Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott az Oroszország elleni szankciók vonatkozásában, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap este elismerte a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden közölte, hogy újabb fegyverszállítmányokat kért Ukrajnának Nagy-Britanniától, és ugyanezt kéri az Egyesült Államoktól is.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova szerint a nyugati országok által elrendelt szankciók Oroszországgal szemben illegitimek - írja a Reuters.
Vlagyimir Putyin elnök tegnap bejelentette: békefenntartókat küld a frissen elismert „Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokba.” Az internetre ezután felkerült több videó is arról, ahogy orosz katonai konvojok haladnak át a térségen az éj leple alatt. Ma Vlagyimir Putyin elnök már arról beszél, egyelőre nem fognak katonákat küldeni a szakadár területekre és továbbra sem tartózkodnak orosz katonák a népköztársaság területén, ami látszólag teljesen ellentmond a tegnapi eseményekkel, bejelentésekkel.
Gyengüléssel indította a napot a forint, az euróval szemben 358 fölé is felszúrtak a jegyzések. Az egész világban kockázatkerülő hangulat uralkodik, miután tegnap este az orosz-ukrán krízis új szintre lépett.
Az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden.
Három követelést intézett a nemzetközi közösségnek Vlagyimir Putyin orosz elnök azért cserébe, hogy az Ukrajna körül kialakult feszültség csökkentésre kerüljön – számol be az AP hírügynökség.
Péntektől a már hónapok óta zajló orosz–ukrán feszültség gyors eszkalációjának lehetünk tanúi, hétfő este pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan is bejelentette: Moszkva elismeri a szakadár Donyecki és Luhanszki Köztársaság függetlenségét. A Donbaszon egy ideje befagyott konfliktus pár napja újra fellángolt, amivel Kijev, illetve az oroszajkú donyecki és luhanszki szakadárok egymás vádolták. A nyugati vezetőktől egyre vészterhesebb nyilatkozatokat hallhattunk, miszerint már szinte biztos, hogy Oroszország Ukrajna megtámadását tervezi. Fehéroroszországban folytatódott az orosz és fehérorosz csapatok hadgyakorlata, sőt bejelentették, hogy a kelet-ukrajnai eszkaláció miatt a mintegy 30 ezer orosz katona egyelőre nem távozik az országból. A két szakadár terület függetlenségének elismerése után orosz csapatok vonultak be a szeparatisták kezén lévő régiókba. Hogy tovább eszkalálódik-e a helyzet, és ha igen, meddig, egyelőre nem megjósolható. Bemutatjuk az elmúlt napok legfontosabb történéseit.
"Az orosz gazdaság teljességgel világgazdasági szempontból teljességgel jelentéktelen, kivéve az olaját és a földgázt" - mondja Jason Furman harvardi közgazdász, Obama elnök korábbi tanácsadója. Furman ezen kívül Oroszországot egy nagy benzinkúthoz hasonlította.
Oroszország a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok elismerésekor minden hivatalos dokumentumot, így az alkotmányt is elismerte, ezzel pedig jogosnak tartja a szakadárok fennhatóságát teljes Luhanszk és Donyec megyére – mondta Vlagyimir Putyin ma a RIA Novosztyinak. Valószínűleg ezzel meg is van a háborús ürügy Ukrajna ellen.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szerint az Ukrajna határain belül és körül kialakult feszültség generációk óta a legkomolyabb konfliktus. A NATO-vezér kiemelte, az oroszok eddig is ott voltak a Donyec-medencében, csak eddig tagadták a jelenlétüket. Stoltenberg szerint ez most megváltozott és Oroszország olajat öntött a tűzre.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyin Ukrajna teljes körű inváziójára készül, Ben Wallace brit védelmi miniszter pedig kijelentette: az Egyesült Királyság szembeszáll Putyin agressziójával.
Oroszország hivatalosan a szélesebb határok közötti Donyeck megye függetlenségét ismerte el, amelynek nagy része jelenleg az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt áll - állította kedden a Moszkva támogatását élvező szakadár terület, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője kedden az MTI tudósítása szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap hosszasan beszélt arról, hogy milyen vélt vagy valós fenyegetések jelentkeznek Ukrajna részéről Oroszország biztonságára nézve. Egy konkrét fegyverrendszert meg is nevezett: ez a Tocska-U rakétarendszer, mellyel akár nukleáris robbanófejeket is célba lehet juttatni. Az ukrán haderő körülbelül 90 ilyen eszközzel rendelkezik, atomtöltetük nincs hozzá, maguk a rakétarendszerek pedig igencsak elavult technológiát képviselnek. Ettől függetlenül nem teljesen veszélytelenek Oroszországra nézve, de háborús ürügyként aligha szolgálnak majd.
Ukrajna budapesti nagykövete, Nepop Ljubov szerint Magyarországnak sokkal célszerűbb most segíteni Ukrajna megvédésében, mint olyan helyzetbe kerülni, amikor később saját magát kell majd megvédenie. Ukrajna konkrét listát küldött Magyarországnak védelmi képességeinek erősítését kérve.
Oroszország törekszik arra, hogy minden volt szovjet érdekszférába tartozó országgal jó kapcsolatot ápoljon, de Ukrajnával „más a helyzet” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök röviddel azután, hogy Ilham Alijevvel, Azerbajdzsán elnökével találkozott.
Éles reakciót küldött Dimitrij Medvegyev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese a Twitteren arra a német kancellár által röviddel ezelőtt tett bejelentésre, hogy leállítják az Északi Áramlat 2 németországi engedélyezését az oroszellenes szankciók jegyében.