Viszonylag magas az oltásellenesek aránya az országban, ez lehet az oka annak is, hogy eddig mindössze ötezer egészségügyi dolgozót oltottak be - nyilatkozta az ATV-ben Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: a brit oltási kampányban új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.
"Nem rózsás a helyzet" a koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák mennyiségét illetően - nyilatkozta a német BioNTech cég két vezetője, Özlem Türeci és Ugur Sahin pénteken a Der Spiegel című német lapnak. Január végén dől majd el, képesek lesznek-e új partnert találni az előállításra, hogy bővíteni tudják a kapacitást.
A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a világon több, mint 79,8 millió ember fertőződött meg koronavírussal, a halálos áldozatok száma átlépte az 1,75 milliót, míg a gyógyultaké a 45 milliót. Eközben a védekezés jegyében egyre több országban kezdik meg az oltást. Hamarosan Magyarországon is megkezdődhet az oltakozás köszönhetően annak, hogy ma hajnalban megérkezett az első vakcina-szállítmány hazánkba. Közben bizakodásra okot adó számokat tett közzé a hivatalos tájékoztatóportál szombaton, kiderült, hogy október közepe óta nem volt ilyen alacsony az új fertőzöttek száma. Koronavírussal kapcsolatos híreink percről percre.
Az emberi erőforrások minisztere a járvány elleni küzdelem egyik fontos lépésének nevezte az első Pfizer-BioNTech oltóanyagszállítmány megérkezését Magyarországra.
Az oltás biztonságos, már nagy számban oltottak azzal a világon, és alig volt szövődmény - jelentette ki szombaton a közmédiának a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.
Szombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája - közölte a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója szombaton a közmédiával.
Az M1 aktuális csatorna információi szerint már december 26-án elkezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása a Dél-pesti Centrumkórházban, majd délután a Semmelweis Egyetem Klinikáján.
Átlépte a magyar határt az első vakcina-szállítmány. Magyarországra az Európában elsőként engedélyeztetett, koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech vakcina érkezett meg. A hegyeshalmi átkelőről rendőri biztosítás mellett elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba szállítják a vakcinákat.
Nem akarja beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen a fehérorosz elnök. Ezt maga Aljakszandr Lukasenka közölte pénteken a minszki gyermekinfektológiai kórházban tett látogatása során, amelyet az ONT állami televízió közvetített.
Nagy valószínűséggel az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) erősebben fertőző mutációjával szemben is védettséget ad a Pfizer amerikai gyógyszercég és a német BioNTech közös munkájával kifejlesztett oltás - mondták a mainzi központú biotechnológiai vállalkozás alapítói egy keddi tájékoztatón.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -Megelőzési Központja (CDC) közölte szombaton, hogy vizsgálja a koronavírus-oltásoknál néhány esetben felmerült allergiás reakciókról szóló jelentéseket, egyúttal ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni a korábban allergiás sokkon már átesett személyek esetében.
Megkezdődik a koronavírus elleni vakcina igényfelmérése az egészségügyi dolgozók körében - tájékoztatta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szombaton az MTI-t.
A koronavírus elleni oltások egyértelműen életmentőek, hiszen nemcsak a járványt, hanem a súlyos szövődményeket és a haláleseteket is megakadályozhatják - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
A szerbiai gyógyszerügynökség (ALIMS) pénteken engedélyezte az amerikai-német Pfizer/BioNTech új koronavírus elleni vakcinájának forgalomba hozatalát, amelyből közel 5000 dózis érkezik első körben jövő hét elején az országba, és az idősotthonok lakóit oltják be vele - közölte szombaton Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter.
A koronavírus elleni védőoltáshoz széles körű hozzáférést előirányzó, úgynevezett COVAX kezdeményezés részesei pénteken bejelentették, hogy megkettőzték a szegény és közepes jövedelmű országok számára lefoglalt adagokat. A COVAX-szövetség közölte, hogy közel 2 milliárd adagot biztosítanak a program keretében, és az első szállítások a tervek szerint 2021 elején érkeznek meg.
Hamarosan újabb, a koronavírus elleni orosz vakcinák megjelenése várható - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége (FÁK) közösségének tanácskozásán.