A teljes felnőtt népesség körében 12 százalék azok aránya, akik biztosan nem fogják beoltatni magukat egyszer sem, a 30-39 évesek körében ez az arány már 23 százalék, írja az Idea Intézet legfrissebb felmérése alapján a 24.hu.
A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Van elegendő vakcina, és a kormány az egyik legbátrabb oltáspárti döntést hozta azzal, hogy a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelésének kérdését - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden.
Az oltás nem egy politikai szlogen vagy egy kényszer, hanem egy egészségügyi megoldás a járvány ellen, írja Facebook-posztjában Kemenesi Gábor. A virológus statisztikákat is hoz a vakcinák hatékonyságával kapcsolatban: oltás hiányában 14-szeres eséllyel lehet végzetes kimenetelű a fertőzés és közel 6-szoros eséllyel kaphatjuk el a betegséget.
Egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére Csehországban, a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására azonban hasznos lenne módosítani a pandémia törvényt, hogy az régiónként is lehetővé tegye a megfelelő óvintézkedések meghozatalát - közölte a Twitteren Martin Kuba dél-csehországi elöljáró a regionális vezetők és kormányzati tisztségviselők keddi tanácskozása után.
Hétfőn kezdődött az oltási akcióhét, aminek keretében 101 kórházban és rendelőintézetben lehet regisztráció nélkül felvenni az oltást. Az első nap számai alapján a program működik, jóval többen kaptak oltást hétfőn, mint az azt megelőző napokban. A következő napok oltási adatait is érdemes lesz majd figyelni, hogy kiderüljön, egy-két napi lelkesedésről van-e szó, vagy tartósan magasan alakul az oltást felvevők száma.
A korábban a brit oltási programért felelős miniszter, Nadhim Zahawi jelenlegi oktatási tárcavezető szerint az Egyesült Királyság lehet az első ország, amely a vakcináknak köszönhetően megállítja a világjárványt.
Az elmúlt 24 órában 6518 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 171 beteg. 6830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen. Tegnap óta oltási akcióhét zajlik Magyarországon, hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be, több mint 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.
Európában a járvány negyedik hullámában újra szigorú korlátozásokat vezetnek be az országok, miután a kórházak egyre nagyobb nyomás alatt vannak és egyre többen halnak meg a vírus miatt. Ez az első hullám, amit megakadályozhattak volna az oltások, hiszen a vírus elleni legerősebb fegyver minden ország számára rendelkezésre áll. A járvány most azonban azoknak a mindennapjait is negatívan befolyásolja, akik beoltatták magukat. Amíg a Covid-hullámok nem szelídülnek meg, addig mind a gazdaság, mind az egészségügy bajban lesz, ami sok halálozásban, poszt-Covidban, alapanyaghiányban, ellátási problémákban, áremelkedésekben mutatkozik meg. Ez már nem az oltottak és az oltatlanok közötti ellentétről szól, hanem a normális élet és a káosz közötti választásról.
A koronavírus-járvány újjáéledését, a negyedik hullámot főként az oltatlanok okozzák, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet - jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos, az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban.
Spanyolország eddig 30 millió adag, koronavírus elleni oltóanyagot ajánlott fel rászoruló országoknak, és további 20 millió adagot tervez felajánlani a közeljövőben - jelentette be a spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban.
Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.
Elindult az afrikai országok oltási kampányát segítő, koronavírus elleni európai uniós közel 100 millió adagos oltóanyagadomány - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Minden a koronavírus elleni oltás mellett szól, az oltás hatékonyságával semmi nem vetekszik - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kásler Miklós szerint ha sokan veszik fel az oltást, le lehet törni a járvány negyedik hullámát.
Ma indult az oltási akcióhét az országban, mától vasárnapig 101 helyen vehetik fel az oltást az emberek, előzetes regisztráció nélkül. A helyszíni beszámolók szerint sokan indultak el hétfő reggel, hogy felvegyék az oltást.
A Dél-pesti Centrumkórház intenzív osztály tele van és az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan, és mivel emelkedést mutat a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, ezért a következő hetekben nem várható javulás, így elképzelhető, hogy már a közeljövőben további szigorító intézkedésekre lehet szükség a járvány letörése érdekében – jelezte Szlávik János infektológus főorvos az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában vasárnap este.
Az őszi időszak és hideg idő beköszöntével párhuzamosan a koronavírus terjedése Európában okozza most a legnagyobb gondokat, a delta variáns és annak legújabb variánsai kikezdik a relatív magas átoltottságú országok védelmét is, rekord napi esetszámokat láthatunk több országban is. Nem meglepő tehát, hogy a koronavírus elleni szigorító intézkedések is terjedtek a napokban, és ezzel párhuzamosan a tüntetések, ellenállások több országban (Hollandia, Ausztria, Németország, Horvátország).
A tömegközlekedési eszközök használatát is védettségi igazoláshoz akarja kötni az olasz kormány, amely az oltatlanokkal szemben szigorítások bevezetését tervezi decembertől, miközben Lombardia tartományban ismét megteltek a kórházak - közölte az Il Messaggero olasz napilap vasárnap. Rómában négyezer, Milánóban szintén több ezer oltásellenes vonult utcára szombaton.