Jelentősen összekuszálta a piaci hangulatot az omikron vírusvariáns november végi megjelenése, emiatt a hazai portfóliómenedzserek döntését is inkább az óvatosság jellemezte a Portfolio-ajánlók során kialakított mintaportfóliókban. Vannak, akik úgy vélik, hogy a Mikulás-ralinak lőttek, mások szerint viszont éppen a tőzsdék mostani gyengélkedése jelenthet jó beszállási pontot.
Októberre ismét rendbejöttek a világ tőzsdéi, az amerikai részvényindexek közül az S&P 500 és a Nasdaq is csúcsot döntött. Volt egy kisebb energiapánik a hónap során, az elszálló infláció még mindig jelen van és úgy tűnik, itt is marad egy ideig, miközben a piac már készül a Mikulás-ralira. A Portfolio által megkérdezett portfóliómenedzserek októberi portfólió-ajánlóikban az alternatív befektetéseket inkább alulsúlyozták, míg a részvénypiacokon folyamatosan figyelik a beszállási lehetőségeket.
Egymás után drágítanak a bankok.
Tegnap volt az amerikai jegybank kamatdöntő ülése.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Mi lesz a kínai kapcsolatokkal?
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?