Malajziában drónokkal szűrik a lázas embereket
A malajziai rendőrség a helyi média szerint drónokat használ a magas testhőmérsékletű emberek felderítésére a közterületeken – írja a Guardian.
A malajziai rendőrség a helyi média szerint drónokat használ a magas testhőmérsékletű emberek felderítésére a közterületeken – írja a Guardian.
A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Folyamatosan zajlik az oltás Magyarországon, a beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta. 81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 12 fővel 29 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 717 254 fő. 599 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen.
Magyarországon tavaly augusztus óta nem látott alacsony új fertőzötti számról érkezett jelentés vasárnap reggel, a világon pedig szintén visszaszorulóban a járvány. A koronavírus-járványról szóló híreinket vasárnap ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
Izraelben vasárnaptól megkezdték a 12-15 éves korosztály koronavírus elleni oltását - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Kínában június negyedikén, egyetlen nap alatt 21 millió adag koronavírus-vakcinát adtak be.
A nagykorú lakosság 30,5 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját Montenegróban - közölték az ország oltási kampányt népszerűsítő internetes oldalán szombaton.
Ma reggelig összesen 172 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a világon a járvány kitörése óta és közel 3,7 millió életet követelt a covid-19 a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Zajlanak az oltások a világban, Magyarországon a teljes népesség 54 százaléka kapott már legalább egy oltást, így hamarosan változik az oltási stratégia és át fogunk állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra – mondta el ma reggel Orbán Viktor.
„Az orosz vakcina nagyon népszerű a magyarok körében, egymillió állampolgárt már be is oltottak vele” – büszkélkedett el a szentpétervári gazdasági fórumon járt Szijjártó Péter az Izvestia című orosz lapnak.
Rusvai Miklós hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének – írja az atv.hu. A virológus szerint ez nincs tiltva.
Bár csütörtökre elérhette az elsőre beoltottak köre az oltásra valaha regisztrálók táborát, elvileg mégis előfordulhat az, hogy az oltottak 5,227 millió fős mostani tábora idővel 6 millió főre emelkedjen. Ez azonban biztosan jóval lassabb ütemű emelkedés lesz, mint az utóbbi hetekre jellemző napi 35 ezer fős oltási tempó. Alábbi cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy jelenleg hogyan állunk az átoltottság terén nemzetközi viszonylatban és azokat a lehetséges társadalmi csoportokat is azonosítjuk, amelyek köréből még jelentkezhetnek oltásra az emberek. Összességében azt látjuk: bár elméletileg meg lehetne a 6 millió beoltott, de egyelőre mégis az a valószínűbb, hogy az oltottak tábora valahol 5,5-6 millió fő között megáll a nyáron, azaz több millió (oltás szempontjából) védtelen ember járhat-kelhet majd az utcákon. Számukra egy esetleges újabb járványhullám fokozott kockázatot jelent, és közben a 60% körül megálló átoltottság/társadalmi védettség még mindig elmarad attól a virológusok által kívánatosnak mondott 70-80%-os szinttől, amely mellett már a járványt valóban megnyugtatóan magunk mögött hagyhatnánk.
Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón ismét elővette a kormány sok kritikát kapott oltási és halálozási adatait. A táblázattal azt szerette volna ismét bizonyítani, hogy minden oltás hatásos és megfelelő védelmet nyújt. Azonban a Sinopharm a – Pfizerhez és a Modernához képest – rövid oltási periódusa alatt egyre kedvezőtlenebb statisztikát produkál. Ahogy korábban is felhívtuk már a figyelmet: nagyon fontos lenne központilag megvizsgálni, hogy a kínai vakcinákkal oltottak esetében milyen arányban alakul ki az immunitás.
Tárgyalások kezdődtek a stratégiai együttműködésről a magyar nemzeti oltóanyagközpont és az orosz vakcinagyártásért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából csütörtökön találkozott Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel.
Budapesten jelenleg nem foglalható időpont Pfizer- és Szputnyik-oltásra. A többi vakcinára viszont lehet regisztrálni.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón beszélt az egyes vakcinák hatékonyságáról, a kormány adatai szerint az oltások egyértelműen működnek - közölte. Az átoltottak aránya 54% a teljes társadalmon belül, de valójában akár 70%-os lehet az immunitás, mert sokan vannak, akik átestek a betegségen. Mindössze 2 millió ember nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal a 8 millió jogosultból, a maradék 2 millió embert viszont oltásra buzdít a kormány. Ezen kívül uniós ügyekről is beszélt Gulyás Gergely.
Ma 315 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 302 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 18 beteg, így az elhunytak száma 29 792 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu. 739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 77-en vannak lélegeztetőgépen.
A Sinopharm több mint 1 milliárd adag koronavírus elleni védőoltást képes exportálni az idei év második félévében - közölte szerdán a cég elnöke, Liu Csing-csen.
Argentína megkezdi a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina helyi tömeggyártását, miután a tesztelési céllal legyártott első tételek megfeleltek az oltóanyagot kifejlesztő orosz Gamaleja Intézet minőségellenőrzésének - jelentette be szerdán Carla Vizzotti argentin egészségügyi miniszter.
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy végleg kivonja a Johnson& Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcináját oltási programjából, az oltóanyag esetleges vérrögképző mellékhatásai miatt - írta szerdán a Dutchnews holland hírportál.
Már ingyen sörrel is csalogatják koronavírus elleni oltásra a nagykorú - 21 év feletti - lakosságot az Egyesült Államokban.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Thomas Crooks indítéka még mindig ismeretlen.
Nemzetközi gazdálkodásra 478 pont kellett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?