáj a gázár a bécsieknek, mint a budapestieknek

Feleannyira fáj a gázár a bécsieknek, mint a budapestieknek

Bár a budapesti lakossági áram- és gázárak a legalacsonyabbak között vannak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által vizsgált európai városok között, a jövedelmi helyzetet is figyelembe véve a magyar főváros háztartásai már egyáltalán nincsenek ilyen kedvező helyzetben.

Rezsibefagyasztásra készülnek Lengyelországban

A lakossági áramfogyasztási díjak emelkedésnek megállítását helyezte kilátásba Krzysztof Tchórzewski lengyel energiaügyi miniszter a Parkiet lengyel gazdasági hírportálnak adott, pénteken megjelent interjúban azt követően, hogy a lakossági áramárakat szabályozó hatóság elnöke nemrégen kijelentette: lehet, hogy támogatna egy áremelést.

A legalacsonyabbak közt a budapesti rezsi Európában - De csak ha nem a pénztárcádhoz mérjük

A magyarországi lakossági áram- és földgáztarifák továbbra is a legalacsonyabbak közé tartoznak Európában. Az energiahivatal szeptemberi felmérése szerint Budapesten a lakossági fogyasztók földgáz átlagára 3,17 eurócent/kWh volt, a villamos energiáé 11,62 eurócent/kWh, ezzel a fővárosok sorrendjében Magyarország az első, illetve az ötödik helyen áll. A jövedelmekhez viszonyítva ugyanakkor 13 európai fővárosban is kisebb terhet jelent az áram- és gázszámla a háztartásoknak, mint Budapesten.

Új rezsicég csatlakozott a Díjnethez

Az elmúlt héten a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) is csatlakozott a Díjnet rendszeréhez, ezt követőn a TRV mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti az e-számlázással foglalkozó cég szolgáltatásait - közölte a Díjnet.

Még egy hónapig igényelhető a téli rezsicsökkentés

A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel

Tényleg olyan olcsónak számít a magyarországi áram és a gáz az EU-ban?

Budapesten a legalacsonyabb a lakossági gázár az Európai Unió, illetve a régió fővárosai közül, míg az áramárak az ötödik legalacsonyabbak a magyar fővárosban. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által közölt, euróban számolt tarifákon alapuló összehasonlítás szerint egy átlagos budapesti háztartás áram- és gázszámlái a jövedelmek 4,1 százalékát viszik el, ezzel a relatív hazai rezsiterhek alapján már sokkal inkább a középmezőnyben állunk az EU-ban.

A régióban jól, Európában már nem állunk olyan fényesen a rezsiterhekkel

A régióban jól, Európában már nem állunk olyan fényesen a rezsiterhekkel

Továbbra is az egyik legalacsonyabb a magyarországi háztartási energiaszolgáltatások ára Európában. Kelet-Európában csak a szlovéniai háztartások számára jelent kisebb terhet az áram- és gázszámla kifizetése, mint a magyar családoknak; ugyanakkor az európai összképet tekintve már nem ilyen kedvező a hazai helyzet.

Meglett a téli rezsicsökkentés fedezete

Meglett a téli rezsicsökkentés fedezete

Egy szerdán megjelent határozatával a kormány azonnali határidővel csoportosított át 7,8 milliárd forintot az Országvédelmi Alapból.

Gázárat csökkent az E.On

Az állami egyetemes szolgáltatótól csábít el ügyfeleket az E.On; a társaság öt százalékkal olcsóbban kínálja a gázt a lakossági fogyasztók egy körének, mint az állami NKM Földgázszolgáltató, mert maga is olcsóbban jut hozzá - írta a Világgazdaság.

Egyre kevesebb rezsidíjjal tartoznak egyre kevesebben

Tovább csökkent a hátralékos fogyasztók száma és a rezsitartozások összege mind a földgáz, mind a villamos energia, mind pedig a távhő ágazatban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint.

A számlák negyedét nem fizetjük időben

Tavalyhoz képest enyhén javult a fizetési morál a magyarországi vállalati- és lakossági ügyfelek esetén egyaránt - derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.

Politikai vihar lett a rezsiügyből Londonban

A brit politikai élet számos szereplője gyakorlatilag pártállástól függetlenül közös levelet írt, amelyben választási ígérete betartására sürgeti Theresa May kormányfőt, aki korábban 17 millió állampolgár energiaszámláinak egyfajta rezsiplafon bevezetésével való korlátozását, befagyasztását helyezte kilátásba.

Falják az energiát a magyar ingatlanok

19 százalékkal több hőenergiát fogyasztanak a hazai lakások az uniós átlaghoz képest, de egy bécsi otthonhoz képest egy budapesti ingatlan átlagosan kétszer annyi energiát fogyaszt - állapítja meg a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete tanulmányában.

Végre legyőztük a rezsidémont, alig fizetünk többet, mint tíz éve

A magyar háztartások 2015-ben az összes kiadásuk 19,1%-át fordították rezsire - derül ki az Eurostat friss adataiból. Ezzel az EU-ban nálunk a nyolcadik legalacsonyabb a lakásfenntartás költsége ebben az összevetésben. Ugyanakkor az utóbbi tíz évben kilenc olyan tagállam is volt, ahol gyorsabban csökkent arányában a rezsiköltség.

Csendben folytatódik tovább a rezsicsökkentés

Szeptemberben hatályba lépett egy kormányrendelet, ami teljesen átírta a felvonók karbantartásának és ellenőrzésének szabályait úgy, hogy ezentúl kevesebb kötelező ellenőrzést ír elő. A hvg.hu most szerezte meg ennek a rendeletnek az előterjesztését, amelyből kiderült, hogy az intézkedés "elérni kívánt közpolitikai célja", hogy "a rezsicsökkentésre irányuló kormányzati célokkal összhangban" a társasházak kiadásait csökkentse. A lap által megkérdezett szakemberek szerint azonban ez hosszú távon a liftek biztonságának rovására fog menni, pedig ennél nem nagyon van fontosabb szempont.

Rezsicsökkentésre lenne szüksége Ukrajnának

Szeptember elejétől jelentősen, csaknem 20 százalékkal emelték Ukrajnában a lakossági áramfogyasztás díját, miközben a rezsi fizetése egyre többeknek okoz komoly nehézséget.
A befizetések 6-8 százalékkal visszaestek, a regionális fejlesztési, építés- és lakásügyi minisztérium adatai szerint a lakossági rezsitartozás eléri 12 milliárd hrivnyát, a csaknem 154 milliárd forintot.

A triplájára emelkedik a gáz ára a szomszédban

Ukrajnában 3,3-szorosára, 3600 hrivnyára (1 hrivnya 10,91 forint) emelkedik a lakossági gázár minimális tarifája április 1-től ezer köbméterenként. A vállalatok esetében 2,2-szeres az áremelés.

Rogán: márciusban indul az állami rezsiholding

A Fidesz-KDNP-frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki mezőkövesdi sajtótájékoztatóján, a kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésének helyszínén.

Állami bankon keresztül hozzák létre az új közműszolgáltatót

Megjelent a közlönyben az új állami közműszolgáltatóval kapcsolatos feladatok megszervezésére vonatkozó határozat. A dokumentum összesen hat pontban rögzíti az előkészületeket, amelyek lényege, hogy az MFB keretein belül, a Főgáz vázán hoznák létre az új nemzeti közműszolgáltatót.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.