németország

Elbukott az amerikai javaslat, ami súlyosbította volna az európai gázválságot

Elbukott az amerikai javaslat, ami súlyosbította volna az európai gázválságot

Mivel néhány demokrata szenátor végül megfogadta a Fehér Ház kérését, így nem lett meg a szükséges 60 fős többség a Szenátusban amögé a javaslat mögé, ami súlyos szankciók kivetésére kötelezte volna Joe Biden amerikai elnököt az Északi Áramlat 2 gázvezetékre és így súlyosbította volna az európai gázválságot a gázárak további felverésével.

Fontos döntés született az európai autószektor számára

Fontos döntés született az európai autószektor számára

Az Európai Unió legfelsőbb bírósága csütörtökön elutasította a Brüsszel, Madrid és Párizs városai által az Európai Bizottság ellen benyújtott keresetet, amelyben azzal vádolták a Bizottságot, hogy túl magasra szabta meg a nitrogén-oxidok kibocsátási határértékeit.

Enyhülhetnek a német karanténszabályok

Enyhülhetnek a német karanténszabályok

Németországban az emlékeztető oltásban részesülteknek szombattól nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben koronavírusos fertőzöttek kontaktjai voltak – hívta fel a figyelmet Dobson Szabolcs Facebook-bejegyzésében egy német lapra hivatkozva.Németországban az emlékeztető oltásban részesülteknek szombattól nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben koronavírusos fertőzöttek kontaktjai voltak – hívta fel a figyelmet Dobson Szabolcs Facebook-bejegyzésében egy német lapra hivatkozva.

Már Amerika sem érti, mit akar Putyin - Háborús ürügyet keres az orosz vezető?

Már Amerika sem érti, mit akar Putyin - Háborús ürügyet keres az orosz vezető?

A héten már a második találkozó zárult teljesen eredménytelenül Oroszország és a Nyugat között, ezúttal az orosz külügy és védelmi minisztérium képviselői találkoztak a NATO képviselőivel és az amerikai külüggyel. Ezen a ponton még csak remélni is nehéz, hogy az egyeztetéseknek – melyek a mai nap nagyköveti szinten folytatódnak -, bármilyen kézzel fogható eredménye lesz, hiszen a két fél követelései olyannyira ellent mondanak egymásnak, hogy nehéz lesz kompromisszumura jutni. Egyes elemzők szerint Putyin elnök nem is akar megállapodni a Nyugattal, csupán ürügyet akar teremteni egy Ukrajna elleni támadásra, arra hivatkozva, hogy „ő megpróbált tárgyalni, de nem vették elég komolyan.” Ha az orosz-amerikai találkozóknak nincs is sok értelme, elképzelhető, hogy január végén, a donyeci konfliktussal kapcsolatos tárgyalásoknak lesz valamilyen eredménye, bár erre is igencsak kevés az esély.

Ingatlanbuboréktól féltik a bankokat Németországban

Ingatlanbuboréktól féltik a bankokat Németországban

A pandémia után felfújódó ingatlanbuborék veszélyezteti a német pénzügyi szektort, ezért 22 milliárd eurónyi extra tőkével kell rendelkeznie a bankszektornak 2023-tól – rendelte el a BaFin szövetségi pénzügyi felügyeleti hatóság – írja a Reuters.

Az orosz-ukrán háborús dobpergés harminc éves nyulat ugrat ki a NATO-bokorból

Az orosz-ukrán háborús dobpergés harminc éves nyulat ugrat ki a NATO-bokorból

Az ukrán határon rendezett orosz csapatösszevonási műsor és az arra válaszként érkező nyugati irgum-burgum reakciók után Moszkva decemberben egy mozdulattal átpasszolta a labdát Washingtonnak és a NATO-nak. A diplomáciában szokatlan módon ugyanis nyilvánosan közzétett ide is, oda is egy-egy megállapodás-tervezetet. Amit egyesek tárgyalási alapnak, mások ultimátumnak, megint mások színtiszta provokációnak tekintenek. A két szöveg sarkalatos pontja az USA-vezette katonai szervezet keleti irányú terjeszkedése, s vele Ukrajna esetleges NATO-csatlakozása. Egészen pontosan ennek kategorikus elutasítása. Putyin elnök így több legyet üthet egy csapásra: saját közvéleményét összekovácsolja, egyúttal felizzítja a NATO-szövetségesek közötti ellentéteket, ráadásul mindezt egy olyan kérdésben, amiben – tárgyilagosan nézve – az orosz érveket korántsem lehet félreseperni egy kézlegyintéssel.

Németországban megdőlt az 1946-os halálozási rekord

Németországban megdőlt az 1946-os halálozási rekord

Megdőlt tavaly Németországban az 1946-ban regisztrált halálozási rekord, egy év alatt egymilliónál is többen haltak meg - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis), amelynek adatai szerint a növekedés részben a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.

Soha nem volt még ekkora természeti katasztrófa Németországban

Soha nem volt még ekkora természeti katasztrófa Németországban

A tavalyi német árvizek okozta 40 milliárd dolláros gazdasági kár háromnegyedére nem volt biztosítás – írja a Bloomberg a Munich Re viszontbiztosító friss adataira hivatkozva, amelyek szerint 280 milliárd dollárba kerülhettek a természeti katasztrófák tavaly a világnak, ebből 120 milliárd dollárt álltak a biztosítók.

Iráni atomalku: Izrael nem csatlakozik a tárgyalásokhoz

Iráni atomalku: Izrael nem csatlakozik a tárgyalásokhoz

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Izrael nem vesz részt a bécsi tárgyalásokon Iránnal, és semmire sem kötelezi egy esetleges megállapodás - jelentette a Walla hírportál hétfőn.

Egy ordas hazugság robbantotta ki a második világháborút

Egy ordas hazugság robbantotta ki a második világháborút

1939. szeptember 1-én megtámadta a náci Németország Lengyelországot, ezzel kezdetét vette a ma már második világháborúként ismert nemzetközi katonai konfliktus. Kevésbé ismert tény, hogy a hitleri Németország egy komplex hamis zászlós hadműveletet is végrehajtott a háború előtt, annak érdekében, hogy Lengyelországot sarazzák be, mint háborús agresszor, a szomszédos állam elleni inváziót, pedig mint védekező hadművelet tálalják. A leghíresebb eleme ennek a műveletnek a ma gleiwitzi incidens néven emlegetett esemény volt, mellyel Hitler egyszerre akarta meggyőzni a németeket és a nemzetközi közösséget is arról, hogy a Lengyelország elleni háború jogos önvédelem – persze sikertelenül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.