Az ukrán hatóságok egy olyan videót tettek közzé, amelyen egy Tor kis hatótávolságú önjáró légvédelmi rakétakomplexum összecsapása látható egy ukrán megfigyelődrónnal.
Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy a korábbi információkkal ellentétben még egyáltalán nem adott engedélyt Ukrajnánk arra, hogy Oroszország nemzetközileg elismert területei ellen vesse be a Storm Shadow rakétákat – írja az Ukrajinszka Pravda.
Új cirkálórakétát mutatott be az orosz JSC GosMKB Raduga tervezőiroda, ez lesz az Izdelije 720-as. A tervek szerint a fegyvert arra tervezték, hogy hatékonyan cselezze ki az amerikai Patriot légvédelmi rakétákat – írja az Army Recognition.
Váratlanul, rejtélyes körülmények közt életét vesztette Magomed Handajev tábornok, az orosz védelmi minisztérium vizsgálóbizottsági elnöke – írja a Newsweek.
Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott a tegnapi, Washingtonban rendezett NATO-csúcstalálkozó végén, ami az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulójáról emlékezett meg. Noha a kérdések zöme az elnök alkalmasságát firtatta, bőven szó esett az orosz-ukrán háborúról is.
A héten egy kifejezetten fontos NATO-csúcstalálkozó zajlott, mely során a szövetségesek „visszafordíthatatlan” tagságot ajánlottak fel Ukrajnának, ha az ostromlott ország a háborús helyzetben is teljesíti a belépéshez szükséges reformokat. Viszonylag kevés szó esett arról, hogy a csúcstalálkozón részt vett egy kifejezetten erős, nem NATO-tag ország vezetője is, aki szakítva korábbi semlegességi politikájával most azt fontolgatja, hogy beszáll Ukrajna felfegyverzésébe. Az említett ország Dél-Korea, illetve annak elnöke, Jun Szogjol. Az ázsiai ország nem kifejezetten Ukrajna mellett, hanem Oroszország ellen foglal állást, Moszkva azzal haragította magára a szöuli vezetést, hogy lényegében szövetséget kötöttek ősellenségükkel, Észak-Koreával. Ha Dél-Korea is elkezd fegyvereket szállítani Ukrajnának, Kijev nagyon értékes szövetségesre tesz szert.
Az amerikai Stratfor elemezte a NATO létrejöttének 75. évfordulójára megrendezett csúcs eseményeit az ukrajnai háború szemszögéből. A dokumentum szerint semmi jelentős ígéret vagy változtatás nem hangzott el az eddigiekhez képest, ez pedig hosszútávon az oroszok kezére játszhat.
A hét elején orosz rakéták csapódtak az ukrán fővárosba, ahol egy gyermekkórházat is eltaláltak. Bár számos helyen tagadják még azt is egyáltalán, hogy orosz eszközök lettek volna, amelyek eltalálták az Ohmatdit kórházat, a Politico szerint ez egyáltalán nincs így.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök múlt héten kezdett hatalmas „békemisszióba”, amely során látogatást tesz a legfontosabb politikusoknál, akik hatással lehetnek az ukrajnai háború kimenetelére. Az ötödik állomáson Floridában Donald Trump republikánus elnökjelölttel találkozott.
Az amerikai Defense One szerint az oroszok már most elkezdték megcélozni az egyes szavazói csoportokat az Egyesült Államokban, közelgő elnökválasztásra készülve.
Az Oroszország jelentette fenyegetésre válaszul az Egyesült Államok 2026-tól nagyobb hatótávolságú rakétákat telepít Németországba – jelentette be a két ország a washingtoni NATO-csúcson. A NATO-tagállamok abban is megállapodtak, hogy az elkövetkező egy évben összesen 40 milliárd euró (43,28 milliárd dollár) értékben küldenek katonai támogatást Ukrajnának, egyben kinyitották a lehetőséget Kijev számára a katonai szövetséghez való csatlakozásra. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök válaszul Ukrajna és a NATO elpusztításával fenyegetőzött. A Bloomberg értesülései szerint Kijev még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt békekonferenciát szeretne összehívni, amelyre már Oroszországot is várnák. Az orosz külügyminisztérium azonban csütörtökön jelezte, Moszkva nem szándékozik részt venni a békekonferencián.
Merőben szokatlan orosz harckocsi-veszteségszámokat hozott a július első harmada, ugyanis az elmúlt 10 nap statisztikái alapján szinte teljesen eltűntek a T-80-as páncélosok, helyüket pedig a több mint fél évszázada gyártott T-62-esek vették át.
Habár Ukrajna – Oroszországgal ellentétben – vonakodott attól, hogy a börtönben raboskodó elítéltek között folytasson toborzási kampányt, idén májustól azonban megváltoztatta eredeti hozzáállását. Denisz Maljuszka ukrán igazságügy-miniszter most friss információkat közölt a „rehabilitációs-program” számairól – írta meg a Financial Times.
Az Ohmatdit kijevi gyermekkórház elleni csapás után egy orosz pilóta felvette a kapcsolatot az ukrán katonai hírszerzéssel, és olyan adatokat adott át, amelyek lehetővé tették Oroszország nehézbombázó légi hadosztálya több mint harminc parancsnokának azonosítását - közölték az ukrán hírszerzés (HUR) az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentése szerint már több ezer ember regisztrált, hogy csatlakozzon az Ukrán Légióhoz (egy új önkéntes katonai egységhez) Lengyelországban - idézte a politikust az interfax.ua.
Kína közel egy évtizede építi titkos katonai bázisát Tádzsikisztánban, amely a világ egyik legtávolabbi és legelzártabb területén található. A műholdfelvételek alapján a létesítményben már most is rendszeresen tartanak hadgyakorlatokat. Ezeket az eseményeket a kínai állami média is bemutatja - jelentette a The Telegraph.
Az amerikai hírszerzés az év elején felfedezte, hogy az orosz kormány merényletet tervez a Rheinmetall német fegyvergyártó cég vezérigazgatója, Armin Papperger ellen - számolt be a hírről a CNN.
Az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb meglepetését az okozta, hogy a haditengerészettel gyakorlatilag nem rendelkező Ukrajna mekkora károkat volt képes okozni az orosz Fekete-tengeri Flottának. A súlyos veszteségek hatására Moszkva kényszerű lépésre szánta el magát, a frontvonaltól távol épített egy új támaszpontot – írja a Naval News.
Donald Trump korábbi amerikai elnök azt fontolgatja, kevesebb hírszerzési információt osszon meg a NATO tagjaival újraválasztása esetén - számol be a Politico. A tervekről értesült tisztviselők szerint ez nagy érvágást jelentene az európai országokra nézve, hiszen az amerikai hírszerzés segített például Ukrajnának is az orosz támadás feltartóztatásában.