Enyhe csökkenést jelentett éves nettó nyereségében Németország egyik vezető ingatlanfinanszírozója, a Deutsche Pfandbriefbank (PBB), és figyelmeztetett, hogy az ingatlanpiac csak lassan áll majd talpra.
Az orosz bankszektor januári nyeresége havi alapon nőtt, éves alapon viszont csökkent, írja az MTI az orosz jegybankra hivatkozva.
A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint minden idők legnagyobb nyereségét érte el tavaly a romániai bankszektor – írja az MTI.
Az Alibaba részvényei jelentősen emelkedtek az amerikai piacnyitás előtt, miután a kínai technológiai óriás jelentős nyereségnövekedést jelentett be a negyedik negyedévről. A vállalat felhőalapú szolgáltatásai és e-kereskedelmi szegmense kiemelkedően teljesített - jelentette a CNBC.
Ahogy már két hete kiderült, a vártnál jobban, 20%-kal nőtt 2024-ben a Commerzbank nyeresége. A mai részletesebb adatközlés során a bank javította néhány, a jövőbeni eredményre vonatkozó célkitűzését is.
Közzétette legfrissebb negyedéves számait a Siemens. Az SAP és a Deutsche Telekom után a harmadik legnagyobb német tőzsdei cég bevételei tovább emelkedett, profitja pedig megugrott, elsősorban egy cégeladásból származó bevétel miatt.
A WH Smith kiskereskedelmi lánc jelentős átalakulás előtt áll, miután a vállalat bejelentette, hogy eladásra kínálja utcai üzlethálózatát. Szakértők szerint az új tulajdonos akár az üzletek felét is bezárhatja, ami komoly létszámleépítéshez vezethet a cégnél - jelentette a The Guardian.
A Google anyavállalata, az Alphabet a vártnál jobb negyedik negyedéves eredményeket jelentett kedd este, azonban a felhőszolgáltatások bevétele elmaradt az elemzői várakozásoktól, emiatt pedig csúnyán megütötték a részvényt a zárást követően.
Az Advanced Micro Devices (AMD) kedden tette közzé negyedik negyedéves eredményeit, amelyek felülmúlták a Wall Street várakozásait az értékesítés és a nyereség tekintetében is. Ennek ellenére a befektetők mégis csalódottak, mivel a vállalat eredményei a kulcsfontosságú adatközpont-szegmensben elmaradtak a várttól - jelentette a CNBC.
Az Estee Lauder akár 7000 munkahelyet is leépíthet, ami az alkalmazottak több mint 11%-a, miután a kozmetikai cég bevételei visszaestek és a vállalat veszteséges lett, írja az AP.
A Spotify története első nyereséges évét zárta és további jó hír, hogy a folyó negyedévre optimista várakozásokat fogalmazott meg a menedzsment. A svéd audio-streaming óriás sikerét a felhasználói létszám növekedésnek, az áremeléseknek és a költségcsökkentési törekvéseknek köszönheti - írja a Reuters.
Az előző évihez képest 20%-kal, 2,68 milliárd euróra, vagyis új rekordszintre emelkedett tavaly a Commerzbank adózott nyeresége – jelentette be a társaság két héttel a gyorsjelentés tervezett időpontja előtt. A részvényárfolyam 1,6%-os emelkedéssel reagált eddig a hírre.
Az orosz bankszektor rekordnyereséget ért el 2024-ben, azonban a szakértők a jövőbeli kihívásokra figyelmeztetnek. A magas kamatlábak és a stabil hitelállomány-növekedés hozzájárultak a kimagasló eredményhez, de a hitelezés növekedése már lassulni kezdett, és a bankok vezetői aggódnak a szigorodó szabályozás miatt - írja a Reuters.
A közép- és dél-kelet-európai bankpiacok az európai bankszektor profitgyárának számítanak a Raiffeisen Research kedden közzétett elemzése szerint: a saját tőke arányos megtérülés nyolc százalékponttal magasabb ebben a régióban a nyugat-európainál.
Oroszország legnagyobb hitelintézete, a Sberbank pénteken 1560 milliárd rubel, vagyis több mint 6100 milliárd forintnyi éves rekordnyereségről számolt be 2024-re, amit a vállalati hitelfelvételek erős növekedése, és a magas kamatlábak egyaránt támogatottak.
A Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, kiemelkedő negyedik negyedéves eredményeket ért el. A vállalat bevétele és nyeresége egyaránt felülmúlta az elemzői várakozásokat, köszönhetően a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásokban használt fejlett chipek iránti növekvő keresletnek - tudósított a CNBC.
Az AutoWallis és a Duna Autó a kizárólagos importőr.
Az ok egyelőre ismeretlen.
2,4 millió darab részvényt bocsátottak ki.
A kutatócsoport már kapcsolatban áll a NASA-val.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?