Bréking: a horvátok visszavásárolják az INA-t a Moltól
A horvát kormány visszavásárolja a Moltól az INA-ban meglévő 49 százalékos részesedését - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban.
A horvát kormány visszavásárolja a Moltól az INA-ban meglévő 49 százalékos részesedését - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban.
2007-ben korábban soha nem látott csúcsra, 30 ezer pont fölé emelkedett a BUX index, ami a jó nemzetközi hangulaton túl az OMV-Mol felvásárlási csatának is köszönhető. Az azt követő bő másfél évben az index elveszítette az értékének a kétharmadát, az OTP közel 90, a Mol pedig több mint 70 százalékot zuhant. Több mint 9 évet kellett várni, hogy a 2007-es csúcs fölé emelkedjen a BUX, ehhez már nem csak az OTP és a Mol, de a Richter nagy menetelése is kellett.
Az INA horvát olajipari vállalat rendkívüli közgyűlését tartott hétfőn, amelyen négy évre megválasztotta a horvát vállalat felügyelőbizottságának (fb) tagjait - közölte az INA az MTI-vel. A közgyűlésen a részvényesek 97,84 százaléka volt jelen.
A piaci értesülések igaznak bizonyultak, a Mol bejelentette, hogy többségi részesedést vásárolt az OT Industries nevű cégcsoportban. A vételárról nem esett szó a közleményben.
Opciós Mol-részvényeket hívott le kedden Horváth Ferenc, az olajcég egyik üzletágának ügyvezető igazgatója, majd a papírok kétharmadát rögtön el is adta - közölte a társaság a tőzsde honlapján.
Az év végén szépen hívják le a Mol menedzsment tagjai opcióikat, a pénzügyi igazgató után a cég vezérigazgatója és a kutatás-termelés ügyvezető igazgatója gyakorolta opciós jogát közel 16 ezer részvény vonatkozásában.
Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese 6000 darab Mol részvényre gyakorolta opciós jogát a hosszútávú részvényopciós ösztönző program keretében.
A Mol köthet koncessziós szerződést szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Bázakeretttye, Bucsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Okány-nyugat és Zala-nyugat területére. A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. pedig geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására (Győr területe vonatkozásában) nyert jogosultságot a negyedik alkalommal meghirdetett bányászati tenderen - közölte az NFM és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal.
A Mol közölte, hogy egy kutatófúrás sikeres bekötésével a pakisztáni TAL blokk napi közel 90 000 hordó kőolaj egyenértékre növelte a teljes kitermelését.
Bevásárolt a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft 100 százalékra növelte részesedését a finomító területén lévő hőerőművet tulajdonló és üzemeltető társaságban.
A német Handelsblattnak adott interjút a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, aki többek között kifejtette, a Mol újabb töltőállomásokat vásárolhat, a benzinkutak pedig a jövőben alternatív üzemanyagok mellett csomagfelvételi lehetőséget és car-sharing szolgáltatásokat is kínálhatnak.
A Mol bejelentette, hogy az egyik nagytulajdonos, az ING közvetett szavazati joga 5 százalék alá csökkent a társaságban. Az ING régóta tart Mol-részvényeket, melyek a társaságnál korábban népszerűnek számító részvény kihelyezési ügyletek révén kerültek a holland pénzintézethez.
Jelentős változások zajlanak az olajiparban, egyre többen nyíltan beszélnek a belátható időn belül várható olajkeresleti csúcsról. A Wall Street Journal cikke kiemeli, a nagy olajcégek fokozatosan alkalmazkodnak az új környezethez, a Mol azonban új hosszútávú stratégiájával látványos lépést tett ezen a téren.
Elszámolásra került a Mol és az ING Bank között korábban kötött opciós szerződés - jelentette be az olajcég csütörtöki BÉT-közleményében. Egyúttal november 24-én a két társaság újabb részvény opciós ügyletet kötött.
A Mol bejelentette, hogy az egyik északi-tengeri olajmezőjén megindult a kitermelés. A társaság előrejelzései szerint a csúcshozamú termelés beállását követő években a kitermelési költség hordónként 15 dollár alatt lehet majd.
A Mol bejelentette, hogy a társaság igazgatósági tagja, Járai Zsigmond november 11-én 2160 darab Mol részvényt értékesített a budapesti tőzsdén.
A közelgő amerikai elnökválasztás végső kimenetelével, illetve a Fed esetleges kamatemelésével kapcsolatos bizonytalanság, valamint a Brexittel kapcsolatos félelmek enyhülése mozgatta elsősorban októberben a világ tőzsdéit. Az amerikai részvénypiacok gyengültek, míg Európában a vezető tőzsdéken szerény emelkedéseket láthattunk. A magyar részvénypiac viszont megállíthatatlanul erősödött októberben. A megkérdezett alapkezelők többsége szerint viszont a BUX lendülete rövidtávon, illetve a következő egy évben alábbhagyhat.
Általánosságban esnek ma a világ tőzsdéi, Trump győzelme azonban átrendezte az egyes szektorokat, emelkedik ma az egészségügyi cégek, és egyes nyersanyagkapcsolt vállalatok árfolyama, esik viszont az olajcégek, a japán exportcégek, a szállítmányozási vállalatok és az alternatív energia cégek árfolyama.
A Reuters értesülései szerint legalább hatan tettek már nem kötelező érvényű ajánlatot a világ legnagyobb sörgyártójának, az Anheusen-Busch InBevnek, annak érdekében, hogy megszerezzék a régiós sörmárkáit, köztük a hazai Drehert is. Az ügy érdekessége, hogy a hírügynökség forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az ajánlattevők között ott volt a Mol is egy konzorcium tagjaként.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kilőtték az első példányt.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.