oktatás

Siralmas a tanárok helyzete Magyarországon, sereghajtók vagyunk az EU-ban

Siralmas a tanárok helyzete Magyarországon, sereghajtók vagyunk az EU-ban

Euróban, illetve az árszínvonalbeli különbségeket kiszűrő vásárlóerő-standardban (PPS) számítva is Magyarországon a legalacsonyabb az általános és középiskolai tanárok fizetése az EU-n belül – derül ki az Európai Bizottság oktatási együttműködési hálózata, az Eurydice pedagógusbérekről szóló éves jelentéséből. A felmérés egyben arra is rámutat, hogy egy általános iskola felső tagozatában tanító hazai pedagógusnak 42 évet kell a pályán eltöltenie ahhoz, hogy megkaphassa a karrierje során megszerezhető legmagasabb fizetést.

A későn érkezők komparatív előnye az oktatásban: a korlátok

A későn érkezők komparatív előnye az oktatásban: a korlátok

A napokban jelent meg állandó szerzőnk „Az oktatáskormányzás jövője” című, laikusoknak és szakértőknek egyaránt szóló könyve. A könyv a közoktatási rendszerek irányításáról szóló időutazás: részletesen elemzi a közoktatás kormányzását szolgáló rendszerek elmúlt fél évszázadban lezajlott fejlődését, a legfejlettebb országok jelenlegi kormányzati rendszereit és azt, amit a kormányzás jövőjéről ma tudni lehet. Cikkünkben a Tea Kiadó hozzájárulásával a könyv zárszavát közöljük két részletben.

Kevesen dolgoznak iskola mellett

Kevesen dolgoznak iskola mellett

A tanulás mellett dolgozó 15-29 éves diákok aránya Magyarországon tavaly csupán 6%-ot tett ki, ami a harmadik legalacsonyabb rátának számít az EU-n belül, csak Romániát (2%) és Szlovákiát (5%) előzzük meg ebben a mutatóban. Az átlag uniós adatok viszont azt mutatják, hogy minden negyedik diák dolgozik (beleértve a részmunkaidős állásokat, diákmunkát is) a közép- vagy felsőfokú tanulmányai mellett. A tanulás közben munkát vállaló fiatalok aránya Hollandiában a legmagasabb, 73%-ot tesz ki.

A későn érkezők komparatív előnye az oktatásban: a lehetőségek

A későn érkezők komparatív előnye az oktatásban: a lehetőségek

A napokban jelent meg állandó szerzőnk „Az oktatáskormányzás jövője” című, laikusoknak és szakértőknek egyaránt szóló könyve. A könyv a közoktatási rendszerek irányításáról szóló időutazás: részletesen elemzi a közoktatás kormányzását szolgáló rendszerek elmúlt fél évszázadban lezajlott fejlődését, a legfejlettebb országok jelenlegi kormányzati rendszereit és azt, amit a kormányzás jövőjéről ma tudni lehet. Cikkünkben a Tea Kiadó hozzájárulásával a könyv zárszavát közöljük két részletben.

Többé nem lehet tudni, hány tanár hiányzik az iskolákból

Többé nem lehet tudni, hány tanár hiányzik az iskolákból

Az Oktatási Hivatal a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát. Így nem csak a nyilvánosság, a szakszervezet sem tudja majd nyomon követni, mekkora a pedagógushiány - írja az RTL.hu. Az Oktatási Hivatal szerint viszont ők nem illetékesek a kérdésben, a döntés „jogszabályalkotói hatáskörbe” tartozik.

EU-s jelentés hozta felszínre, hogy nagy bajban vannak a magyar gyerekek

EU-s jelentés hozta felszínre, hogy nagy bajban vannak a magyar gyerekek

Bár az EU-ban a gyerekszegénységi helyzet 2015 és 2022 között folyamatosan javult, de 2020-ban megfordult a tendencia, és 2022-re az EU-ban a gyermekek közel egynegyedét fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Az összképet tekintve Magyarországon a legutóbbi időszakban, ha csak enyhén is, de pozitív irányba változott a helyzet, de az oktatás és az egészségügy súlyos problémák és kockázatok látszanak. Különösen az iskolaelhagyás és az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége miatt aggódhatnak a döntéshozók. A célzott erőfeszítések és beruházások kulcsfontosságúak a magyar gyermekek jólétének javításához - állapította meg az Eurofound uniós kutatószervezet friss tanulmánya.

Itt vannak az idei Prima Primissima díj jelöltjei

Itt vannak az idei Prima Primissima díj jelöltjei

A korábbi évekét jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A rangos, több évtizedes hagyománnyal bíró elismerést, valamint a vele járó támogatást a tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek ítélik oda. A Prima Primissima díjazottak kiléte december elején válik ismertté, az ünnepélyes átadóra a Művészetek Palotájában kerül sor.

Nemzetközi díjat kapott a Pénzmúzeum

A European Museum Academy (EMA) fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Magyar Pénzmúzeum a testület 20 tagú nemzetközi zsűrijének döntése értelmében. A Temesváron szombat este megrendezett döntőben 20 ország 34 múzeuma versenyzett, a fődíjat most először nyerte el magyarországi intézmény.

Brutál költségei vannak egy gyerek beiskolázásának: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt idén?

Brutál költségei vannak egy gyerek beiskolázásának: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt idén?

Nyakunkon a következő iskolai év: közel 2 millió gyermek vesz részt a közoktatásban, nekik egy hét múlva évnyitó. Több szempontból is rendhagyó év lesz az idei, hiszen módosulnak a szünetek megszokott időpontjai, tovább tart a tanév egy héttel, és nagy kérdés, a pedagógustársadalom miképp viszonyul a sokat emlegetett státusztörvényhez, vajon mennek vagy maradnak? Most az iskoláskorú gyerekek szüleit kérdezzük, milyen tanévre készülnek.

"A szeptember 1-jei tanévkezdés teljesen felesleges"

Bő egy héttel az iskolakezdés előtt megjelent a tanév rendjéről szóló rendelet. Az első tanítási nap 2023. szeptember 1-je, az utolsó 2024. június 21. Három hetes lesz a téli szünet. A Pedagógusok Szakszervezete már a tanév rendje nyilvánosságra hozásának csúszását is kifogásolta, de a tanítási idő felosztásával is elégedetlenek. Gosztonyi Gábor, a szervezet alelnöke az InfoRádiónak azt is kiemelte: bár a státusztörvény júliusban életbe lépett, a végrehajtási rendelete továbbra sem jelent meg.

Sorra épülnek az akkumulátorgyárak, de lesz rá elég szakember?

Sorra épülnek az akkumulátorgyárak, de lesz rá elég szakember?

Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben. A Kelet-Magyarországot érintő fejlesztésekhez azonban magas színvonalú logisztikai munkaerő megléte is szükséges. Ennek érdekében a Nyírség fővárosában a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kellő érdeklődés esetén Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzést indít személyes oktatás formájában.

Veszélyes tervezetet készíthet elő a kormány

Veszélyes tervezetet készíthet elő a kormány

Számos veszélyt rejt magában az a törvénytervezet, amely levenné a munkáltatók válláról a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget és azt a dolgozókra hárítaná. Ha elfogadják a javaslatot, az akár az egészséges és biztonságos munkavégzéshez fűződő alapjog sérelmével is járhat - mondta a Portfolio Checklist podcastban Dudás Katalin jogász, az Országos Munkavédelmi Bizottság munkavállalói oldalának ügyvivője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.