A Fitch stabilról negatívra módosította a Mol hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátásait, ugyanakkor megerősítette ’BBB-’ hitelminősítését – áll a vállalat tájékoztatásában, amelyet szerda este tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde oldalán.
Nem Oroszország, hanem Ukrajna blokkolja a gabonaszállítmányokat saját tengeri kikötőiből tengeri aknákkal, ráadásul eleve túlértékelik a nyugati országok Ukrajna szerepét a globális élelmiszer-ellátásban – mondta Törökországban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Ukrainszkaja Pravda beszámolója szerint.
Az elmúlt hónapokban jelentős esést szenvedtek el a tőzsdék, a befektetők korábbi kedvenceinek számító növekedési részvényekbe kegyetlenül beleadtak, azonban jó lehetőségek mindig vannak a piacon - a shortoláson kívül is. Az olajár például töretlenül ralizik tovább, és sok Wall Street-i profi szerint a mostani szintek még messze nem jelentik a csúcsot, tekintve, hogy a növekvő kereslettel nem tud lépést tartani a kínálat. Legújabban a Goldman Sachs emelte meg az olajárra vontakozó célárát és több kereskedési ötletet is megosztott, amivel meg lehet játszani az olajár emelkedését - közülük egy olyan pozíciót is, amelyet épp a héten nyitottak.
Marko Kolanovic, a JP Morgan munkatársa szerint az olaj árfolyama tovább fog emelkedni - de a részvények is. Kolanovic, aki a cég vezető globális piaci stratégája és a globális elemzésekért felelős társvezetője, úgy véli, hogy az amerikai gazdaság elég erős ahhoz, hogy akár 150 dolláros hordónkénti olajárakat is elbírjon.
Oroszország mintegy ötödével növeli az olajexportot nagy keleti kikötőjéből, Kozminóból, hogy kielégítse az ázsiai vásárlók növekvő keresletét, és ellensúlyozza az Európai Unió szankcióinak hatását - mondta a Reutersnek három, az ügyet ismerő forrás.
Bár a Barátság kőolajvezetéken keresztül Oroszország továbbra is szállíthat olajat Európába, az Európai Bizottság nem akarja, hogy ez állandósuljon, ezért új intézkedéseket fontolgat - írja a Spiegel.
Az év első öt hónapjában Amerikában és Európában a tőzsdei bevezetések értéke 90%-kal csökkent, mivel az ukrajnai háború, valamint az emelkedő infláció és kamatlábak miatt a vállalkozások inkább elhalasztják a tőzsdére lépési terveket - számol be a hírről a Financial Times.
Franciaország tárgyalásokat folytat az Egyesült Arab Emírségekkel az európai uniós embargóval sújtott orosz kőolaj alternatíváiról - jelentette ki Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter az Europe 1 francia rádiónak és a CNews hírtelevíziónak adott interjúiban vasárnap.
Az OMV schwechati finomítóját nem tudják időben újraindítani az üzem leállásával járó rendszeres karbantartás után – írja a Világgazdaság iparági forrásokra hivatkozva. A lap információi szerint a helyzet miatt problémák lehetnek az üzemanyag ellátással.
Addig fog érkezni Szlovákiába Oroszországból a kőolaj, amíg (annak felváltására) nem lesz teljes értékű alternatívánk - szögezte le Eduard Heger szlovák kormányfő pénteken a kormányhivatal sajtóosztálya által az MTI pozsonyi irodájához is eljuttatott közleményében.
Májusban már a második egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon, elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek árcsökkenése hatására.
Az OPEC+ megállapodott abban, hogy mintegy 50 százalékkal megemeli az olajkínálat növelését. A miniszterek júliusra és augusztusra napi 648 000 hordó olajtermelés-növelést hagytak jóvá, ami a jelentős emelés a legutóbbi havi 432 000 hordó/napos szinthez képest. Oroszország teljes mértékben támogatta a tervet, és a megbeszélések rekordidő, mindössze 11 perc alatt zárultak le.
A kőolaj 114 dollár közelébe esett, miután a Financial Times arról írt, hogy Szaúd-Arábia kész több olajat kitermelni, ha az Oroszországgal szemben hozott EU-s szankciók miatt jelentősen csökkenne az orosz kitermelés.
Az ukrajnai háború kitörése óta nőtt Olaszország olajimportja Oroszországból, a bankok ugyanis nem finanszírozzák az egyik legnagyobb olasz olajfinomító beszerzéseit, mert az orosz tulajdonban van.
Több benzinkúton nem lehetett ma tankolni üzemanyaghiány miatt Magyarországon, az RTL Klubnak nyilatkozók szerint ahol pedig lehetett, hogy hosszú percekig kellett sorban állni érte.
A The Wall Street Journal értesülése szerint néhány OPEC-tag vizsgálja annak lehetőségét, hogy felfüggeszti Oroszország részvételét az olajkitermelési megállapodásban, mivel a szankciók és az EU-s olajembargó miatt kétséges, hogy Moszkva növelni tudja kitermelését.
Az ukrán külügyminisztérium üdvözölte az EU-vezetők politikai döntését az Oroszország elleni hatodik szankciócsomagról, de csalódottságát fejezte ki Magyarország álláspontja, az olajembargó ügyében tett kompromisszum miatt - közölte a tárca kedden hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleményében.
Kétnapos EU-csúcson vesznek részt hétfőn és kedden az uniós vezetők, amelyeknek egy fontos fejleménye már biztos van, ugyanis hétfő éjjel megszületett a megállapodás az orosz olajembargóról, de kivételekkel, Magyarország például tovább veheti az orosz olajat. Kedden folytatódott az ülés, amelyen a kiszivárgó információk alapján felmerült a gázembargó a balti államok nyomására, illetve az élelmiszerválságról is szó esett. Ukrajna kevesli a szankciós csomagot, több EU-s vezető szerint azonban az energetika terén ez az út vége.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában beszélt többek között arról, hogy az olajembargó után a következő lépésként a gázembargó is felmerülhet az EU-ban, ami viszont Magyarországnak még nagyobb csapás lenne. A miniszter beszélt arról is, hogy az „extraprofitadónak” azért van létjogosultsága, mivel az érintett vállalatok az extra profitot nem érdemlik meg, hiszen nem dolgoztak meg érte.