Részvénykibocsátást és bizonyos eszközei értékesítését tervezi az Oman Oil - erősítette meg Mohammed Al Rumhy, Omán olajügyi minisztere. A szultánság állami tulajdonú olajtársasága 7,14 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik a Molban.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A svájci szövetségi bíróság szerint Zágrábnak ki kell fizetnie a döntőbírósági eljárás költségeit a Mol-INA-ügyben, annak ellenére, hogy Horvátország fellebbezett a határozat ellen - közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden.
Nem optimális környezetben is jó eredményt ért el a Mol 2016-ban - értékelt Hernádi Zsolt a társaság rendes éves közgyűlését követően, amelyen a részvényesek megszavazták 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után, valamint a részvények 1:8 arányú felaprózását. A vállalat elnök-vezérigazgatója az egyik legfontosabb eredménynek a kiskereskedelmi hálózat hosszú távú stratégia alapján történő folytatódó átalakítását nevezte, amelynek eredményeként a társaság három év alatt 19-ről 25 százalékra növelte a nem üzemanyagból származó bevételei arányát. A Mol a 2020-as évtized elejére 700-750 benzinkúton tervezi bevezetni az új koncepciót. El kell felejteni a benzinkutakat, ehelyett kiskereskedelmi értékesítési helyekről kell beszélnük - fogalmazott.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett. Az európai tőzsdéken vegyes hangulatban zajlik a délutáni kereskedés, Amerikában egyértelműen negatív hangulat uralkodik a részvénypiacokon.
A reggeli esések után napközben folyamatosan javult a hangulat az európai tőzsdéken, a BUX elsősorban az OTP-nek köszönhetően emelkedett. Eközben Csehországban zajlottak az események: ma elengedte az árfolyamküszöböt a cseh jegybank.
Tíz évvel ezelőtt jobb helyzetben volt a versenyképesség terén Magyarország, mint jelenleg - véli Hernádi Zsolt. A Mol csoport elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjúban elmondta, az ország hosszú távú versenyképességének kilátásai aggasztják, ezért is fontos, hogy Magyarország mielőbb sebességet váltson. A gazdasági ügyintézés terén elképesztően lemaradtunk a régióban, nagyságrendekkel könnyebb ilyen típusú ügyeket intézni a környező országokban, mint nálunk; mintha lobbik uralnának egyes területeket - mondta a március végén a versenyképességi tanácsba is bekerült Hernádi.
Szinte teljesen kiszáll a Molból a cseh energetikai cég, a CEZ. Már korábban lehetett tudni az eladásról, ami technikailag a holnapi nappal történik meg.
Emelkedik bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Csökkenti bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol a jövedéki adó változása miatt - írja az MTI.
Nagy Mol-részvénycsomagot adott el a társaság egyik nagytulajdonosa, a CEZ. A cseh energetikai vállalat a közel 7 százaléknyi Mol-részvénycsomagját 7,5 százalékos diszkonton értékesítette. A lépés önmagában nem, inkább csak az időzítése volt meglepetés elemzői vélemények szerint, amellyel egy jelentős bizonytalansági tényező kerülhet ki a Mol-részvény megítéléséből. A részvény-tranzakció kapcsán összegyűjtöttük az elemzői véleményeket.
A horvát kormánynak még szüksége van néhány hétre, hogy kiválassza a megfelelő modellt a Mol kivásárlására az INA horvát olajipari vállalatból - mondta Andrej Plenkovic miniszterelnök szerdán az Európai Néppárt máltai kongresszusán, Vallettában horvát újságíróknak. Hozzátette: a tanácskozáson részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akivel szándékában áll külön is beszélni az ügyről.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.