mozgósítás

Ezen még a putyinista haditudósítók is kiakadtak: érthetetlen, amit Oroszország a fronton művel

Ezen még a putyinista haditudósítók is kiakadtak: érthetetlen, amit Oroszország a fronton művel

Egy orosz háborús blogger terjedelmes írást közölt az egyik orosz harckocsizászlóalj felszerelésének és tankjainak állapotáról. A Telegramon közzétett írás szerint a harckocsik egy része olyan problémákkal küzd, minthogy nem indul a motorja, a lövege nem tölthető, és a rendszereinek működését nem lehet ellenőrizni. Az orosz háborús erőfeszítésekkel kapcsolatos problémákra már olyan Putyin-párti haditudósítók is felhívják a figyelmet, mint Alexander Kotsz, aki többek között a kiképzési hiányosságok új formáiról számol be.

Villámháborúra készültek, a túlélésért küzdenek – Az orosz hadigépezet legsúlyosabb kudarcai Ukrajnában

Villámháborúra készültek, a túlélésért küzdenek – Az orosz hadigépezet legsúlyosabb kudarcai Ukrajnában

Több mint tíz hónapja zajlik az ukrajnai háború, pedig mára már nyilvánvalóvá vált az, hogy Oroszország egy gyors, mindent elsöprő győzelemre készült. Cikkünkben összeválogattuk nektek azt a tíz történetet, melyek Moszkva legarcpirítóbb katonai kudarcainak tekinthetők. Felrobbanó hidak, elsüllyedő hadihajók, gyengélkedő légvédelem, és néhány rossz helyen készített fénykép.

Kemény szavak az ukrán főparancsnoktól, elárulta, mikor jöhet Kijev ostroma

Kemény szavak az ukrán főparancsnoktól, elárulta, mikor jöhet Kijev ostroma

A háború februári kezdete óta tíz tábornokot menesztettek az ukrán hadseregből, egy pedig öngyilkos lett - mondta el Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a The Economist című brit gazdasági lapnak adott interjújában, amelyet az Ukajinszka Pravda hírportál szemlézett csütörtökön.

Tömegverekedés alakult ki a mozgósított orosz katonák és a civilek között, le is videózták az esetet

Tömegverekedés alakult ki a mozgósított orosz katonák és a civilek között, le is videózták az esetet

Nem számít újdonságnak az, hogy a mozgósított orosz katonák a köreikben fennálló konfliktusokat erőszakosan próbálják meg kezelni: láthattunk már videót arról, amikor valakit a vallása miatt ütlegeltek társai, ahogyan arról is, hogy fegyvert fognak egymásra, vagy egyszerűen megpróbálják kidobni az újoncokat a teherautókból, olyan felvétel azonban eddig nem látott napvilágot, ahol a civilek esnek a katonáknak ököllel, széklábbal, sörösüveggel.

Szivárognak a videók: komoly mélypontot érhetett el az orosz katonák morálja

Szivárognak a videók: komoly mélypontot érhetett el az orosz katonák morálja

Az elmúlt napokban több videó is felkerült a herszoni orosz visszavonulásról, illetve az ezt követő összecsapásokról, amik azt jelzik, hogy az orosz morál és logisztika korántsem működik annyira jól, mint ahogy az orosz védelmi minisztérium jelentéseiben többször is állította.

Videó: kifejezetten paprikás hangulatban vonulnak a frontra az orosz újoncok

Videó: kifejezetten paprikás hangulatban vonulnak a frontra az orosz újoncok

Az elmúlt hetekben a Twitteren több olyan videó is megjelent, melyen a besorozott orosz újoncokkal szemben tanúsított meglehetősen kegyetlen bánásmód látható. A legfrissebb felvételen egy frontra tartó katonákat szállító teherautón kirobbant verekedés látható.

Kemény beszámoló Oroszországból: koporsóban indulnak haza Putyin

Kemény beszámoló Oroszországból: koporsóban indulnak haza Putyin "ágyútöltelékei"

Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy a szeptember végén kezdődő részleges mozgósítást követően a behívott tartalékosok közül 50 ezren már közvetlenül a frontvonalban harcolnak. Kedden pedig meg is érkeztek az első beszámolók az elesett tartalékosokról, akik rendes kiképzés és felszerelés nélkül érkeztek a harcterekre.

Hatalmasat profitálhat egy kis ország az orosz-ukrán háborúból, de van egy kis bökkenő

Hatalmasat profitálhat egy kis ország az orosz-ukrán háborúból, de van egy kis bökkenő

A nemzetközi intézmények és Grúzia (Georgia) arra számít, hogy idén a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává válhat. Moszkva ukrajnai inváziója és Vlagyimir Putyin részleges mozgósítását követően ugyanis több, mint 100 ezer orosz érkezett az országba, fellendítve ezzel a keresletet. A nemzetközi intézmények azonban felhívják a figyelmet a növekedés ideiglenességére, káros hatásaira és veszélyeire - írta meg a Reuters.

Lázadoznak az orosz újoncok: nem ezt ígérték nekünk!

Lázadoznak az orosz újoncok: nem ezt ígérték nekünk!

Több mint 100 orosz mozgósított újonc szállt szembe felettesével egy Csuvásiában működő katonai támaszponton, mivel nem kapták meg a beígért fizetést szolgálatukért az orosz államtól – írja az orosz Insider magazin.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem fogsz hinni a szemednek: mi történt a horvát árakkal?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.