Az összes tárgy gazdára talált a világ első Zsolnay-aukcióján, a legmagasabb áron, 11 millió forintért egy elefántfejes virágtartó edény kelt el - tájékoztatta a szervező Virág Judit Galéria a Portfolio-t.
A műkincsvilágban rekordot jelentő több mint 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) kelt el egy Leonardo da Vincinek tulajdonított 500 éves festmény a Christie's New York-i árverésén.
2017. november 14-én a Műtárgybefektetési Konferencián mutatták be A magyar aukciós piac című hiánypótló kiadványt, melyet a műtárgy.com, Magyarország vezető, független műtárgyhirdetési oldala adott ki. Ez a kiadvány összegzi az első olyan kutatás eredményeit, mely tudományos módszerrel, több mint 30 000 adat felhasználásával elemezi a magyar művészek műtárgypiaci teljesítményét. Az alábbiak négy toplistának az első részét mutatjuk meg, míg az összes lista teljes terjedelmében A magyar aukciós piackiadványban olvasható.
A régi plakátok manapság nagy népszerűségnek örvendenek, és ez nem is csoda, hiszen hatásosan mesélnek a régmúlt idők kultúrájáról, társadalmáról, a nagyvárosok mindennapjairól. Ezenkívül eredeti funkciójuknak megfelelően figyelemfelkeltők és közérthetők. Nosztalgikus hangulatuknak és élénk színeiknek köszönhetően a lakberendezésben is egyre nagyobb szerephez jutnak. A gyűjtők számára különösen örvendetes hír, hogy hazánkban még mindig jó áron lehet hozzájutni egy-egy plakáthoz.
A nappali az otthonunk egyik legfontosabb helyisége, hiszen ott össze tud gyűlni a család, és a családtagok akár együtt, akár külön-külön, de egy légtérben tudják eltölteni az időt. Ezért aztán különösen fontos, hogy a nappalink a mi igényeinknek és személyiségünknek megfelelően legyen kialakítva, otthonos és hangulatos tér legyen, ahol szívesen tartózkodunk, beszélgetünk, olvasunk, tanulunk vagy akár játszunk. A nagyobb berendezési tárgyakon túl az apróbb részleteknek is lényeges szerepük van, egy színes díszpárna, egy szép váza vagy egy, a szoba hangulatához passzoló festmény a falon csodákat tud művelni a helyiséggel. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a képnek nem feltétlenül kell a szobával megegyező stílusúnak lennie. Keverhetjük a különböző stílusjegyekkel bíró tárgyakat, érdekes lehet megfigyelnünk, hogy egy minimalista nappaliban milyen jól tud mutatni egy-egy jó ponton elhelyezett régiség, illetve fordítva: egy alapvetően régiségekkel berendezett szobában üde színfolt lehet egy modern alkotás. A következőkben különböző nappalikhoz ajánlunk olyan festményeket, amelyeket hamarosan aukción is megvásárolhatóak.
Idén ősszel számos különleges iparművészeti tárgy kerül kalapács alá a hazai aukciókon, és most a műtárgy.com ezek közül válogatott nyolc kiemelkedő darabot. A válogatásba egyrészt a legkiemelkedőbb darabok kerültek be, így több, nemesi megrendelésre készült tárgyat is találhatunk az itt bemutatott 19-20. századi műalkotások között. Azonban ezek az alkotások azt is bizonyítják, hogy az elitkultúra itt bemutatott tárgyai számos esetben magukba olvasztották a helyi kultúra és népművészet formakincseit.
A világon először rendeznek Zsolnay aukciót: november 20-án a Kongresszusi Központban a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyai kerülnek kalapács alá - tájékoztatta a Portfolio-t a szervező Virág Judit Galéria. A Zsolnay rendre felbukkan a galéria kiállításain, aukcióin, az egyik legismertebb iparművészeti márkaként tartják számon világszerte.
Idén ünnepeljük a reformáció kezdetének 500. évfordulóját, és ennek alkalmából október végén a Magyar Nemzeti Bank két emlékérmét bocsát ki. A 10.000 forint névértékű ezüst emlékérmét és ennek 2000 forintos színesfém változatát most a műtárgy.com mutatja be az érdeklődő szakmai közönségnek.
2017. novemberében a műtárgy.com, Magyarország vezető műtárgyhirdetési oldala bemutatja a magyar képzőművészet piacának első tudományos elemzését. A magyar aukciós piac című kiadvány, amelyet november 14-én a Műtárgybefektetési Konferencián mutatnak be több mint 30 ezer árverési adatot tartalmaz, közel 700 aukciósháztól, 48 országból.
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy gyakran elég egy jól megválasztott kép, amelyet fellógatunk a falra, és máris megváltozik az egész helyiség arculata, hangulata. Hatványozottan igaz ez akkor, amikor egy olyan műalkotást helyezünk el az otthonunkban, amely értékes a számunkra. A művészi fotográfia könnyűszerrel dísze lehet jóformán bármelyik helyiségnek, ezenkívül befektetésnek sem utolsó. Az alábbiakban ötleteket szeretnénk adni ahhoz, hogy milyen szempontokat érdemes szem előtt tartanunk akkor, amikor fotót választunk az otthonunkba.
A fotográfia, mint gyűjtésre érdemes műtárgy egyre népszerűbb befektetés mind a kezdő, mind pedig a már tapasztaltabb gyűjtők számára. A korábban még vegyes érzelmekkel fogadott fotó mára kivívta az őt megillető helyet a műtárgypiacon. Ez köszönhető annak is, hogy a művészek különös gondot fordítanak az eredetiség kérdésére, műveiket sorszámmal, szignóval vagy pecséttel látják el, a sorozat elkészülte után pedig a negatívról - ideális esetben - nem készítenek újabb nagyításokat. A vintage fotó a legértékesebb, ezalatt az eredeti negatívról készült másolatot értjük, amely a felvétellel nagyjából egy időben készült. A művész pecsétje vagy aláírása ez esetben is értéknövelő tényező. A magyar gyűjtők különösen jó helyzetben vannak, hiszen amíg egy-egy magyar származású, de külföldön híressé vált fotográfus munkája a kinti aukciókon tetemes összegért cserél gazdát, addig itthon az árak jócskán a külföldi árfekvés alatt maradnak.
Minden kezdet nehéz, és ez különösen igaz a műgyűjtésre. Ezért legfrissebb cikkében a műtárgy.com összeállított öt tanácsot, amit minden kezdő műgyűjtőnek érdemes fejben tartania. Ezek olyan tippek, amiket érdemes mindenkinek végiggondolnia és megjegyeznie, mert egy jó művészeti gyűjtemény felépítése mindig egy tudatos folyamat eredménye. Természetesen a tanácsok mellett érdemes a személyes preferenciákat is beleépíteni a gyűjtési stratégiába, hiszen a leendő műgyűjteményt nagyban meghatározza az is, hogy milyen alkotásokat kedvelünk, milyenek az anyagi lehetőségeink, és hogy befektetési vagy esztétikai szempontok, vagy esetleg a kettő keveréke vezérel minket.
1517. október 31-én Luther Márton megfogalmazta 95 tételét Albert püspöknek. A hiedelem szerint a wittenbergi templom kapujára is kitűzte azt, ezt az állítást azonban ma már sokan cáfolják. Ellenben az bizonyos, hogy Luther karizmatikus személyisége és a tanai megújították a hit világát, hatása az élet több területén is (politika, gazdaság, természettudományok...) megmutatkozott, változást idézett elő. Idén, 2017-ben a Reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük, számos izgalmas esemény segít a megemlékezésben.
Az órákról sokan nem is tudják, hogy jelen vannak a műtárgypiacon, pedig különleges órák az aukciósházak kínálatában is gyakran felbukkannak. Ezért ezen a héten a műtárgy.com ajánlójában hat olyan különleges férfi karórát mutat be, melyek joggal számíthatnak kiemelt érdeklődésre.
A londoni Frieze Week keretén belül rendezett árverést múlt héten a két legnagyobb aukciósház, a Sotheby's és a Christie's. Előbbi csütörtökön, utóbbi pénteken tartotta az aukcióját. Mindkét aukció bővelkedett meglepetésekben, lássuk tehát a két árverés sikereit és kudarcait!
Október 12-én nyílik a Millenárison a nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, az Art Market Budapest, amely október 15-ig izgalmas kulturális programokkal vár minden érdeklődőt. A vásáron találkozhatnak egymással a kortárs művészet iránt érdeklődők, a gyűjtők, különböző országok kiállítói, galériái és művészei.
Az Art Institute of Chicago a világ egyik legnépszerűbb galériája. Edward Hopper Éjjeli baglyok című alkotása, valamint Grant Wood Amerikai gótika című festménye látogatók tömegét vonzza évről évre az intézménybe. Az azonban igazán meglepő, hogy egy, a galériában nézelődő látogatókról 1990-ben készített fotó tavaly minden eddigi fényképnél drágábban, 777 dollárért kelt el egy aukción. Ennél is megdöbbentőbb, hogy Thomas Struth - a fényképész - 10 fotót készített a rekordot döntő felvételből, tehát nem egyetlen példány létezik belőle, ami részben megmagyarázná az érte kifizetett összeg nagyságát.
Miért lett a Néphadsereg útjából galériás negyed? Hogyan zajlott az első aukció a rendszerváltás után, és vajon mit keres Zsolnay Vilmos biedermeier szekrénye mellett Sztálin büsztje? Ilyen és ehhez hasonló érdekes kérdésekre kapunk választ a Régiségek utcája elnevezésű galériasétán.
A 2017-es Art Market Budapest egyik különleges szakmai programja lesz az új generációs műgyűjtőkről szóló kerekasztal beszélgetés, melyen kiemelkedő nemzetközi és hazai fiatal gyűjtői mondják el gondolataikat.