repülőgép

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított csütörtök reggel a Japán-(Keleti)-tenger irányába - közölte Dél-Korea. A rakétákat az észak-koreai főváros térségéből bocsátották fel - idézte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságát. A japán miniszterelnöki hivatal korábban a Twitter közösségi oldalon arról írt, hogy Észak-Korea feltehetően ballisztikus rakétát bocsátott fel.

Kedvező számok jöttek Amerikából

Kedvező számok jöttek Amerikából

Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya augusztusban 4,4 százalékkal, 15 havi mélypontra, 67,4 milliárd dollárra csökkent - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán.

Új hadijelentést ismertettek az oroszok

Új hadijelentést ismertettek az oroszok

Herszon megyében visszavert ukrán támadásról, valamint súlyos áldozatokat okozó Harkiv és Donyeck megyei orosz katonai csapásokról számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

Bennfentes tippeket adott az Ukrajnában harcoló mesterlövész-legenda: „ez nagyon más, mint amit Hollywoodban látsz”

Bennfentes tippeket adott az Ukrajnában harcoló mesterlövész-legenda: „ez nagyon más, mint amit Hollywoodban látsz”

Az emberek nagyon félreértik, hogy mit csinál valójában egy mesterlövész a frontvonalon, ez elsősorban a szenzációhajhász filmeknek köszönhető – írja egy friss Facebook-posztban Wali, az egyik legismertebb mesterlövész az Ukrajnát segítő külföldi önkéntesek közül. Wali ezután hosszas posztban magyarázza el, miből áll egy mesterlövész munkája valójában, milyen fontos is a felkészülés a harcok előtt és a megfelelő, munkáját támogató szakemberi láncolat kialakítása.

Magyarországra érkezett a Ryanair vezére, itt vannak a legfontosabb bejelentések

Magyarországra érkezett a Ryanair vezére, itt vannak a legfontosabb bejelentések

Nagy nyilvánosságot kapott a Ryanair és a magyar kormány vitája a légitársaságokra kivetett különadó miatt, hiszen az ügy a Ryanair vezére, Michael O’Leary és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter személyeskedő vitájába torkollott. A vita tárgya az volt, hogy a Ryanair az adót továbbhárította az utasokra (visszamenőleg is), amire válaszul fogyasztóvédelmi eljárás indult a cég ellen, mely végül egy 300 millió forintos bírságot eredményezett. A történetben a legújabb fordulatra ma került sor, Michael O’Leary Budapesten tartott délután sajtótájékoztatót, melyen újabb járattörléseket jelenett be, valamint a meglévő útvonalakon a járatszámok csökkentését. O'Leary arról nem beszélt, hogy pontosan mely járatokat érinti a mostani döntés, de azt hangsúlyozta, hogy növekedni akartak volna inkább, a különadó miatt azonban kénytelen voltak ezeket a válaszlépéseket megtenni.

Ismét riasztották a magyar Gripeneket

Ismét riasztották a magyar Gripeneket

A NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja - egy amerikai felségjelzésű C-130 típusú, Romániából Németországba tartó repülőgép miatt - elrendelte a légvédelmi készültséget ellátó magyar vadászgépek felszállását szeptember 7-én, szerdán, a déli órákban.

Hamarosan ontani fogják a fegyvereket a magyar gyárak - Vajon mire készül ezzel a kormány?

Hamarosan ontani fogják a fegyvereket a magyar gyárak - Vajon mire készül ezzel a kormány?

A 2010-es évek közepe-vége óta zajló magyar haderőfejlesztési program elengedhetetlen része a hazai hadiipar fejlesztése is, e célból már közel egy tucat gyárépítést, üzembővítést vagy K+F központ létrehozását jelentették be az illetékesek. A Magyarországon gyártott fegyverek nem csupán a Magyar Honvédség használatába mennek, hanem a beruházásokat koordináló kormánytisztségviselők azt is remélik, hogy hazánk a nemzetközi fegyverpiacra is felkerül majd, mint jelentős exportőr. Bár vannak, akik már azelőtt temetni kezdték a projektet, mielőtt az első magyar gyártmányú páncélos egyáltalán legördült volna a futószalagról, az igazság az, hogy a hadiipari termékek piacán elég erős konjunktúra várható, Magyarország pedig nem egymaga vág neki, hogy a semmiből „Made in Hungary” feliratú termékekkel, új szereplőként robbanjon be egy erősen telített piacra. Persze ettől függetlenül az üvegplatfont nem biztos, hogy könnyű lesz áttörni, de több tényező is segíti a magyar fegyverek exportesélyeit.

Elképesztő újítások és beruházások közepén a Budapest Airport - Az I. Terminál megnyitása még csak a kezdet

Elképesztő újítások és beruházások közepén a Budapest Airport - Az I. Terminál megnyitása még csak a kezdet

Legkésőbb 2035-re nettó nulla kibocsátás elérésére törekszik a Budapest Airport, sok addig még a teendő, de a fejlesztési tervek adottak: megkezdték a repülőtér geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok elkészítését, hogy véget vethessenek a reptéri gázkazánok működésének, egy 7,5 MW-os napelempark tervezése is folyamatban van, aminek jövőre indulhat el a kivitelezése, valamint vállalták, hogy 100 darab elektromos töltőállomást telepítenek 2023 végéig. A fejlesztések egyben a reptér környezeti lábnyomát is csökkentik, az igazán nagy falat viszont a közvetett - vagyis a légitársaságok, a légiközlekedésből eredő - kibocsátás visszafogása. Erre is van már válasz, ha a légitársaságokkal történő tárgyalások sikeresek lesznek, valamint a hatóság is rábólint, akkor jövő áprilistól már egy új, ösztönző díjszabással érnék el, hogy minél kevesebb olyan gép szálljon fel, és le Budapesten, ami a környezetet jobban szennyezi. Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója válaszolt a kérdéseinkre egy interjú keretében.

3 súlyos indok, amiért gyorsan vérfürdővé vált a régóta várt ukrán ellentámadás

3 súlyos indok, amiért gyorsan vérfürdővé vált a régóta várt ukrán ellentámadás

Bár meglehetősen korai temetni a Herszon-Mikolaiv térségében indult ukrán ellentámadást, az pár nap után világossá vált, hogy vérfürdő lesz a dologból: a támadók oldalán (is) súlyosak a veszteségek és nagyon úgy tűnik, egyhamar nem sikerül eljutni a megyeszékhelyhez, Herszon városhoz. Bár egy ilyen támadóművelet, különösen nyílt terepen, egy megerősített védelemmel rendelkező nagyváros ellen senkinek sem lenne sétagalopp, az is kiütközött, hogy az ukrán fegyveres erők bizonyos kritikus fontosságú képességek híján indultak neki a támadásnak, részben emiatt is komolyak a veszteségek. Talán az is elmondható, hogy maga a támadás is egy kicsit elhamarkodott volt, bár Kijevet több szempontból is szorította az idő.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.