Megjöttek a friss német inflációs adatok részletei
Stagnált a németországi infláció februárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
Stagnált a németországi infláció februárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
A Rheinmetall, Európa legnagyobb lőszergyártója, piaci értékét tekintve megelőzte a kontinens vezető autógyártóját, a Volkswagent, ami jól mutatja a befektetők növekvő érdeklődését a védelmi ipari részvények iránt.
A Friedrich Merz vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) győzelme a mostani német választáson – amely után szinte biztosra vehető, hogy Merz lesz a következő kancellár – biztató fejlemény az Európai Unió számára. A német és az uniós vezetés közötti magas szintű politikai összhang lehetővé teszi az EU számára, hogy gazdasági reformokat hajtson végre, illetve meghatározza azt, hogyan növelje az állami kiadásokat kulcsfontosságú területeken. Továbbá ez a felállás azt is lehetővé teszi az EU-nak, hogy új költségvetési keretrendszert dolgozzon ki.
Megszólalt Olaf Scholz, hamarosan leköszönő német kancellár az ukrajnai háború jelenlegi eseményeivel kapcsolatban - számolt be a Tagesschau.
Az EKB döntéshozója szerint a jegybank előrejelzésénél valamivel hamarabb, már 2025 végére elérhetik a 2%-os inflációs célt. Joachim Nagel azt is elmondta, hogy a német gazdaság különösen kitett az amerikai kereskedelempolitikai intézkedéseknek.
A BMW bejelentette, hogy átmenetileg átvállalja az Egyesült Államokba irányuló mexikói importra kivetett új vámok többletköltségeit.
A német hírszerzés már 2020-ban 80-90 százalékos valószínűséggel arra következtetett, hogy a COVID-19 járványt okozó koronavírus véletlenül szabadult ki a kínai Vuhani Virológiai Intézetből - derül ki két német lap közös jelentéséből.
A Rheinmetall vezérigazgatója szerint a Volkswagen osnabrücki üzeme alkalmas lenne katonai termelésre való átállásra, miközben a német autógyártó különböző hasznosítási lehetőségeket mérlegel, beleértve az üzem esetleges értékesítését is, írja a Reuters.
25-30 százalékos árbevétel-növekedésre számít 2025-ben a Rheinmetall az ukrajnai harcok és a Európa Egyesült Államoktól való eltávolodása miatt.
Szökőévente egyszer látható módon erősödött az euró a múlt héten a dollárral szemben. Ezzel szinte teljesen visszahozta magát Donald Trump megválasztásakor látható árfolyamszinthez. A mostani mozgás jellegében nagyon hasonlít egy 2022 őszi részvénypiaci árfolyammozgáshoz. A nagy kérdés már csak az, hogy mi lesz a folytatás.
A német haderőről szóló legújabb éves jelentés szerint a Bundeswehr zsugorodik, elöregszik és még mindig nem rendelkezik alapvető felszerelésekkel, annak ellenére, hogy Oroszország ukrajnai teljeskörű invázióját követően jelentősen megnövelték a védelmi kiadásokat – írja a Politico.
A Mercedes új kecskeméti gyára is elkezdi a sorozatgyártást a jövő év elején, ezzel duplájára nő a vállalat magyarországi gyártókapacitása – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgartban.
Az orosz-ukrán háború lezárása körüli ellentmondások, Donald Trump színrelépése és a NATO-ban várható GDP arányos hadikiadások kötelező növelése egyaránt arra ösztökélik az európai országokat, hogy soha nem látott összegeket fordítsanak a védelmi képességeik megerősítésére. Még olyan országok is felülvizsgálják korábbi haderőt érintő döntéseiket, mint Németország, amely a tervek szerint 500 milliárd eurónyi államkötvényt bocsátana ki, amelyből a haderőfejlesztést finanszírozná. De mit jelenthet ez a magyar ipar számára, hogyan profitálhatnak belőle akár a hazai KKV-k? A hadiipar léphet a gyengélkedő autóipar helyébe? Többek között erről is szó lesz március 26-27-én a Portfolio – MAGE Járműipar 2025 konferencia hadiipari szekciójában.
A múlt pénteki lefordulás után hétfőn is folytatódott az esés az európai tőzsdéken, elsősorban a nagybankok részvényeit adták a befektetők, az OTP 3,8 százalékot esett. A vámháborúval és a recesszióval kapcsolatos félelmek megerősödtek, elsősorban ezeknek tudható be a hangulatromlás, ami az amerikai tőzsdékre is hatással volt, ott a technológiai részvények álltak az élen az esésben, a Tesla több mint 15 százalék mínuszban zárt.
Bár a koalíciós tárgyalások még tartanak a februári németországi előrehozott választásokon nyertes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és az előző kormány vezető erejét adó szociáldemokraták (SPD) között, de a legvalószínűbb forgatókönyvek alapján nem várható, hogy a német energia- és klímapolitika kulcsterületein nagyon nagy elmozdulás következik be. Az új kormány az elmúlt években járt úton haladhat tovább, de a legtöbb szavazatot megszerző konzervatívok programja alapján néhány kiemelt témában akár jelentősen is módosulhat a hivatalos irány. A CDU/CSU a közös pontok mellett helyenként érdemben eltérő energia- és klímapolitikai tervekkel rendelkezik a várható koalíciós partner SPD programjához képest, nem beszélve a radikális energiaátállást sürgető Zöldekről, akiknek az előző után az új koalícióban való szerepvállalására is van még némi esély.
Bruno Kahl, a német hírszerzés vezetője reméli, hogy az Egyesült Államok hamarosan újraindítja Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, és ismét aktívan részt vesz az európai biztonság garantálásában. A BND elnöke szerint Oroszország egyre nagyobb fenyegetést jelent, nemcsak Ukrajnára, hanem a NATO stabilitására is. Kahl kiemelte a nemzetközi hírszerzési együttműködés fontosságát mind az orosz befolyás, mind a terrorizmus elleni küzdelemben – derül ki a DW-nek adott interjújából.
A HSBC leminősítette az amerikai részvényeket a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt, miközben optimistább lett az európai piacokkal kapcsolatban, köszönhetően Németország lazuló költségvetési politikájának - írja a Reuters.
A következő német kormánykoalíció kiemelt kutatási területként kezeli a nukleáris fúziót, és célja, hogy Németország építse meg az első működőképes fúziós reaktort a világon – számolt be a Les Echos. A kormánykoalíció több mint 1 milliárd eurót szán a technológia fejlesztésére, amely hosszú távon tiszta és fenntartható energiaforrást biztosíthat. A fúziós energia területén egyre nagyobb a verseny, és Németország nem akar lemaradni Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Eközben Franciaországban az ITER fúziós erőmű is áttörések küszöbén áll.
A kedvezőtlen értékesítési adatok beérkezését követően tovább esik a Tesla árfolyama, a mai zuhanást egy elemzői célár-vágás is segíti.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az euróövezeti befektetői bizalmi index márciusban – derült ki a Sentix gazdaságkutató intézet hétfői jelentéséből.
Hatalmas fegyverkezési programba kezdett Görögország.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Újabb hét, újabb furcsaság a DOGE háza táján.
Washingtonhoz is volt pár keresetlen szava Carneynek.
Újabb tárgyalás, újabb kudarc.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.