Oroszország és Fehéroroszország közös hadgyakorlatot tervez 2022 februárjában vagy márciusában – közölte szerdán Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fehérorosz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt.
A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság felszámolása sötét időszakot jelez az orosz civil társadalom számára - írta sajtóközleményében szerdán Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy az USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó anyahajó és öt másik hadihajó maradjon a Földközi-tengeren, ahelyett, hogy továbbindulna a Közel-Kelet térségébe – írja az AP hírügynökség honlapja.
Az orosz bíróság elrendelte a International Memorial, a legrégebbi orosz emberi jogi szervezet betiltását - számolt be a brit BBC. A csoport 1989 óta dokumentálta a Szovjetunióban elkövetett rémtetteket.
Ukrajna 24,5 millió dollár támogatást kap az Egyesült Államoktól határai védelmének megerősítésére - hozta nyilvánosságra az ukrán határőrszolgálat kedden a hivatalos honlapján.
Gyakorlatias és gyors döntés szükséges az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 földgázvezeték beindításáról - jelentette ki a berlini orosz nagykövet kedden a dpa német hírügynökségnek adott interjújában.
Irán hivatalos garanciákat követelt a bécsi nukleáris tárgyalásokon részt vevő országoktól arra nézve, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a Teheránnal szembeni szankciókat, ha sikerül megállapodni a vitás kérdésekről - mondta el Ali Bagheri Káni iráni külügyminiszter-helyettes, az iszlám köztársaság főtárgyalója kedden.
Egy amerikai kormányzati szereplő közlése alapján január 10-én tárgyalnak majd az Egyesült Államok és Oroszország képviselői az ukrajnai helyzetről – írja a Guardian.
Közzétették hétfőn Fehéroroszországban az alkotmánymódosítás tervezetét, amely elemzők szerint egyebek közt lehetővé tenné az ország tekintélyelvű elnöke számára, hogy a hónapokon át tartó tiltakozó megmozdulások ellenére 2035-ig bebetonozza a hatalmát.
Orosz diplomaták és katonai tisztségviselők a jövő hónapban tárgyalnak az Egyesült Államokkal arról, hogy Moszkva milyen biztonsági garanciákat vár Washingtontól – mondta el Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn.
Francois Fillon korábbi francia miniszterelnököt nevezték ki az orosz kormány érdekeltségei közé tartozó Szibur gázfeldolgozó és petrokémiai holding igazgatójává – jelentette hétfőn az EU Observer című, uniós és általában európai politikával foglalkozó brüsszeli hírportál.
Oroszország a nyugati bírálatok ellenére folytatja a Mali Köztársaságnak állami csatornákon át nyújtott katonai támogatását – szögezte le hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva egy magas rangú orosz diplomata, miután Mali tagadta, hogy orosz zsoldosok állomásoznának az országban.
Ha az Egyesült Államok és a NATO megtagadja a biztonsági garanciákat Oroszországtól, Moszkva erre többféle választ adhat, a lehetőségek kiválasztása a katonai szakértők ajánlásaitól függ - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami Rosszija1 tévécsatorna műsorában vasárnap.
Oroszország jelentős csapatösszevonásokat hajt végre az ukrán határ közelében. Sokan attól tartanak, hogy lerohanja délnyugati szomszédját, mások szerint Putyin csak fenyegetőzik, hogy világossá tegye: Ukrajna nem lehet a NATO tagja. De miért olyan fontos Moszkva számára, hogy Ukrajna ne legyen a nyugati szövetségi rendszer része? És milyen érvek és ellenérvek járhatnak Putyin fejében, amikor Ukrajna megtámadását mérlegeli? A földrajz és a történelem adhatja meg a választ.
Több mint tízezer orosz katona tér vissza az Ukrajna közelében tartott egyhónapos hadgyakorlat után az állandó támaszpontjára - jelentette az Interfax orosz hírügynökség az orosz hadseregre hivatkozva.
Az Egyesült Államok arrogánsan viselkedett a hidegháborút követően - jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, korábbi kommunista pártfőtitkár.
Rekordösszegű, 7,2 milliárd rubeles (csaknem 32 milliárd forintos) pénzbírságra ítélte egy orosz bíróság pénteken a Google amerikai informatikai nagyvállalatot, amiért nem törölte az orosz hatóságok által törvénytelennek minősített tartalmakat. Novemberben a Google már kétmillió rubel (nyolcmillió forint) bírságot kapott ugyanezen vád miatt.
A Nyugatnak biztonsági garanciákat kell adnia Oroszországnak, most azonnal, ahelyett, hogy tőlünk követelne ilyeneket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön tartott hagyományos év végi sajtótájékoztatóján.
Oroszországban idén várhatóan 4,5 százalékos lesz a GDP-növekedés – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a csütörtökön megtartott hagyományos év végi sajtótájékoztatóján.