41 ezer műtárgyat foglaltak le egy hatalmas nemzetközi akcióban
Több mint 41 ezer műtárgyat foglaltak le csempészektől rendőrök és vámosok egy nemzetközi műveletben, amelyben 81 ország vett részt - jelentette be az Interpol szerdán.
Több mint 41 ezer műtárgyat foglaltak le csempészektől rendőrök és vámosok egy nemzetközi műveletben, amelyben 81 ország vett részt - jelentette be az Interpol szerdán.
A grafikák közül a legtöbbször a figuratív alkotások kerülnek a figyelem középpontjába, pedig a magyar művészek között számos kiváló absztrakt munkákat készítő alkotót is találhatunk. A műtárgy.com ezért most a 20. század elsőrangú magyar grafikusainak absztrakt munkáiból válogat. Kassák Lajostól a kortárs alkotókig számos magyar művész hozott létre absztrakt műveket, és közülük sokakat külföldi példák is inspiráltak, mivel az absztrakció a 20. század során sosem tartozott a mindenkori államhatalom által támogatott művészeti irányzatok közé.
A Deloitte 2017-ben is nyilvánosságra hozta az egyik legismertebb és legelfogadottabb műtárgypiaci elemzésének, az Art&Finance Reportnak a 2017-es kiadását, a műtárgy.com most ennek a legfontosabb megállapításai közül szemezget. A teljes tanulmány itt érhető el.
Február 2-án nyílik Dovák Melinda Layers of Reality - láthatóvá tenni a láthatatlant című kiállítása, amely az Art Label Budapest és a műtárgy.com szervezésében valósul meg. A helyszín a Kubik közösségi iroda kiállítótere, amely már számos kortárs alkotó bemutatkozását tette lehetővé, különleges atmoszférájú teret biztosítva a tárlatoknak.
A plakát sokáig a könnyűzenei koncertek legfontosabb hirdetési formája volt. A műtárgy.com most olyan, jellemzően 1980-as évekbeli magyar zenei plakátok közül válogatott, melyeknek nem csak a tartalmuk, hanem a dizájnjuk is különleges. Az 1980-as évek koncertplakátjainak többek közt azért is lett divatja az elmúlt években, mert a korszak két fontos gyűjtőjének, Szőnyei Tamásnak és Bp. Szabó Györgynek a posztereit többször is kiállították, utoljára a Pokoli aranykor című tárlaton.
A Deloitte 2017 végén, immár hatodik alkalommal mutatta be az Art & Finance riportját. A műtárgy.com most a majdnem háromszáz oldalas jelentésnek a műalkotások befektetési aspektusáról szóló fejezetéből szemezget. A teljes tanulmány itt érhető el.
A műtárgypiac jelentőségét jelzi, hogy egyre több komoly elemzés jelenik meg a piaci folyamatokról, és ezek közül műtárgy.com most a francia biztosítócég, az AXA 2017-es Evaluating Contemporary Art című riportjából szemezget. Ez az elemzés egy olyan kérdést tárgyal, ami kulcsfontosságú a biztosítási piacon, de azon túl is fontos: azt, hogy hogyan lehet meghatározni egy kortárs műalkotás értékét.
Egy átlagosnak mondható első félév után a képzőművészeti aukciós piacon jelentős élénkülés volt tapasztalható az őszi-téli hónapokban, aminek eredményeképp számos aukciósház - köztük a legnagyobbak is - rekordot jelentő vagy ahhoz közeli forgalomról számolhatott be. A műtárgy.com összefoglalója következik.
Tihanyi Lajos Pont St. Michel című alkotása kelt el a legmagasabb áron, 220 millió forintért a Virág Judit téli aukcióján. Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című, kalandos utat bejárt festménye 140 millió forintért, míg Aba-Novák Vilmos Kikötő című műve 120 millió forintért talált gazdára. A remekművek árverésén rekordnak számító, 1,179 milliárd forintos összleütési érték született - tájékoztatta a galéria a Portfolio-t.
A téli aukciók nem csak a képzőművészet, hanem a könyvritkaságok terén is különlegességeket tartogatnak, a műtárgy.com most hat ilyen könyvkülönlegességet mutat be.
Közeleg az év vége és vele az ünnepek miatti hajtás és izgalom. Ahhoz, hogy lelassuljunk egy kicsit és méltóképpen búcsúztassuk a 2017-es évet, még az ünnepek előtt vagy a két ünnep között látogassunk el egy-egy kiállításra, amely garantált feltöltődést és kikapcsolódást biztosít. A műtárgy.com összeállításában 5 hazai és 1 külföldi tárlatot ajánl megtekintésre.
Karácsonykor sokan szeretnénk valami emlékezetessel kedveskedni családunknak, barátainknak, erre ideális választás lehet egy kortárs műalkotás is, amelyek közül most hat izgalmas darabot mutat be a műtárgy.com. A karácsony előtti időszak mindig csúcsszezonnak számít a hazai aukciós piacon, de egyelőre kevés árverést rendeznek kizárólag kortárs művészeti alkotásokból. Idén télen azonban kimondottan erős kortárs művészeti anyag várja a licitálókat, amelyben a pályakezdő alkotóktól a befutott kortárs művészek képeiig sok különböző mű közül lehet vásárolni.
Székely Bertalan Egri nők című festménye, a Magyar Nemzeti Galériában található azonos című mű változata december 18-án kerül kalapács alá. A festmény még Székely Bertalan életében került a korszak egyik leghíresebb műgyűjtőjéhez, Ernst Lajoshoz. Most bárki licitálhat rá.
Az Abu-Dzabiban lévő Louvre-ba kerül Leonardo da Vinci "Salvator Mundi" című festménye, miután a minden idők legdrágábban eladott festményét egy szaúdi herceg vette meg - írja a Bloomberg.
Egyedülállóan gazdag, a néhány ezer forintos sokszorosított grafikáktól a százmillió forintért indított Csontváry-remekműig terjedő kínálat várja decemberben a műgyűjtőket és műtárgyakba befektetni szándékozókat az aukciós piacon.
A két világháború közötti magyar festészet a hazai műtárgypiacnak egy mindig biztos érdeklődésre számot tartó szegmense. A műtárgy.com eheti ajánlójában 10 kiemelkedő alkotást mutat be az 1920-as, 1930-as évek magyar művészetéből, ezen belül is a tradicionálisabb irányzatokból, amik inkább a nagybányai művésztelep, a századfordulós müncheni és párizsi festészet formakincséből inspirálódtak, és csak ritkán érződik rajtuk a század eleji avantgárd művészet hatása.
Közeleg a karácsony és vele együtt az ajándékokon való töprengés. Meglepetést választani sokszor nem egyszerű feladat, hiszen mindannyian olyat keresünk szeretteinknek, amellyel valóban megörvendeztethetjük őket. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a hölgy ismerősök, családtagok esetében nem lőhetünk nagyon mellé akkor, ha értékes és míves, a személyiségükhöz illő ékszert választunk. Szerencsére az ünnepek előtt aukciókról is beszerezhetjük a különleges darabokat, amelyek biztosan nem jönnek majd szembe velünk az utcán. Az alábbiakban a műtárgy.com egy közelgő aukció ékszer-kínálatából szemezget, különböző személyiségű hölgyeknek ajánlva az ékszereket.
Az egyre rövidülő nappalok, a korai sötétség és a közelítő tél sokunk kedvére negatívan hat. Szerencsére számtalan módon védekezhetünk az egyre szürkülő környezet keltette kedvetlenség ellen, egy-egy színes kiegészítő a ruházatunkban, egy-egy színes tárgy az otthonunkban csodákra képes. Az alábbiakban a műtárgy.com olyan élénk színekkel megfestett alkotásokat ajánl, amelyek egy közelgő aukción szerepelnek majd.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.