Jönnek az önvezető utasszállító repülőgépek!
A Boeing vezérigazgatója szerint nem kérdés, hogy jönnek az önvezető repülőgépek az utasszállításban, már csak az a kérdés, hogy mikor debütálnak – mondta el a Bloombergnek adott interjú során.
A Boeing vezérigazgatója szerint nem kérdés, hogy jönnek az önvezető repülőgépek az utasszállításban, már csak az a kérdés, hogy mikor debütálnak – mondta el a Bloombergnek adott interjú során.
Tavaly több mint duplájára nőtt a polgári repülőterek utasforgalma Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Lezuhant az indiai légierő két vadászgépe szombaton egy baleset következtében, és az egyik pilóta meghalt – írja a légierő közlésére hivatkozva a Reuters.
A WizzAir törölte az összes akabai járatot február 11-től – derült ki az Utazómajom és az okosutas cikkéből.
A Wizz Air légitársaság két új szaúd-arábiai járatot indít Budapestről januártól.
Enyhült mára a zavarok az amerikai légiközlekedésben, azt követően, hogy tegnap műszaki hiba miatt egy időre a földre parancsolta a gépeket a szövetségi repülési hivatal, több mint 10 ezer járat késését okozva – írja a CNBC.
Műszaki hiba miatt leállított minden repülőgép-felszállást az Egyesült Államokban az amerikai légiközlekedési hatóság. Egyelőre nincs bizonyíték rá, hogy kibertámadás történt volna, de a Fehér Ház arra utasította a közlekedési minisztériumot, hogy vizsgálják ki az esetet – írja a CNBC.
Beindult a járványos időszak után a kereslet a repülés iránt, ami a nyári időszakban csúcsosodott ki, ahogy az országok eltörölték korlátozásaikat. A szektor dinamikusan növelte a kapacitásait, de nem eléggé, a nyár meglehetősen kaotikusra sikerült a légiközlekedésben, amit sztrájkok és munkaerőhiány is nehezített. Az OAG összegyűjtötte, hogy melyek voltak a világ legpontosabb légitársaságai tavaly a kihívások közepette - írja a Bloomberg.
Az amerikai légiügyi hatóság új 5G-s biztonsági előírásokat javasol a repülőgépek számára – írja a Reuters.
Sűrű köd borította be hétfőn Újdelhit, India fővárosát, és a szokatlan hideg miatt a téli szünetet is egy héttel meghosszabbították az iskolákban a helyi hatóságok.
Számos ország koronavírus-vizsgálatot és egyéb intézkedéseket vezet be a Kínából érkező utazókkal szemben, annak ellenére, hogy a vírus már széles körben kering a határaikon belül. Rendkívül kiábrándító, hogy az elmúlt három év során hatástalannak bizonyult intézkedések ilyen hirtelen visszaállítását látjuk – írja egy mai közleményében Willie Walsh, a IATA Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezetője.
Óriási sokként érte a koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedési szektort, példátlan leállásokat és veszteségeket eredményezve. Ezt követően a 2021-es év még a túlélésről és a kapacitások újjáépítéséről, 2022 azonban már a fellendülésről szólt. Az utazások beindultak idén, a forgalom felpörgött, de újfajta kihívással találták magukat szemben a légitárságok, a két évnyi bezártság és korlátozások után a nyáron meglóduló utazási kedv olyan tömegeket eredményezett, amire nem voltak még felkészülve a repterek. A légitársaságok a két nehéz év után végre ismét nyereségbe fordulhatnak, sőt, van, ahol már idén rekordprofitokat hozott az utazók számának felfutása a magasabb olajárak mellett is, de a recesszió fenyegetése még tartogat kihívásokat.
Ahogy az utazások újra fellendülnek és már a koronavírus elleni védekezés utolsó bástyája, Kína is lebontja a Covid-korlátozásokat, szépen lassan kiderül, hogy a világban hiány van repülőgépekből – írja a Bloomberg.
Kigurult az utolsó 747-es repülőgép a Boeing Washington állambeli gyárából, ezzel lezárva a géptípus több mint fél évszázados történelmét. Az utolsó gépet az Atlas Air kapta meg, amely négy darab 747-8 típusú teherszállítót rendelt idén - írja a The Guardian.
Az utasok számára kedvező szabálymódosítást hozott a Wizz Air - szúrta ki az Utazómajom.
A Wizz Air Budapestről induló, illetve Budapestre érkező járatain idén január és október között csaknem hárommillióan utaztak, ez több mint 230 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, amikor még a koronavírus-járvány tartotta nyomás alatt az utazási kedvet.
Szakértők szerint azzal, hogy sávos adózást vezetett be a kormány, csökkenhet a fapadosok által befizetendő adó mértéke. Ez a jegyárakban azonban egyelőre nem mutatkozik meg - számolt be az RTL Híradója alapján a HVG.
Havi előfizetéses szolgáltatást vezetne be egy japán légitársaság a munkahelyükre ingázókat célozva, ettől növekvő kihasználtságot remélve gépein – írja a Bloomberg.
A gyengülés első jeleit mutatja az utasforgalom a budapesti reptéren, a gazdasági helyzet és a magyar légiközlekedési adó ugyanis lassítja a fellendülést a szektorban – áll a Budapest Airport közleményében.
Hetvenkét órás sztrájk indult hétfőn nulla órakor az Eurowings német légitársaságnál a pilótákat képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szervezésében.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.