Magyarország új kormánya egy nap múlva hivatalosan is megalakul - írja a hirado.hu, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök egy rövid beszédben mutatja be ötödik kabinetjét, ezután a miniszterek leteszik az esküjüket.
A fehérorosz rezsim szintén felelős az Ukrajna elleni orosz háborúért, ugyanúgy viselnie kell a nemzetközi jogból eredő összes jogi következményt, és ezért az Oroszországgal szemben bevezetett minden szankciót alkalmazni kell Fehéroroszország esetében is - jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön.
Egy új dokumentum látott napvilágot a Politico mai hírlevele alapján, amely többek közt arról árulkodik, hogy egyes fajsúlyos európai tagállamok támogathatják a közösség átfogó reformját összhangban az Európa jövőjéről szóló konferencia javaslataival.
Ma 12 órakor folytatódott a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülése a Parlamentben. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszteri meghallgatása után Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterjelöltet hallgatják meg kinevezés előtt.
A legfontosabb információk:
1. A Honvédelmi Minisztérium ismét civil irányítás alá kerül.
2. Folytatódik a haderőfejlesztés, a hadiipar fejlesztése és a Magyar Honvédség állományának bővítése. Maróth Gáspár a minisztériumban folytatja munkáját.
3. A tartalékos rendszer valószínűleg át lesz alakítva.
4. Nem lesz visszavezetve a sorkatonaság.
5. Magyarország továbbra is csak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszteri kinevezését 6 szakbizottsági tag támogatta, 2 nem támogatta.
Elkezdődött ma 10 órakor a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülése a Parlamentben. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter-jelöltet hallgatták meg első körben. Később sor kerül Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterjelölti meghallgatására is.
A meghallgatáson elhangzott fontosabb kijelentések:
1. Tervben van a rendvédelmi, katasztrófavédelmi, egyéb állami dolgozók illetmény-emelése, de még nincs végleges döntés ennek pontos mértékéről.
2. Nem tart Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt tömeges leszerelésről a rendvédelmi dolgozók körében.
3. A döntéshozatali struktúra felgyorsítását szolgálja a titkosszolgálati, kibervédelmi szervezetek elkerülése a belügyminisztériumtól.
4. Oktatási és egészségügyi területen tudományos testületek segítik majd a belügyminisztériumot a döntéshozatalban.
5. Nem lesz egyelőre önálló határőrség, állatrendőrség, viszont az ukrajnai háború miatt újfajta kihívások érkezhetnek a magyar határra.
A meghallgatás végén Pintér Sándort 6 támogató és 2 tartózkodó szavazat mellett támogatásáról biztosította a szakbizottság.
Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés. A képviselők ötödik alkalommal választhatják Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét az államfő javaslatára.
Ukrajna soha nem fogja elismerni Oroszország fennhatóságát a Krím felett – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az olasz Rai 1 hírcsatornának az Ukrinform beszámolója szerint.
Nem adja könnyen magát az orosz Sberbank és azt közölte, hogy megtámadja azt az ukrán parlamenti döntést, miszerint Ukrajna lefoglalhatja a Sberbank tulajdonában lévő eszközöket az országban – számol be a hírről a Reuters.
Emmanuel Macron francia államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártja koalíciót kötött két másik centrista párttal a júniusi parlamenti választásokra - közölte csütörtökön Richard Ferrand, az LREM tagja és parlamenti elnöke a két párttal tartandó tanácskozás előtt.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság csütörtökön azt a törvényt, amellyel a képviselők és szenátorok eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket.
Hétfőn megalakult Magyarország új Országgyűlése, az alakuló ülésen Áder János köztársasági elnök bejelentette: azt javasolja, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé. 2 kormánypárti és 7 ellenzéki pártfrakció, valamint 15 bizottság működik a ciklus során a parlamentben, utóbbiak közül tízet kormánypárti, ötöt ellenzéki elnök vezethet. Az NVI elnöke jelezte: a választópolgárok száma hét egyéni választókerületben haladja meg több mint 20 százalékkal az országos átlagot, ezért a választókerületi beosztás módosítására van szükség.
Tízpontos követeléscsomaggal várja az új kormányt a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amely nemcsak a hosszú évek alatt felgyűlt problémák megoldására, hanem az elmúlt 12 évben a munkavállalók ellen elkövetett, zömében szándékos vétségek haladéktalan jóvátételére is felszólítja a kormányt. Emellett érdemi párbeszédet sürgetnek, s ennek stabilitásához alkotmányos garanciákat kérnek - írja a szövetség.
A finn parlament a következő hetekben vitatja meg az ország NATO-tagságát, és Svédország is felülvizsgálja biztonságpolitikáját - jelentette be Sanna Marin finn miniszterelnök és Magdalena Andersson svéd kormányfő szerdán Stockholmban, közösen tartott sajtótájékoztatójukon.