Rossz napot zárt a magyar tőzsde
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
A lakásbiztosítási piacot alapjaiban forgatta fel a kormány múlt heti rendelete, mit lépnek a piaci szereplők az új szabályok megjelenése után? Milyen problémákat és milyen lehetőségeket nyitott ki a rendelet? Erről volt szó Biztosítás 2023 konferenciánk harmadik szekciójának első panelbeszélgetésén.
Az elmúlt napokban begyorsult az OTP esése, ez a tendencia a mai nap is folytatódik. Ma ismét jelentős mínuszban van a jegyzés, így több mint két hónapos mélypontot ért el az árfolyam 10 000 forint alatt.
Kora délutánra elkezdett valamelyest a javulni a hangulat az európai piacokon, viszont a magyar tőzsde továbbra is alulteljesítőnek számít a régióban, és ezzel a második egymást követő napon esik jelentősen a magyar piac. A hazai piacon uralkodó negatív hangulathoz részben Matolcsy György beszéde járult hozzá, hiszen az MNB elnöke kemény kritikával illette a magyar kormányt, és úgy fogalmazott, hogy "a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre". Ezen felül az is lefelé húzza a magyar piacot, hogy a Mol árfolyama jelentős mértékben esett ma, részben Varga Mihály különadókkal kapcsolatos bejelentései miatt.
Tegnap jelentős mértékben esett a magyar tőzsde, főleg az OTP és a Mol gyenge teljesítménye miatt, ma reggel azonban a igyekszik legdolgozni az esés egy részét a piac.
A nap legnagyobb részében csak mérsékelt elmozdulásokat lehetett látni a tőzsdéken, mivel a befektetők kivártak Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde előtt. Powell szavait követően aztán hamar hangulatromlás következett be a piacon, és lefordultak az amerikai és európai tőzsdék, mivel a jegybankelnök szigorú üzeneteket fogalmazott meg a monetáris politikával kapcsolatban, és közölte, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz, mint amire korábban számítani lehetett.
A nap legnagyobb részében csak mérsékelt elmozdulásokat lehetett látni a tőzsdéken, majd délután következett Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde, amelyet követően hamar hangulatromlás következett be a piacon. Egyik oldalról ez a negatív nemzetközi hangulat hatott a magyar piacra, viszont a BUX jelentősen alulteljesítő volt ma és 2,1 százalékos mínuszban zárt, amihez az is kellett, hogy az OTP és a Mol is nagyot esett ma, ami főleg technikai hatásokra vezethető vissza, hiszen mindkét papír esetében fontos szintek estek el.
Az extraprofitadó és a kamatstop ellenére 485 milliárd forint adózott nyereséggel zárta a magyar bankszektor 2022-t, ami a korábbi kamatkörnyezetben, de a mostanihoz hasonló kormányzati terhek mellett már nullszaldó körül alakult volna. Az osztalékbevételek nélkül számított tőkearányos megtérülés így is csak 4,4% volt, ami a nemzetközi benchmarkok szerint gyatrának mondható.
Míg az európai tőzsdéken délutánra sem alakult ki egyértelmű irány, addig a magyar tőzsde jelentősen alulteljesítő, főleg az OTP esése miatt, de az összes hazai blue chip mínuszban van.
Pénteken hajnalban teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves és 2022-es egész éves számait az OTP. Ahhoz már az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a gyorsjelentést megelőző napokban heves mozgások vannak az OTP piacán, így van ez ma is, most éppen lefelé.
Ma már egy olyan világban élünk, ahol minden csak megszokás kérdése: ez van a forinttal és ez van az orosz-ukrán háborúval is. Tavaly éppen a forint erős volatilitásán kerestek sokat a privátbanki ügyfelek, a szakma kissé átcsapott deviza tradingbe – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Katona Ildikó, az iPrivate Banking Zrt. vezérigazgatója. Bár most erősebb forintot látunk, a szakember szerint könnyen elképzelhető egy jelentősebb lefordulás még a hazai fizetőeszközben. Elmondása szerint nehezen, ugyanakkor példaértékű nyugodtsággal vészelték át a tavalyi piaci lefordulást a vagyonosabb magyarok, idén pedig a kötvénypiacok adják az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget. Az interjúból kiderül az is, miben hibáztak nagyot a hazai bankok.
Ugyan a magyar tőzsde lényegében a tegnapi záróértéke közelben nyitott, a nyitást követő percekben gyorsan lefelé vette az irányt a piac.
Visszafogott emelkedéssel telt a nap az európai és az amerikai tőzsdéken, a befektetők érezhetően kivárnak, hiszen kedden Jerome Powell Fed-elnök is megszólal, emellett pedig a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci adatok is kulcsfontosságúak lesznek.
A hazai blue chipek közül emelkedtek a Mol és a Magyar Telekom részvényei, stagnált az OTP, mínuszban zárt a Richter.
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei kisebb mínuszban.
A nyitást követően a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom van kisebb mínuszban, legnagyobb mértékben az OTP részvényei emelkednek.
Folyamatos menetelés után kiválóan zárták a hét utolsó kereskedési napját az amerikai tőzsdék. Közben a magyar részvénypiac is emelkedéssel fejezte be a hetet.
A Richter vezette az emelkedést.
A hazai blue chipek közül a Richter kiemelkedően jól teljesít.
Januárban még minden szépnek és jónak tűnt, februárban viszont jött a kijózanodás, amit a vártnál magasabb infláció és a jegybankok szigorúbb hangvétele is elősegített. A részvénypiacok kapcsán most már sokkal óvatosabbak a hazai potfóliómenedzserek, a többségük távolságtartással figyeli, mi lesz ebből. A kötvénypiaci befektetések viszont új virágkorukat élik, hiszen olyan helyzet állt elő, hogy gyakorlatilag kockázatmentesen lehet szép hozamokat zsebre tenni.
Az EKB továbbra is óvatos maradhat.
Kiterjeszthetik az alkalmazását.
A Reuters értesülései szerint.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.