otp

Elindult a nyílt bankolás Magyarországon, hova jutottunk egy év alatt?

Elindult a nyílt bankolás Magyarországon, hova jutottunk egy év alatt?

Már több mint egy éve éles a PSD2, vagyis az új pénzforgalmi irányelv Magyarországon, ami a „nyílt bankolás” időszakát hivatott elhozni. Az európai szintű szabályozás célja, hogy a fintechek és bankok, illetve a bankok egymás közötti technológiai és üzleti kapcsolódási kockázatait kezelje, egyidejűleg kinyissa a versenyt a szereplők között. Banki körképet készítettünk arról, mi történt a területen az elmúlt bő egy évben, milyen szolgáltatásokat indítottak el azóta a bankok a területen.

Eljött a kiábrándulás ideje: már senki nem hisz abban, hogy Magyarország olcsón megúszhatja a válságot

Eljött a kiábrándulás ideje: már senki nem hisz abban, hogy Magyarország olcsón megúszhatja a válságot

A kormány várakozásai szerint 6-6,5 százalékkal eshet vissza idén a magyar gazdaság teljesítménye, majd onnan 2021-ben is az eddig vártnál kisebb visszapattanás jöhet. Hasonlóan vélekednek a Portfolio által megkérdezett banki elemzők, így az év végéhez közeledve szinte biztosra vehetjük, hogy a tavasszal még pesszimistának számító szakembereknek lesz majd igazuk.

Alig tudott szépíteni Amerika a nap végére

Alig tudott szépíteni Amerika a nap végére

A pénteki kereskedést ismét a kockázatkerülő hangulat jellemezte, ezt láttuk ma az ázsiai tőzsdéken is. Bár Európában jelentősebb eséssel indult a nap, a vártnál jobb gazdasági adatok némi optimizmusra adtak okot, így a vezető indexek ezután sikeresen ledolgozták a korábbi mínuszok egy részét. A tengerentúli tőzsdéken is esést látunk pénteken, amelyet részben a március óta tartó emelkedést vezető technológiai cégek gyorsjelentései váltottak ki.

Jövő héten Magyarországon is felpörög a gyorsjelentési szezon

Jövő héten Magyarországon is felpörög a gyorsjelentési szezon

Jövő héten Európában, azon belül Magyarországon is felpörög a gyorsjelentési szezon, de Amerikából is érkeznek beszámolók. Hazai szempontból a péntek lesz a legizgalmasabb nap, ekkor jelent többek között az OTP, a Mol, és a Richter.

Digitális bankolás, üres fiókok, megdöntött tabuk  - Mi vár a bankokra a világjárvány után?

Digitális bankolás, üres fiókok, megdöntött tabuk - Mi vár a bankokra a világjárvány után?

A COVID-járvány kibillentette a fizikai és digitális világot a korábbi egyensúlyából: a banküzemben egyik napról a másikra dőlnek meg évtizedes tabuk és vélelmek, a szabályozói változások felgyorsulnak, a bankok évek helyett hetek alatt vezényeltek le komoly IT-projekteket, sorra indítanak quick-win fejlesztéseket, a digitális és agilis transzformáció szerepe soha nem volt ennyire hangsúlyos. Ugyanakkor a nagy kérdés már most az, hogy a járvány utáni „új normális” világba visszatérve mekkora lesz a visszarendeződés, és hogy ki lesz végül a változások nagy nyertese. Immáron ötödik éve megrendezésre kerülő Banking Technology konferenciánkon a bankszektor, az IT-szektor és a szabályozók többek között erre a kérdésre keresik a választ.

Nehéz nap volt tegnap a tőzsdéken: Ez még csak a kezdet?

Nehéz nap volt tegnap a tőzsdéken: Ez még csak a kezdet?

A tegnapi nap nagy esést hozott Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. A koronavírus járvány egyre súlyosabb, és a közeledő amerikai elnökválasztás is bizonytalanságot okoz a piacokon. A stimulus tekintetében sincs megállapodás, és ezzel kapcsolatban a piacok idegesen reagálnak a hírekre. A héten pörög fel a gyorsjelentési szezon, és tegnap tette közzé az eredményét az SAP. A szoftvercég menedzsmentje szerint 2023-ig nehézségekkel néznek szembe, melyre a cég árfolyama 22 százalék eséssel reagált. A gyorsjelentési szezonból sok kérdésre választ kaphatunk majd, de fennáll a veszélye, hogy végleg elveszik a V alakú recesszió esélye, és nagyobb esés bontakozik ki a tőzsdéken.

650 pontos eséssel fejezte be a napot a Dow Jones index

650 pontos eséssel fejezte be a napot a Dow Jones index

Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, amely részben a koronavírusos esetszámok növekedésének tudható be, az USA-ban az elmúlt két nap rekord új esetszámokat jelentettek, de Franciaországban is csúcson járt a napi új fertőzöttek száma a hétvégén, a spanyolok pedig szükségállapotot hirdettek. Elsősorban a járványhelyzet romlásának betudhatóan csúnya esést láttunk ma az európai tőzsdéken, a DAX kifejezetten gyengén teljesített ma, amely részben magyarázható az SAP zuhanásával. A rossz nemzetközi hangulat Amerikára is átragadt, a nyitástól távodolodva pedig egyre csúnyább esést látunk a tengerentúli tőzsdéken is, a Dow a kereskedés egy szakaszában több mint 950 pontot veszített az értékéből, záráskor azonban már csak 650 pontos pontos esést mutatott.

Miért romlott el a hangulat a tőzsdéken?

Közel egy hét múlva, november 3-án tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban, a választás kimenetele egyelőre bizonytalan, mert bár a demokrata kihívó, Joe Biden előnye relatíve nagy, ha a reprezentatív közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor november 3-án sima Joe Biden-győzelem jöhet, azonban sok múlik azon, hogyan szerepelnek a republikánusok és a demokraták a csatatér-államokban, és a rejtőzködő (Trump-)szavazók is megfordíthatják a küzdelmet. A piaci szereplők nagy része volatilis napokra számít a tőkepiacokon, sokan fedezékbe vonulhatnak, ennek is betudható a részvénypiaci esés.

Tovább romlott a járványhelyzet az Egyesült Államokban és Európában is, több országban újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az USA-ban és Franciaországban is új rekordszinten a napi új fertőzöttek száma, Spanyolországban vészhelyzetet hirdettek ki.

Továbbra is sok a bizonytalanság a következő körös amerikai gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban, nem közeledett a demokraták és a republikánusok álláspontja, nagy valószínűséggel már csak az elnökválasztást követően jöhet megegyezés.

Folytatódik a Brexit-saga: továbbra sincs megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, ezért szerdáig Londonban marad Michel Barnier az EU főtárgyalója. 

A hangulaton nem javít, hogy az egyik legnagyobb európai technológiai vállalat, az SAP 2023-ig kihívásokkal számol, és drámai átalakulást lát a piacán. A vállalat  valamivel a várakozások alatt teljesített a harmadik negyedévben, és törölte a középtávú, marzsokra vonatkozó előrejelzését.

A koronavírus ezt is elintézte – Soha nem látott ábrák a lakáshitelekről

A koronavírus ezt is elintézte – Soha nem látott ábrák a lakáshitelekről

Mintegy hatodával kevesebben vettek fel lakáshitelt az idei első félévben, mint egy évvel korábban. Összegszerűen azonban nem volt érdemi visszaesés, ami azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt az átlagos hitelösszeg. A KSH friss adataiból az is kiderült, hogy alakul a lakáshitelek futamideje, mennyire szorultak vissza a használt lakások a hitelezésben, vagy hogy mire használták fel a 2016 eleje óta folyósított 321 milliárd forintnyi CSOK-ot a háztartások.

Időzített nyugdíjbombán ül Magyarország, de van itt egy még nagyobb bökkenő

Időzített nyugdíjbombán ül Magyarország, de van itt egy még nagyobb bökkenő

Néhány évtized múlva a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik. Ennél talán még nagyobb probléma, hogy nem készül erre rendesen a lakosság: az öngondoskodást segítő megtakarítások (életbiztosítások, nyugdíjpénztárak, NYESZ) aránya nagyot csökkent az elmúlt években a megtakarításokon belül, és bár a koronavírus megjelenése tavasszal még tartalékolásra ösztönözte a lakosságot, hosszabb távon a járvány is tovább ronthat a helyzeten. November 10-ei Öngondoskodás 2020 konferenciánkon részletesen elemzik a piac szereplői a helyzetet, érdemes regisztrálni offline vagy online jeggyel a rendezvényre!

Nagytulajdonos lett az OTP Alapkezelő a Cybergben

Nagytulajdonos lett az OTP Alapkezelő a Cybergben

Az OTP Alapkezelő két befektetési alapján keresztül már 5 százalék feletti tulajdonjoggal rendelkezik a Cybergben, így bejelentési kötelezettsége keletkezett.

Az OTP alapjához került a Nádudvari termékeket is gyártó NAGISZ Csoport

Az OTP alapjához került a Nádudvari termékeket is gyártó NAGISZ Csoport

A PortfoLion 97,91 százalékos részesedést szerzett a NAGISZ Csoportban, amely többek között a Nádudvari márkanév alatt futó tej- és hústermékeket is gyártja. Az üzletet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jóváhagyta. A cégcsoport működtetését a jövőben is a jelenlegi operatív menedzsment látja el.

Melyik magyar részvényben van most fantázia?

Melyik magyar részvényben van most fantázia?

Attól függettlenül, hogy a magyar tőzsdén jellemzően oldalazást láttunk az elmúlt időszakban, a hazai nagypapírok ismét izgalmas szintekre kerültek, így mi megvizsgáltuk a technikai képet. Elsőre a legizgalmasabbnak talán a Mol tűnik, amely kitört a hónapok óta tartó csökkenő trendből, részben a cég sajátrészvény-vásárlásainak köszönhetően.

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Jelentős ütést szenvedett el a magyar pénztári szektor tavasszal, a koronavírus mélyen belenyúlt a nyugdíjra gyűjtők zsebébe is. Az elmúlt fél évben a tőkepiacokon látott felívelés a nyugdíjpénztári kasszáknak is jót tett, de még így is van mit ledolgozni. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy a nagyobb pénztárak milyen teljesítményt tudnak felmutatni idén. Mint kiderült: egyetlen olyan portfólió van a listán, amely 15% feletti hozamnál jár, a többségük azonban eddig még nem tudta visszahozni az idei évi veszteségeket.

Beszakat a Dow a kereskedés végén, 410 pontos mínusz lett a vége

Beszakat a Dow a kereskedés végén, 410 pontos mínusz lett a vége

Hétfőn az ázsiai tőzsdéken részben vakcinahíreknek köszönhetöen jó volt a hangulat, Kínát leszámítva, ahol a várakozásoktól elmaradó GDP adat érkezett. Az európai tőzsdék korábbi jelentősebb emelkedése teljes mértékben elolvadt délutánra, a magyar tőzsde azonban felülteljesítő volt. Az amerikai tőzsdék viszont komoly mínuszban végzett a kereskedés végére.

Az OTP nem számol a vállalati hitelek tömeges bedőlésével

Az OTP nem számol a vállalati hitelek tömeges bedőlésével

Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese a vírus második hullámában sem vár tömeges bedőlést a vállalati hiteleknél, az OTP óvatosságból azzal számol, hogy a vállalati adós ügyfelek 10 százaléka kerül nehéz helyzetbe, nyilatkozta a bank menedzsere a hvg.hu-nak.

Továbbra is vételen a PannErgy az OTP-nél

Továbbra is vételen a PannErgy az OTP-nél

A PannErgy által közzétett friss számok után az OTP új elemzéssel jelentkezett, az OTP a PannErgy 12-havi célárát 1 219 forintról 1 204 forintra csökkentette, az ajánlás továbbra is vétel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.