Miközben a férfiak szinte soha nem kapják meg, hogy túl fiatalok vagy túl öregek a munkájukhoz, a nők eközben túl fiatalok, túl idősek vagy éppen gyermekvállalás előtt/közben/után vannak. Mindegyikből csak hátrányuk származik.
A mai napon megkezdődik a kormány új, a fiatalokat célzó havi 150 ezer forintos lakhatási támogatásról szóló döntésének társadalmi egyeztetése - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány nemrég jelentette be, hogy átrendezi a béren kívüli juttatások rendszerét: a 35 év alatti fiatal munkavállalók számára a kedvezményes adózású, évi 450 ezer forintig terjedő béren kívüli juttatási keret mellett havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatás válik elérhetővé. Emellett a SZÉP kártyára érkező összeg maximum fele felhasználható lesz lakásfelújításra és egy új, az aktív életmódot támogató zseb is nyílik rajta. De valóban mennyire hatékony a magyar cafeteria rendszer? Hogyan viszonyulnak az extra juttatások a béremelésekhez? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Multi-Pay elektronikus utalványszolgáltató szakértőivel.
A 2025-re vonatkozó kilátásaikat tekintve a munkáltatók inkább optimisták, de egyelőre óvatosan nyilatkoznak a létszámbővítési terveikről. A legnagyobb kihívásuk jelenleg megtalálni azokat a szakmailag megfelelő jelölteket, akik beillenek a cégkultúrába, miközben meg kell birkózniuk a jelentkezők magas bérigényeivel is – derült ki a Profession.hu elemzéséből.
A sportot és az aktív életmódot támogató új „zseb” nyílik a SZÉP-kártyán, amelyre a jövő évtől az eddigi 450 ezer helyett már 570 ezer forintot utalhatnak a munkáltatók. Kártyaegyenlegünknek akár a felét is lakásfelújításra költhetjük jövőre, és a bankoknak digitalizálniuk kell a kártyákat. Este jelent meg a részletekről a kormány jogszabálytervezete.
Ahogy korábban már írtunk róla, az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretén belül a 35 év alatti fiatal munkavállalók esetében a kedvezményes adózású évi 450 ezer forintban maximált béren kívüli juttatási kereten felül, havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatási rendszer kialakításáról döntött a kormány. Milyen hatással lesz ez a lakáspiacra nézve? Miért érheti meg a munkavállalóknak, és milyen fontos kérdéseket kell még tisztázni az indulás előtt? Többek között ezekről kérdeztük az iparág szakértőit.
Jövőre 9 százalékkal emelkedik a minimálbér és 7 százalékkal a garantált bérminimum - erősítette meg Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az Index-nek a Portfolio értesülését. Az államtitkár lapunk azon értesülését is megerősítette, hogy a munkáltatóknak a megelőző évi minimálbér után kell fizetniük a cégeknek a szociális hozzájárulási adót.
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretén belül a 35 év alatti fiatal munkavállalók esetében a kedvezményes adózású évi 450 ezer forintban maximált béren kívüli juttatási kereten felül, havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatási rendszer kialakításáról döntött a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A jövő évi költségvetésbe a megemelt családtámogatások és a 13. havi nyugdíj állandóvá tétele mellett egy új lakhatási támogatás is bekerül - nyilatkozta a kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az alábbiakban pontokba szedve mutatjuk, mit is jelent mindez.
A mentális egészség globális kihívássá nőtte ki magát, és a magyar társadalom sincs felkészülve a növekvő pszichés problémák kezelésére. A depresszió és szorongás széles körben elterjedt, miközben az ellátás lehetőségei korlátozottak, különösen a kevésbé tehetős rétegek számára. Mindez olyan időszakban történik, amikor a modern életformák és a gyors társadalmi változások mentális megterhelést jelentenek. A munkáltatók szerepe egyre meghatározóbbá válik a munkavállalók pszichés jóllétének biztosításában és fenntartásában - mondta el a Pénzcentrumnak Partos Bence, a Mindset Pszichológia alapító-tulajdonosa, aki előadóként erről a témáról is beszél majd a HR (R)EVOLUTION 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum konferencián.
A Corvinus Egyetem kutatói jártak utána az amerikai Appalachian State University és a brit University of Dundee School of Business munkatársaival, hogy milyen hatásai vannak a munkahelyi szundikálásnak. A European Management Journalban megjelent áttekintésükben számos meglepő eredményt tettek közzé.
A gazdaság fokozott bővülésének köszönhetően a költségvetés helyzete a következő években tovább fog javulni. Ez a folyamat megnyitja a lehetőségét annak, hogy a munkaadói adóterhek a következő években tovább csökkenjenek, ezáltal az adóék is alacsonyabb szintre csökkenhessen - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd délután megjelent közleményében, mely arról tájékoztat, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival.
Alig néhány óra telt csak el a Liberty Dunaújváros hengermű újraindításának bejelentését követően és máris érkezett egy nagyon kellemetlen hír. A Vasas Szakszervezeti Szövetség osztotta meg ugyanis azt, hogy a mai napra megszűnt a vízszolgáltatás és az internetszolgáltatás, mindamellett, hogy a munkavállalók már hónapok óta fűtés és melegvízszolgáltatás nélkül végzik munkájukat. Délután a társaság megküldte válaszait érdeklődésünkre.
Szankcionálják, ha miattuk a munkáltató alaptalan feltételekkel elzárkózik a magyar munkavállalók alkalmazásától - írja a 24.hu.
Orbán Viktor 2-3 éven belül szeretné elérni az 1000 eurós minimálbért és az 1 millió forintos átlagbért. A Munkástanácsok támogatja ezt, de részletesebb érdekegyeztetést szorgalmaznak.
A Liberty Dunaújváros rendben kifizette az augusztusi béreket és a 150 ezer forintos egyszeri bónuszt a dolgozóknak.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?