Rendkívüli ülést kezdeményezett a kormány
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány június 16-17-ére - derült ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a parlamenti honlapon közzétett indítványából.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány június 16-17-ére - derült ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a parlamenti honlapon közzétett indítványából.
Elbukott a parlamentben a brókercégek felügyeletének szigorításáról, az OBA és a Beva szervezetének összevonásáról, az igényelhető KELER-alszámlák bevezetéséről és a befektetői kártalanítási határ 100 ezer euróra emeléséről szóló törvényjavaslat. A kormány nem kapta meg ugyanis a kétharmados többséget, pedig az NGM ezt múlt héten külön közleményben is kérte az ellenzéktől. A törvény zárószavazását ezért elhalasztották.
A fővárosi közösségi közlekedés 52 milliárd forintos adósságának állami átvállalásához, az Iszlám Állammal szembeni katonai fellépéshez és az Erste Bankban történő, legfeljebb 15 milliárd forintos állami tulajdonszerzéshez is fedezetet biztosít az idei költségvetés kedden elfogadott módosítása.
Börtön fenyegeti azokat a hivatalos személyeket, akik nem tesznek haladéktalanul feljelentést a tudomásukra jutott korrupciós cselekményről egy büntető jogszabályokat módosító törvény szerint, amelyet ma szavazott meg az Országgyűlés 126 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 57 tartózkodás mellett. A megszavazott módosító csomag rendelkezései július 1-jén lépnek hatályba.
Az Országgyűlés 129 igen szavazattal, 68 nem ellenében kedden elfogadta a 2016-os költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely alapján egyebek mellett módosul az adósságképlet, és változik az egykulcsos társasági adóról, a reklámközvetítési tevékenységről, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről rendelkező jogszabály.
Bár számos kritikai észrevételünk van, de azt gondoljuk, hogy az az érdekünk, hogy tagok vagyunk az Európai Unióban - többek között ezt a világos állásfoglalást mondta ma a magyar parlamentben a Jobbik vezetőjének kérdése kapcsán Orbán Viktor. A kormányfő a vejének céges uniós pályázati sikerei kapcsán úgy fogalmazott: ő korábban azt kérte az állami szervezetektől, hogy bárki, aki rám, vagy a családomra hivatkozva kér előnyt, azt azonnal zavarják el - tudósít az Index.
Miután Varga Mihály átadta a 2016-os költségvetés törvényjavaslatát Kövér Lászlónak, a parlament honlapján meg is jelent a tervezet. Most a főbb számokat emeljük ki a törvényjavaslatból, részletes elemzéssel hamarosan jelentkezünk.
Teljesen új szemléletű adózást tervez meghirdetni a kormány és ennek jegyében nem faragják tovább az Adózás rendjéről szóló törvényt (Art.), hanem "kidobják" és egy teljesen újrakodifikált változatot fogadhat el idén az év második felében a parlament - tudta meg a Figyelő Online Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az új adószemlélet másik jelére egy minapi sajtóértesülés szintén utalt: a személyi jövedelemadó bevallást 2017-től már nem az érintett fél készítené, hanem a NAV.
A népesség és a lakások tíz százalékára kiterjedő, "kis népszámlálást", mikrocenzust tartanak 2016 októberében Magyarországon az Országgyűlési keddi döntése értelmében.
Az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat fogadott el. Ezek egyike, hogy az eredetileg 15 évre tervezett titkosítás helyett 30 évig lennének titkosak a beruházás bizonyos adatai.
Kész Zoltán, a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 98,91 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint. Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-nek többé nem lesz kétharmados többsége az Országgyűlésben.
Hamarosan megkezdődhet a Kossuth téren az egykori MTESZ-székház rekonstrukciójának előkészítése, miután az ezt elősegítő kormányrendelet már megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben - közölte Wachsler Tamás, a Steindl Imre Programiroda (SIP) vezetője.
Két rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés: reggel az MSZP, déltől a Fidesz kezdeményezésére. A Fidesz így igyekszik reagálni Áder János köztársasági elnök pénteki döntésére, melynek során két törvényt is visszadobott.
Ötvenhat törvényjavaslatot tartalmaz az Országgyűlés 2015-ös tavaszi ülésszakára vonatkozó kormányzati törvényalkotási program, amelynek alapján jövőre új, egységes családtámogatási törvény születhet, továbbá változhat több oktatási és energetikai tárgyú jogszabály.
A képviselők 123 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el a kormány törvénymódosító javaslatát "a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabbá tételéről."
Rendkívüli ülést tart kedden a parlament a kormány kezdeményezésére. A képviselők döntenek a boltok vasárnapi zárva tartásáról is. Itt és most még te is kinyilváníthatod a véleményedet.
Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. A képviselők megszavazták a büdzsét megalapozó törvényt is.
Az Országgyűlés mai, várhatóan idei utolsó előtti ülésén szavaz a jövő évi költségvetésről és a vasárnapi pihenőnap bevezetéséről. Közben a szakszervezetek tüntetnek a büdzsé elfogadása ellen és azt ígérték, hogy ha ebben a formában megy át a törvényjavaslat, akkor újabb lépések jönnek.
A képviselők 116 igen, 40 nem szavazattal, 20 tartózkodás mellett elfogadták a 2015-ös költségvetéshez benyújtott bizottsági módosító javaslatot és ezzel a jövő évi főösszegeket. Jövő héten jöhet a zárószavazás. A tervezetben jókora aknák maradtak a legutolsó módosító javaslattal is, és van egy elem, amivel egyszerűen nem lehet tisztába kerülni.
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén tizenegy igen, egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett elfogadta a 2015. évi költségvetési törvényjavaslatra vonatkozó összegző módosító javaslatot, és egyhangúan felhatalmazta a bizottság elnökét arra, hogy a javaslatcsomagot benyújtsa a parlamentnek.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.