A koradélutáni órákban kifejezetten rossz teljesítményeket láthatunk a magyar tőzsdén, a BUX index a maga 0,9 százalékos esésével sereghajtó ma Európában. A legrosszabb teljesítményt a hazai blue chipek közül az OTP-nél láthatjuk, a jegybank kamatdöntése előtt egy órával már 1,5 százalékos a mínusz a nagybank részvényénél.
Nagy a harc a legtehetségesebb diákokért és a Corvinus nem feltétlenül csak hazai pályán akar versenyezni, hanem azokkal a jó nyugat-európai, észak-amerikai vagy közép-európai egyetemekkel is, amelyek szintén alternatívát kínálnak a magyarok számára. Már nem az a cél, hogy annyi hallgató tanuljon a Budapesti Corvinus Egyetemen, amennyi csak befér a Fővám téri épületbe, hanem, hogy az immár alapítványi struktúrában működő intézmény nemzetközi minta mentén szerveződjön – jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Takáts Előd. A Budapesti Corvinus Egyetem pár hónapja kinevezett rektora arról is beszélt, hogy ebben az új modellben az oktató-hallgató arányt 1:12-höz közelítenék a jelenlegi 1:20 arányról. A külföldről hazaérkező közgazdásszal beszélgettünk a szenátus és a kuratórium egészséges munkamegosztásáról, a rendelkezésre álló forrásokról, valamint az egyetem pénzügyi stabilitásáról. Kitért arra is, hogy elit egyetem szeretnének lenni, de nem a mostani elit gyerekeit akarják képezni, hanem a jövő elitjét, ennek megalapozásához pedig egy esélyegyenlőségi programot is létrehoznak.
Folyamatosan zajlanak az építési munkálatok a MOL Campuson, november végén a készültségi szint elérte a 74 százalékot. Az ország legmagasabb épülete kívülről is egyre látványosabb, ezúttal azonban a Market Építő Zrt. közösségi médiában közzétett fotóin keresztül a belső állapotokat is bemutatjuk.
Ma újra az infláció kerülhetett a piaci szereplők fókuszába, nemrég megérkezett ugyanis az amerikai inflációs index: éves alapon 6,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban novemberben, ez 0,1 százalékponttal meghaladta az elemzői konszenzust, ráadásul az adat 1982 júniusa óta, tehát csaknem 40 éve a legmagasabban alakult – derült ki a munkaügyi minisztérium adataiból. Ma reggel az ázsiai tőzsdék rosszul teljesítettek, jelenleg leginkább oldalazást láthatunk Európa vezető börzéin, míg a tengerentúli tőzsdéken jó hangulatú piacnyitást láthattunk.
A délutánba fordulva az iránykeresés a jellemző a magyar tőzsdén, a BUX jelenleg stagnál. A hazai blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama emelkedik.
A Portfolio néhány hete mutatta be a Mol jövőre felépülő, több üzemet magába foglaló tiszaújvárosi vegyipari komplexumát. A tervek szerint 2022 második felében elkészülő poliéter poliol üzem az európai poliol-gyártás 15 százalékának megfelelő mennyiséget fog termelni évente. A fejlesztés kapcsán interjút adott lapunknak Marton Zsombor, a Mol Magyarország Downstream igazgatója és a Mol Petrolkémia vezérigazgatója, aki egyúttal az új gyáregység vezetője. A szakember a konkrét tervek és célok mellett beszélt az üzem magyar iparban betöltött szerepéről, munkaerőpiaci hatásairól, de a fenntarthatósági kérdések is szóba kerültek.
A globális tőkepiaci bizonytalanság a magyar tőzsdén is éreztette hatását novemberben, a BUX index 5 százalékos csökkenéssel zárta a hónapot. December elején ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket havi rendszeres felmérésünkben, hogy mit várnak a korrekció után a magyar tőzsdén, megyek a kedvenc részvényeik és hogy merre mehet a forint a novemberi történelmi mélypont után.
Az európai tőzsdék enyhe mínuszai után az amerikai tőzsdék a kereskedés nagy részében oldalaztak, aztán a záráshoz közeledve egyre inkább lefelé vették az irányt,végül az S&P 500 0,7%-os a Nasdaq 1,7%-os eséssel zárt, a Dow Jones pedig stagnált. A pénteki amerikai inflációs adat kulcsfontosságú lesz a Fed jövő heti kamatdöntése szempontjából is, így ez előtt óvatossági pozíciózárások lehettek a mai gyengülés mögött, 3 napi nagy emelkedés után. Közben persze nyugtalanságot okoznak az omikron-variánssal kapcsolatos fejlemények is.
A vezető európai részvényindexek csak mérsékelt elmozdulást mutattak ma délelőtt, a befektetők az omikron vírusvariánssal és a globális inflációval kapcsolatos hírekre figyelnek és új impulzusokra várnak. A magyar tőzsdei folyamatok is belesimulnak a nemzetközi trendekben, mérsékeltek az elmozdulások nem csak a blue chipek, de a midcapek árfolyamában is.
Újabb kibocsátó jelenik meg a BÉT Xtend piacán, az építőiparban működő Épduferr részvényeivel indulhat el hamarosan a kereskedés. Palkovics Milánnal, a vállalat elnökével, Nagy Péterrel, a BÉT Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának igazgatójával és Horváth Zsolt Xtend-szakértővel beszélgettünk.
Bár az elmúlt két hétben a koronavírus omikron változatának terjedésével kapcsolatos aggodalmak, a vegyes munkaerő-piaci adatok és az inflációval kapcsolatos aggályok nyomták rá a piacra a bélyegüket, ezen a héten komoly visszapattanást lehetett látni a tőzsdéken. A lendület viszont nagyon úgy tűnik, hogy elfogyott szerdára, hiszen az európai tőzsdék lefordultak délutánra, az USA-ban pedig minimális mozgásokat lehet látni. A hangulatot valamelyest javította, hogy az előzetes vizsgálati adatok alapján a Pfizer vakcinájából három adag megfelelő védelmet nyújthat az omikron ellen.
A nemzetközi hangulattal összhangban a magyar tőzsdén is mérsékelt elmozdulások láthatók ma, blue chipek és a midcapek esetében is vegyesek a mozgások.
Jelentős emelkedéssel indították a hetet a tengerentúli tőzsdék, miután a koronavírus omikron variánsával kapcsolatos félelmek valamelyes enyhültek azt követően, hogy a Fehér Ház orvosi főtanácsadója szerint az új változat kevésbé veszélyes lehet, mint korábban gondoltuk. A hét második napján is folytatódott a rali az európai és az amerikai tőzsdéken, az irányadó indexek 2-3 százalékos erősödésekkel zárták a keddig kereskedést.
A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója, a Portfolio Konferenciák idén is mutatta az írányt a rendezvényszektorban, azt követően, hogy tavaly elsőként alkalmazkodott a megváltozott helyzethez. Idén már egy éves rutinnal szerveztek a tavalyinál is több szakmai eseményt a változó pandémiás helyzetben, kiemelkedő eredménnyel.
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken esést láttunk, azonban jelentős pluszban nyitottak az európai tőzsdék és a délutáni órákban is viszonylag jó volt a hangulat. A hazai befektetők számára érkezett ma egy fontos hír, újabb bankot vesz ugyanis az OTP a régióban, 55 millió euróért szerzi meg a bankcsoport Albánia nyolcadik legnagyobb bankját. Felemás piacnyitást láthattunk a tengerentúlon, de a nap második felére már mindegyik nagyobb részvényindex erősödésbe kapcsolt.
Eséssel zárt a magyar tőzsde, a BUX 0,4 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek szinte kivétel nélkül mínuszban fejezték be a napot, az OTP 0,6 százalékot esett, a Richter 1,2 százalékkal gyengült, a Magyar Telekom pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt, a Mol azonban 1 százalékos pluszban fejezte be a napot.
A délutánba fordulva már negatív tartományban mozog a vezető magyar börze, jelenleg 0,2 százalékos a mínusz a BUX-nál. A hazai blue chipek közül az OTP érdemben nem mozdult el, míg a Mol jegyzése 0,1 százalékos, a Richteré pedig 0,6 százalékos mínuszban van, a Magyar Telekom azonban feljebb tudott kerülni 0,1 százalékkal.