Nigel Farage, a műsorvezetői székből a politika élvonalába visszatért jobboldali politikus, aki a Brexit melletti kampány elsőszámú arca volt, megszólalt abban a botrányt keltő ügyben, miszerint két képviselőjelöltjük is Adolf Hitlerrel szimpatizáló kijelentéseket tett - írja a Politico.
Csak Magyarország szavazott nemmel kedden Brüsszelben az uniós tagállamok közül a villamosenergiapiaci reformról szóló irányelv kapcsán, feltehetően a rezsicsökkentési rendszerrel kapcsolatos szempontok miatt, de ezzel együtt is elfogadottnak számít az irányelv, így az rövidesen hatályba lép – derült ki a Tanács oldalán közzétett szavazási jegyzőkönyvből. Az ülésen a reform elemeit tartalmazó rendeletről is szavaztak, azt minden tagállam jóváhagyta, így miután megjelenik az uniós közlönyben, 20 nappal később közvetlenül hatályosul minden tagállamban. Frissítés! Az árampiaci direktíva mellett a megújuló és alacsony szén-dioxid tartalmú gázok elterjedéséről szóló uniós rendelet és direktíva szavazásánál is egyedül Magyarország szavazott nemmel, de ezzel együtt hatályba fognak ezek lépni rendre fél, illetve két év múlva. Frissítés! Az árampiaci direktíva mellett a megújuló és alacsony szén-dioxid tartalmú gázok elterjedéséről szóló uniós rendelet és direktíva szavazásánál is egyedül Magyarország szavazott nemmel, de ezzel együtt hatályba fognak ezek lépni rendre fél, illetve két év múlva.
Az EU számos kiemelkedően fontos területén teljesen új, egységes szabályozásra tesz javaslatot Enrico Letta, a Jacques Delors Intézet elnöke, az Európai Unió egységes piacának reformjára tett munkaanyagában. A dokumentum - amelyet már most nagy figyelem övez - többek között a körforgásos gazdaság, a közbeszerzési gyakorlatok javítása, valamint a köz- és magánberuházások hatékony és eredményes felhasználása ügyében fogalmaz meg előremutató javaslatokat.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen átfogó reformra készül az Európai Unió és miért hajlandók még olyan tabunak számító területekhez is hozzányúlni, mint az adózás vagy éppen az állami támogatások rendszere. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A második blokkban egy olyan országról volt szó, amely nem biztos, hogy sok befektető térképén fent van, de mégis érdemes nagyon odafigyelni rá. Hogy melyik ez az ország, arról Mohos Kristóffal, a Portfolio részvénypiaci elemzőjével beszélgettünk.
Az Európai Unió az egységes piac teljes reformjára készül, részben erősítenék a tőkepiaci uniót. Brüsszel szerint sürgős intézkedésekre van szükség a tőke mozgását szabályozó intézményi keret és piaci struktúra terén. Továbbá az állami támogatások európai eszközzé alakításával, a szolgáltatási ágazat integrációjának felgyorsításával, az adóügyi széttagoltság kezelésével, valamint az adókikerülés és adókijátszás elleni küzdelemmel az EU megerősítheti az egységes piacot és növelheti versenyképességét a globális színtéren – derül ki az Enrico Letta, a Jacques Delors Intézet elnöke és volt olasz miniszterelnök által írt tervezetből.
A tervezett EU-bővítés miatt az Európai Bizottság teljesen átalakítaná a felzárkóztatási politikát, így a támogatások elosztási rendszerét is, mivel a mostani 27 tagállammal működő unióban is problémák látszódnak a rendszerben. Magyarország esetében is látszik, hogy míg a nemzetgazdaság egésze közelíti az EU-átlagot például az egy főre jutó GDP-mutatónál, de egyes régiók még le is maradtak az elmúlt években. Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős biztos szerint bár most is látszódnak sikerek, decentralizáltabb rendszer kell a jövőben, teljesítményalapú mutatókkal.
Gyakorlatilag teljes érdektelenséggel fordultak rá az Európai Unió állam- és kormányfői a csütörtökön kezdődő hétvégi csúcstalálkozóra. Az elmúlt két évvel szemben még a magyar kabinet sem pozícionálta magát egyedüli szembenálló félként. Részben azért is, mert a brüsszeli egyeztetésen kevésbé fajsúlyos témák kerültek napirendre: Ukrajna, Moldova és Bosznia-Hercegovina csatlakozási tárgyalásai mellett érintik az agrárreformokat és az uniós intézményeket érintő átalakítási terveket. Van viszont két téma, ahol Magyarország újra kerékkötő lehet: az EU-s védelmi támogatások kérdése, valamint a befagyasztott orosz pénzeszközök Ukrajnának juttatása. Orbán Viktornak viszont szövetségesei is lehetnek.
Az eddigi mindent-vagy-semmit brüsszeli hozzáállást jócskán felforgató javaslattal áll ma elő Ursula von der Leyen az EU-csatlakozási folyamatról – írja reggeli hírlevelében a Politico, amely betekintést kapott az anyagba.
Az uniós ügyekért felelős miniszterek kedden összeülnek, hogy megvitassák az Európai Tanács közelgő csúcstalálkozójának napirendjét, és a lehetséges bővítésről szóló megbeszélések mellett beszéljenek az ehhez szükséges EU-s intézményi reformokról. Miközben Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni országok integrációja már elindult, az unió működési kereteit át kell alakítani, hogy az alkalmas legyen egy 30-32 tagból álló államszövetség kezelésére. A fókuszban van a vétójog kérdése is, amelyet a legtöbb ország már jelentősen korlátozna. Az Európai Bizottságnak egyelőre nincs reformjavaslata.
Az amerikai szenátorok hónapokig tartó viták után vasárnap megállapodásra jutottak a bevándorlásról és az Ukrajnának nyújtott segélyekről, de a képviselőház republikánus elnöke azonnal megígérte, hogy elveti azt, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök az indítvány "gyors elfogadására" szólított fel.
Több százan tüntettek az argentin parlament épülete előtt helyi idő szerint csütörtökön Javier Milei elnök reformtervei ellen, amelyekről második napja folyik a vita a törvényhozásban. A rendőrség könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékekkel oszlatta szét a tömeget.
Nagyszabású sztrájk kezdődött csütörtökön Finnországban a kormány munkaerőpiaci reformtervei miatt, a munkabeszüntetés jelentős fennakadásokat okozott a mindennapi életben - közölte a YLE finn közszolgálati rádió.
Az Európai Unió számára kulcsfontosságú tervét mutatta be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egész intézményrendszert érintő átfogó reformról. A javasolt átalakítást alapvető fontosságúnak tartják az EU működőképességének és hatékonyságának biztosítása érdekében, különösen akkor, amikor az EU 30 vagy még több tagállammal bővül.
Szeptemberben egy francia-német kormányzati tervezet teljes intézményi reformot javasolt az Európai Unióban. Nem egyszer világosan utalva arra, hogy a magyar kormány vétózásra épülő tárgyalási stratégiája miatt szükséges az EU átalakítása, főként úgy, hogy új tagállamokat vehetnek fel a szövetségbe. Bár már 15-17 ország támogatja a kezdeményezést, évekig is eltarthat a strukturális átalakításról szóló vita. Mindez pedig felerősítette a vitát arról, hogy mégis a többsebességes Európai Unióé lehet a jövő.
Az ukrán oligarchák, akik egykor az ország politikai és gazdasági életének irányítói voltak, de a háború óta példátlan leszámolási hullám indult velük szemben. Az ukrajnai háború, a gazdasági visszaesés és a korrupcióellenes reformhullám együttesen csökkentette befolyásukat és vagyonukat. Sorra tartóztatják le az egykor befolyásos milliárdosokat, mások egyszerűen kiszorulnak a gazdasági életből.
Ma olyan harcokat kell vívni az Európai Unióval, amelyek nem segítik Magyarország fejlődését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten.
Távszavazással dönthetnek a jelöltség megerősítéséről.
24 terawatt per óra.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A Kreml szóvivője beszélt az európai reakciókról.
Jelentős esésben a Nasdaq.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?