Görögország a koronavírus-járvány elleni két hónapos küzdelem után újraindította a menetrend szerinti komp- és légi közlekedést a szigetein hétfőn; megnyitottak a kávézók és éttermek is.
Senkinek sem lehet meglepő, hogy a bankrészvények értékeltsége (különösen a bankok könyv szerinti értékéhez képest) a koronavírus-válság hatására hatalmasat esett az elmúlt hónapokban. Arra azonban már sokan felfigyelhetnek, hogy az Európai Unió legmagasabban értékelt bankja a legnagyobbak közül az olasz Intesa Sanpaolo.
Miközben a nyugati országok sokáig vonakodtak bármilyen korlátozó intézkedést tenni az év elején, miközben Kínában tombolt az új típusú koronavírus, Oroszország nagyon korán lezárta a határait és sokáig úgy tűnt, ezzel sikerült is elkerülniük a katasztrófát. Putyin elnök olyannyira elbízta magát, hogy hatalmas egészségügyi szállítmányokat kezdett el nyugatra röptetni, aztán már márciusban elkezdték feloldani az országos korlátozásokat. Aztán jött a május; elképesztő ütemben felrobbant a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma az országban, olyannyira, hogy az egész világon Oroszország lett a második legfertőzöttebb ország. A hivatalos orosz statisztikákkal kapcsolatosan ráadásul több szempontból is kilóg a lóláb, jó eséllyel sokkal nagyobb gond lehet az országban, mint ami a számokból látszik.
A világban 5 106 155-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 332 978, a gyógyultaké pedig 1 950 518 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Magyarországon 3678 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, miközben elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg.
Olaszországi vakációzásra szólította fel az olaszokat Giuseppe Conte kormányfő a járványkorlátozások enyhítése után eltelt első négy napot értékelő beszédében a római parlamentben csütörtökön.
A milánói Poliklinika kórház kutatói vérminták elemzéséből kimutatták, hogy az újkoronavírus már jelen volt Olaszországban a február 21-i első igazolt megbetegedés előtt.
A friss adatok szerint 161 fővel nőtt ma Olaszországban a koronavírus halálos áldozatainak száma, ami lényegében megegyezik az egy nappal korábbival. A regisztrált új fertőzések száma a keddi 813-ról 665-re csökkent - számolt be a Reuters.
Határozott euróerősödést és az eurózóna periféria kötvényhozamok között jelentős olasz hozamcsökkenést váltott ki az a hétfő kora este bemutatott német-francia javaslat, amely egy 500 milliárd eurós uniós helyreállítási alapból jórészt vissza nem térítendő támogatásokat adna a koronavírus által leginkább sújtott uniós országoknak és régióknak. Az ilyen támogatások ugyanis nem növelnék tovább az egyébként is meredeken növekedő olasz és spanyol adósságrátát, miközben mélyreható reformokat is lehetne belőlük finanszírozni, ennek forrása pedig a németek és a franciák által határozottan felvállalt európai szolidaritás, közös kötvénykibocsátás lenne.
Kilencvenkilenccel emelkedett a halottak egy nap alatti száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint. A kijárási korlátozások oldásának első napján az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma is ötszáz alatt maradt.
Az adriai Rimini lakosai tengerparti sétával köszöntötték hétfőn a koronavírus-járvány miatt több mint két hónapja elrendelt korlátozások utáni újraindulást Olaszországban, Milánóban tömegek rohamozták meg a trolibuszokat, a vatikáni Szent Péter-bazilikánál reggel héttől sorban álltak az első belépők. Újranyitott a kereskedelem, a vendéglátás, és ez az első nap, hogy az olaszok engedély nékül elhagyhatják lakásukat.
Olaszországban a koronavírus következtében a napi halálesetek száma vasárnapra 145-re csökkent, ami március 9. óta a legalacsonyabb érték. Az előző napon 153 volt a halálos áldozatok száma - írja a Reuters.
A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag teljesen leállt a globális turizmus, így most különösen nehéz helyzetben vannak azok az országok, melyek lakosságának nagy része a külföldi látogatókból élt meg. Míg egyes országokban mély recessziót, munkanélküliséget és adósságspirált hozhat a járvány, olyan régiók is akadnak, ahol ennél is nagyobb lehet a baj. Könnyen előfordulhat, hogy néhány ország turisztikai vonzereje hosszabb távon csorbát szenved a Covid-19 miatt.
Olaszország készen áll az újraindulásra az óvatosság jegyében - jelentette ki Giuseppe Conte miniszterelnök az ország május 18-i újranyitása előtti szombat esti sajtótájékoztatóján. A jobboldali ellenzéket és a Liga pártját vezető Matteo Salvini úgy reagált, az olaszok türelme elfogyott.
Minden populista kormány álma az az olasz „Újraindítási rendelet”, amelyet a minap jelentettek be és azt tükrözi, hogy semmiféle életképes ötletük nincs a gazdaság újraindítására, hanem csak úgy beleszórják az emberek és cégek közé az eurómilliárdokat és egyetlen reformot, vagy nagyobb beruházást sem tudtak kitalálni – ezt a rendkívüli kritikus véleményt fogalmazta meg a Teneo politikai elemzőcég a régóta várt, sok politikai csata miatt elhúzódott csomagról. Szerintük így a nevén kívül semmi sem utal a rendeletből arra, hogy itt tényleg újraindításról lenne szó, inkább puszta osztogatásról. Ezzel is összefügghet, hogy az olasz jegybank pénteki előrejelzése szerint alapeseti forgatókönyvként 9%-os, rossz esetben 13%-os recesszión esik át idén az ország (a kormány 8%-osat vár) és statisztikai hatásként jövőre remélhetőleg 4,8%-kal növekedni fog. Közben viszont az olasz állam eladósodottsága az egekbe ugorhat.
Ellentétes folyamatokról közölt adatokat az olasz polgári védelem, mert míg az elmúlt 24 órában koronavírus-járvány miatt elhunytak száma 242-ről 153 főre esett, ami március 9. óta a legalacsonyabb, addig az újonnan fertőzöttek száma 789-ről 875-re gyorsult. Jó hír azonban, hogy az elmúlt egy hétben egy napot kivéve folyamatosan 1000 fő alatt van a napi új fertőzöttek száma.
Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként.
Kétszázhatvankettővel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelem csütörtök esti adatai szerint, és elérte a 31 368-at. A gócpont Lombardiában ismét megugrott az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma is.
Az európai uniós tagállamok között a koronavírus-járvány következtében elrendelt határzárás kétoldalú megállapodással elhatározott oldása ellen emelte fel szavát Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A kormányfő szerint ez az EU alapját képző közös piac felszámolását jelenti.