Erős negyedévet zárt a PKN Orlen, a ma reggel publikált gyorsjelentésében foglaltak szerint. Jelentősen javult a finomítói környezet az előző negyedévekhez képest, a fogyasztói szolgáltatások szegmens továbbra is bomba formában volt. A kutatás-termelés részlegre negatív hatást fejtett ki a csökkenő olajár környezet, azonban a Molt ez jobban fogja érinteni.
Nyolccal gyarapodott 2019-ben a Mol-töltőállomások száma Romániában - jelentette be a társaság romániai kiskereskedelmi igazgatója szerdán kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az éghajlatváltozás megfékezése nincs azon a pályán, ami szükséges lenne, a világ széndioxid-kibocsátását nullára kell csökkenteni, ahhoz viszont forradalmian új technológiai megközelítésekre lenne szükségünk, mondta el a Portfolio-nak Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza, aki szerint, ha jönnek a robotautók, olyan üzleti modellek fognak megjelenni, amin ma még csak nevetünk, Varró például az ingjeit Párizsból Budapestre fogja küldeni vasaltatni, ha lesz majd jól működő robottaxi szolgáltatás. Az elektromos autók drámaian terjednek, ez azonban nem jelenti azt, hogy az olajnak egyik napról a másikra vége lenne, a megújulók viszont ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden forgatókönyv alapján előretörnek majd, reális szcenárió, hogy 2040-ben nyaranta Magyarországon termelt napenergiával fognak vizet pumpálni az erdélyi havasokban létesült tárolós vízerőművekbe, amelyet esténként fogunk visszaimportálni. Robottaxikról, elektromos autókról, a jövő energiarendszeréről, a kőolaj és a nagy olajtársaságok sorsáról, az új technológiákról és az Amazonhoz hasonló új szereplők energetikai debütálásáról, Paks 2-ről és Magyarország optimális energiaellátásáról beszélgettünk Varró Lászlóval.
A héten a Richter meghatározó ellenállásokat tört át és a Magyar Telekom is fontos szint felett zárta a hetet, azonban az OTP-nek egyelőre nem jött össze az új történelmi csúcs. A hazai blue chipek technikai képe izgalmas folytatást vetít előre, összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni az előttünk álló néhány nap folyamán.
Átadták a Mol 6,71 megawattos napelemparkját Százhalombattán, a Dunai Finomító területén és elkészült a napelempark Tiszaújvárosban és Füzesgyarmaton is. A Mol három naperőművének összteljesítménye 18,4 megawatt, amely kilencezer háztartás villamosenergia-igényét fedezi. A Mol megvásárolt egy 5 MW-os napaelemparkot Fehérgyarmaton, amellyel együtt a megtermelt áram 380 töltőállomás villamos energiafogyasztásával egyenértékű. A projektek éves szinten 1 milliárd forintos nagyságrenddel járulhatnak hozzá az olajtársaság bevételeihez, mely elhanyagolható a vállalat méreteihez képest.
Hamarosan kezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon a hazai cégeknél is, a nagyágyúk október végétől teszik közzé legfrissebb számaikat. Összegyűjtöttük, mik a legfontosabb tényezők, amik mozgathatták a nagy hazai tőzsdei cégek eredményét a negyedévben.
Az olajtankerekre kivetett amerikai szankciók a szállítási költségek emelkedésén keresztül javítják az európai finomítói marzsokat, a szeptemberi szaúdi dróntámadás pedig a dízel árréseket tartja magasan. Ez mind jó hír a Molnak, mely már a harmadik negyedévben sokkal attraktívabb finomítói eredményről számolhat be az idei első két negyedévhez képest.
A MÁSZ tagvállalatok jelentése szerint közel 3 milliárd liter üzemanyag fogyott az idei első kilenc hónapban, mely 5,6%-kal haladja meg a tavalyi azonos időszaki értéket. A dízel fogyasztásának növekedése megállíthatatlannak tűnik, a benzin továbbra sem érte el a 2007-es szintet.
A szabályozói akadályok, illetve a nagy beruházási igények miatt sem a Richternek, sem a Molnak nem kell rövid távon aggódnia az iparágukat érintő diszruptív trendek, új kihívók miatt, de mégis figyelniük kell az új szereplőkre, mert az üzleti stratégiát komolyan befolyásolhatják, a megoldás pedig a nyílt innováció, illetve az ígéretes ötletek kockázati tőkealapon keresztüli felkarolása – osztotta meg gondolatait a Budapest Economic Forum első panelbeszélgetésén a két vállalat felsővezetője.
Hamarosan megegyezhet a Mol a Lukoillal és a Transznyefttel a Barátság kőolajvezetéken az április-májusban történt klórszennyezéssel kapcsolatos kártérítés nagyságáról. Amennyiben feltételezzük a hordónkénti 15 dolláros kompenzációt, és nagyságrendileg a Mol által elraktározott 100 000 tonna olajat, akkor 11 millió dollár ütheti a Mol markát.
A hét utolsó napján irányadó részvénypiaci emelkedés a hazai blue chipek többségét is magával ragadta, az OTP ismét áttörte a korábbi hónapok kereskedési sávjának tetejét és a technikai kép alapján lehet még tér a bankpapír emelkedése előtt. Emellett a Mol és a Magyar Telekom grafikonja is izgalmas, összeszedtük, hogy a hazai blue chipek esetén mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét folyamán.
Nagyot javult a hét végére a nemzetközi befektetői hangulat, ez pedig a hazai részvénpiacon is fordulatot hozott, az Émász és a Waberer's árfolyama több mint 10 százalékot emelkedett a héten.
A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton Debrecenben.
Hatalmas akvizíciós célpontot nézett ki magának a Mol, az azeri ACG mezőben lévő részesedés 2 milliárd dollárba, vagyis több mint 600 milliárd forintba kerülhet, ami még Mol mércével nézve is hatalmas falat. A tranzakcióval 20 százalékkal nőhet a Mol szénhidrogéntermelése, és jelentősen emelkedhetnek a vállalat kőolajkészletei is.
A Reuters információi szerint a Mol érdeklődne az amerikai Chevron nagyságrendileg 2 milliárd dollárt érő részesedéséért egy azeri olajmezőben. A Chevron jelenleg 9,57%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik, amit a BP üzemeltet.
A nyár végi lejtmenet után szeptemberben felpattant a hazai részvényindex, bár a kezdeti lendület végül alábbhagyott, a BUX magabiztos emelkedéssel zárta a hónapot, a Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felmérésből kiderült, hogy a profik nagy része mérsékelt elmozdulásra számít a magyar tőzsdén a következő három hónap során. Az általunk megkérdezett alapkezelők ebben a hónapban a Magyar Telekom részvényeit kedvelték a leginkább, míg a midcapek közül az Alteo és ANY Biztonsági Nyomda papírjait emelték ki legnagyobb számban a felmérésünkben résztvevő alapkezelők.
Mozgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a hazai blue chipek és a folytatás várhatóan legalább ennyire izgalmasnak ígérkezik. A Mol kiemelt támasz közelében jár, míg van rá esély, hogy az OTP hamarosan újra nekifuthat az elmúlt időszak kereskedési sávjának tetejét jelentő szintnek. Összeszedtük, hogy a hazai nagypapírok technikai képe alapján mire érdemes figyelni az előttünk álló héten.
Az irányadó európai részvényindexek lefordultak a keddi kereskedés második felében, a tengerentúli tőzsdék is estek, miután az Egyesült Államokból beérkező makroadat alaposan elmaradt a várakozásoktól. Az átfogó hangulatromlás alól a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát, a BUX eséssel zárta a hét második napját, míg a hazai blue chipek közül az OTP teljesített a leggyengébben.
A hétfői kereskedés második felében felfelé kapaszkodtak az irányadó európai részvényindexek, a hangulatra azonban az USA és Kína közötti kereskedelmi háborús feszültség vetett árnyékot. A magyar tőzsde végül eséssel zárta a hét első napját, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.