Szorított egyet az olajcsapon Oroszország
Kevesebb olaj- és földgázt termelt ki idén januárban Oroszország, mint egy évvel ezelőtt, emellett az olajexport is elmaradt a 2017 januáritól.
Kevesebb olaj- és földgázt termelt ki idén januárban Oroszország, mint egy évvel ezelőtt, emellett az olajexport is elmaradt a 2017 januáritól.
A dollár gyengülése hagyományosan az árupiaci árfolyamok emelkedését szokta előidézni, és miután az utóbbi hetekben a zöldhasú trendszerűen gyengült az euróval szemben, felmerül a kérdés: okozhatja-e az olajárak megugrását az, ha a gyengülés folyatódik. A Marketwatch véleménycikkében Carmen M. Reinhart, a Harvard professzora, és Vincent Reinhart, a Standish Mellon Asset Management vezető közgazdásza, befektetési stratégája egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a dollár gyengülése várhatóan nem vezet majd éles áremelkedéshez. Ezzel együtt a JP Morgan után csütörtökön újabb Wall Street-i nagybank, a Goldman Sachs is jelentősen emelte az energiahordozó idei árfolyamára vonatkozó előrejelzését.
A társaságnál zajló széleskörű átalakítások ellenére jelentősen növelni tudta nyereségét 2017-ben és a tavalyi utolsó negyedben a Shell, ugyanakkor a vártnál alacsonyabb működési cash flow némileg aggasztja a befektetőket.
A JP Morgan jelentősen, 58 dollárról 70 dollárra emelte 2018-ra vonatkozó Brent olajár prognózisát a vártnál erősebb világgazdasági növekedés nyomán növekvő keresletre hivatkozva; eszerint az idei első-második negyedben 78 dollárig emelkedhet a Brent árfolyama.
Az elmúlt időszak iránykeresését követően csütörtökön ismét emelkedett az olaj árfolyama; a Brent és a WTI legutóbb 2014 decemberében tapasztalt magasságokba került.
Erősen indult az év a részvénypiacokon, ám az árupiacok és számos devizapár is ott liheg a szárnyaló tőzsdék nyomában. Videónkban az OTP, EURUSD és Olaj grafikonokon nézünk lehetséges beszállók után, valamint az emelkedés útjába álló akadályokat is sorra vesszük.
Hogy fogunk közlekedni 2030-ban? Mi hajtja majd az autókat, teherautókat? Olajcégként hogy lehet felkészülni egy olyan világra, amiben a benzin és a gázolaj szerepe a mostaninál jóval kisebb lesz? Mi lesz a finomítókkal, ha nem lesz már szükség annyi üzemanyagra, mint most? És egyáltalán, hogyan lehet hosszú távon tervezni, miközben több iparágban technológiaváltás zajlik, és a semmiből nagyra növő új vállalatok forgatják fel a hagyományos iparágakat? Ezekről beszélgettünk Ratatics Péterrel, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatójával.
A Saudi Aramco készen áll rég várt részvénykibocsátására, amely 2018 második felében valósulhat meg. A társaság a lépéssel már csak az egyetlen shareholder, a szaúdi kormány jóváhagyására vár - mondta a CNBC-nek Amin Nasser, az állami olajóriás vezérigazgatója a davosi World Economic Forumon.
Újabb három kőolajipari kutatási-kitermelési engedélyt nyert el a Mol Norvégiában, így már 20 tengeri kőolajmezőben van egy-egy liszensze, és jelentősen tudja erősíteni európai olajpiaci helyzetét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután a norvégiai Tromsoben tárgyalt.
A nagy olajtermelő országok megegyeztek abban, hogy a mostani, ez év végén lejáró megállapodást követően is folytatják a termelés területén zajló együttműködésüket - hangzott el Szaúd-Arábia, a világ első számú olajexportőre, egyben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC) vezető állama részéről.
A Standard & Poor's az eddig vártnál 5 dollárral magasabb idei átlagos olajárral számol - áll a nemzetközi hitelminősítő közleményében.
Jelentősen csökkent Venezuela olajtermelése decemberben havi szinten és a múlt év egészében is.
A venezuelai kormány az olajtermelés növelése révén befolyó plusz összegek felhasználásával kíván enyhíteni a gazdasági és szociális válságon.
Az új esztendő hajnalán és a több mint 9 éve tartó tőzsdei bikapiac idején mindig izgatottak a befektetők, hogy vajon milyen részvényekbe, devizákba vagy egyéb tőzsdei termékekbe érdemes pénzt fektetni. Ha Téged is érdekel néhány jó ötlet, akkor a Portfolio Trader online webináriuma mindenképpen Neked szól.
Csütörtökön újabb hároméves csúcsra emelkedett a Brent típusú olaj jegyzése, 70 dollár felett is járt a hordónkénti ár. Az okokban nincs sok újdonság, hetek óta dönti a csúcsokat az árfolyam.
Folytatódott az olajárak emelkedése, az árfolyamok - amelyek csak december eleje óta több mint 13 százalékkal emelkedtek - 2014 vége óta nem látott szinteken állnak, a piacok azonban a túlfűtöttség jeleit mutatják.
A Saudi Arabian Oil - másnéven Aramco - és a szaúdi királyság legnagyobb vállalatai közül számos cég közölte, hogy a király rendeletének megfelelően emelni fogja az alkalmazottak fizetését. Szalman király vasárnap a twitteren ismertette döntését, miszerint a megszorítások, illetve emelkedő árak miatti fokozódó elégedetlenséget csillapítandó havi extra 1000 riált (átszámítva körülbelül 267 dollárnak, vagyis közel 70 ezer forintnak megfelelő összeget) kell fizetni a köztisztviselőknek 2018-ban.
Minden eddiginél nagyobb területet nyitna meg az offshore, vagyis tengeri olaj- és gázkutatás és termelés előtt Donald Trump. A csütörtökön bejelentett terv alapján az energiaipar számára átadandó területek között védett északi-sarki, atlanti- és csendes-óceáni területek is találhatók. Míg az olajipar üdvözölte a lépést, nem csak környezetvédők, de republikánus vezetésű államok támadták a terveket.
Líbia tavaly 14 milliárd dollár olajbevételre tett szert, ami háromszorosa az egy évvel korábbinak.
Bár az olaj idei várható árfolyammozgásaira vonatkozó előrejelzések inkább óvatos megközelítést tükröznek, ugyanakkor mind több jel utal arra, hogy tovább folytatódhat az energiahordozó drágulása. Miközben a Kőolaj-exportáló Szervezetek Szövetsége (OPEC) szerint a globális olajpiacot továbbra is túlkínálat jellemzi, a finomított termékek tartalékainak alakulása, az alapkezelők pozíciói, a határidős árfolyamok vagy éppen a piac elmúlt hetekben a geopolitikai történésekre mutatott reakciója a további áremelkedésre vonatkozó figyelmeztetésként értékelhető.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Aggasztó trendet látni a forint grafikonján.
Európában is elindul az új fizetési rendszer.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.