Hatalmas ralin van túl az olaj ára, melyet a túladottság, technikai szintek és monetáris illetve fiskális ösztönzési ígéretek is fűtenek, mindemellett pedig csütörtök-pénteken hatalmas termelésvisszavágásról dönthet az OPEC+.
Három interjú is megjelent a Mol kapcsán, mely közül a legérdekesebb talán az, hogy csúszhat a horvát állam ajánlata a Mol INA részesedése kapcsán, továbbá a várakozásoknak megfelelően az azeriek jóváhagyták a Mol mezővásárlását Azerbajdzsánban, illetve a Mol finomítás vezére is nyilatkozott, miszerint a harmadik negyedévre elkészülhet a hazai olajtársaság finomítói stratégiája az elkövetkező tíz évre vonatkozóan.
2011 óta nem látott esést produkálhat a héten az olaj árfolyama, sőt már olyan kommentárok érkeznek, hogy az OPEC+ jövőheti tervezett 1 millió hordós addicionális vágása is kevés lehet az árfolyam szabadesésének megállítására. Kezd a piac pánik üzemmódba kapcsolni, érdemes lehet a short zárásokon gondolkodni, vagy elkezdeni barátkozni a vételi pozíciók nyitásának gondolatával.
Kínából indult ki a koronavírus, mely jelentős nyomás alá helyezte a kőolaj árfolyamát, azonban már globális problémává eszkalálódott az új kórokozó elszabadulása. A potenciális további eséstől azonban épp Kína mentheti meg az olaj árfolyamát, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy áprilisra felpöröghet a nagy ázsiai ország kőolajkereslete, mely egyébként közel sem esett akkorát, mint az ország üzemanyagfelhasználása.
Az Aramco kereskedelmi igazgatója szerint április végére jelentősen csökkenhet a félelem az olajpiacon a koronavírus által okozott hatásokkal kapcsolatban, ugyanis addigra sikerülhet világszinten megállítani a járvány terjedését.
Az energiaszektoron belül a közművek vészelték át a legjobban az eheti piaci vérengzést, átlagosan fele akkorát estek, mint a nagyobb nyugati indexek. Globális tendencia, hogy a kínai társaságok erősen felülteljesítők a héten, hiszen a járvány ott már lecsengőben van, azonban az európai alulteljesítés leginkább a közműveknél érhető tetten, hiszen lokális üzletről van szó. A nagy olajcégek esetében az olajpiac globális mivoltának köszönhetően az amerikai társaságok estek a legnagyobbat annak ellenére, hogy a koronavírus Olaszországban terjed drámaian.
A hét elején rég nem látott esés bontakozott ki a részvénypiacokon, miután a koronavírus fertőzések globálisan emelkedő száma mellett a piaci szereplők a növekedési kilátások romlása miatt aggódhattak. Alapkezelői felmérésünkben profi befektetőket kérdeztünk meg a koronavírus tőzsdei hatásairól.
Évek óta nem látott esés zajlott az elmúlt két napban a világ tőzsdéin, a befektetők elkezdték beárazni a globális járványt okozó koronavírus negatív hatásait. Összegyűjtöttük, mi történt a tőkepiacokon az elmúlt két napban.
Miután egyre több európai országban és az Egyesült Államokban is több tucatnyi új koronavírus fertőzöttet mutattak ki, az amerikai részvénypiacok is újabb zuhanás produkáltak a keddi kereskedés során, azaz folytatódott a hétfői mélyrepülés. Akkora volt a menedékkeresés és a gazdasági lassulásra készülés a befektetők körében, hogy az amerikai 10 éves államkötvény hozama minden idők legalacsonyabb szintjére süllyedt ma. A negatív gazdasági hatásokra készülve az olajpiacon is újabb esés következett ma be, és még az aranyat is megütötték.
A szaúdi energiaminiszter szerint még nincs eldöntött forgatókönyv, hogy a jövőhét végén összeülő olajkartell milyen intézkedéseket tesz az idén beszakadó olajárak láttán. Az oroszokon bukott meg a korábbi rendkívüli ülés ötlete, bár Abdulaziz herceg azt nyilatkozta, hogy az orosz fél pozitívan elkötelezett az OPEC-kel, azonban kérdéses, hogy ezek után mennyire mély további vágásokat fog szülni a közelgő OPEC+ találkozó. Mindeközben az idei első negyedévben csökkent a világ olajkereslete.
Fellobbantak a félelmek, miszerint a koronavírus globális járvánnyá fajul, aminek a következtében az olaj ára ismét mélyrepülésbe kapcsolt. Ezzel szemben a forint árfolyama pedig folyamatosan gyengül a dollárral szemben, így felmerül a kérdés, hogy a kutakon melyik faktor érezteti jobban a hatását. Az autósok nagy szerencséjére az olaj idén nagyobbat esett, mint a forint gyengült, így csökkenő üzemanyagárakat tapasztalhattunk. Azonban a tendencia még nem ért véget, így akinek nem sürgős, érdemes lehet várnia a tankolással.
Kedvező gyorsjelentést tett közzé a Mol ma hajnalban, amelyben sikerült teljesítenie a megemelt éves célkitűzéseket. A gyenge makrokörnyezet ellenére jó számokat publikált a hazai olajtársaság, sőt jövőre még magasabb eredményeket tűzött ki célul a menedzsment. Olcsó a Mol a szektortársaihoz képest, pozitív árfolyamreakcióra számítunk a reggeli kereskedésben.
Washington venezuelai olaj szállítása és forgalmazása miatt szankciókat hozott az orosz Rosznyefty olajtársaság svájci leányvállalata ellen - jelentette ki kedden tartott sajtókonferenciáján Elliott Abrams, az amerikai külügyminisztérium venezuelai különmegbízottja.
A holland fellebbviteli bíróság érvénytelentette a hágai kerületi bíróság 2016-os ítéletét, és helybenhagyta az ugyancsak Hollandiában működő Állandó Választottbíróságnak (PCA) azt a 2014-ben meghozott határozatát, amely 50 milliárd dollár kárpótlás megfizetésére kötelezte Oroszországot a Jukosz (Yukos) olajvállalat kisajátítása miatt. Ez az összeg a 2014-es orosz GDP 2,5 százalékát teszi ki.
Több fronton is enyhítene a MiFID 2-es irányelven az Európai Bizottság, többek között egyszerűbbé tennék az árupiaci derivatívákkal való kereskedést, mellyel elsősorban az euró alapú ügyletek számát pörgetnék fel – írja a Financial Times.
Néhány magántulajdonban levő kínai olajfinomító nagybevásárlást tartott nyersolajból, mely akár jelezhetné Kína nyomott üzemanyagkeresletének a befejeződését is. Azonban az olajpiaci szereplők óvatosságra intenek, még nem biztos, hogy elértük az árak kifeneklését, főleg hogy nem állami tulajdonú társaságok vásároltak nagyobb volumeneket.
Minden eredménysoron gyengébb számokat publikálhat a Mol a jövőhét péntek hajnalban közzétett negyedik negyedéves jelentésében, mely lényegében a gyengébb olajipari környezetnek lehetett betudható. Az elemzők várakozása szerint épphogy teljesíthette a vállalat a harmadik negyedévben megemelt éves EBITDA célkitűzését. Érdemes lesz figyelni az árfolyamreakciót a gyorsjelentés publikálását követően, ugyanis nagyon fontos szinteken billeg a hazai olajtársaság árfolyama.
Statisztikai módszertanváltásnak köszönhetően 15 000 darabbal nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma Kínában, mely további nyomás alatt tarthatja a nagy ázsiai ország üzemanyagfogyasztását, és ennek következtében a kőolaj keresletét. Az oroszok támogatnák az aktuális termelésvisszavágások kitolását az idei második negyedévre is, azonban a szaúdiak és az OPEC technikai bizottsága által javasolt további vágásokról még nem nyilatkoztak. Az OPEC friss havi jelentésében 440 ezer hordó/nap többletet prognosztizál idénre, amennyiben a januári szinteken tartaná a kartell az olajkitermelését.
Oroszország vonakodik az újabb kitermelésvisszavágási javaslat hallatán, bár ma Alexander Novak energiaminiszter találkozni fog a nagy orosz olajtársaságok illetékeseivel. Az olajtartalékok csak növekednek a gyatra kínai kereslet miatt, ráadásul még a líbiai termelés is visszatérhet a piacra, mindeközben az olajár idén már 17 százalékot esett, mely a szaúdiakat igencsak zavarja.