Jó hangulatban indul a kereskedés a magyar tőzsdén
Mind a 4 hazai blue chip feljebb került a nyitásban.
Mind a 4 hazai blue chip feljebb került a nyitásban.
Igor Matovic pénzügyminiszter ma nyújtja be javaslatát a kormánynak a Szlovákiában feldolgozott orosz nyersolajra kivetett adó bevezetéséről, a miniszter szerint 280-290 millió euró bevételt hozhat az adó a szlovák költségvetésnek, írja az Új Szó. A tervezett lépésről Matovic már a Mol szlovák leányvállalatát, a Slovnaftot is tájékoztatta, a Slovnaft pedig ígéretet tett arra, hogy az új adó miatt nem emel árat.
Amint az várható volt, mostanra nagyjából minden nagy hazai nyilvános elektromostöltő-üzemeltető árat emelt vagy bejelentette az emelési szándékot, amit az üzemeltetési költségek, elsősorban a világpiaci energiaárak jelentős növekedése tett szükségessé. A szolgáltatók átlagosan 10-30% körüli tarifaemelését követően a nyilvános kutakon való töltés durván 3-4-szeresébe kerül annak, mint ha valaki otthon, rezsicsökkentett árammal tankolná meg a villanyautóját. Ezzel együtt a szolgáltatók nem tapasztalják a nyilvános töltők forgalmának csökkenését, és ez várakozásaikban sem szerepel.
Az elmúlt napokhoz képest ma globális hangulatjavulás látszott a piacokon, az ázsiai indexek is emelkedtek és az európai tőzsdéken is erős volt a mai nap, a magyar tőzsde pedig kifejezetten jól teljesített, részben amiatt, mert a ma reggel közölt adatok szerint az első negyedéves GDP-növekedés jóval a várakozások felett alakult. A mai nap folyamán több fontos gazdasági adat érkezett, emellett az EKB és a FED vezére mondott este beszédet. Az amerikai tőzsdék ezeket követően 1,3-2,8 százalék körüli pluszban zárták a kereskedést.
Mivel nem született még meg az Európai Unióban az orosz olajembargóval kapcsolatos döntés részben a magyar kormány ellenállása miatt, most amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselők egy másik megoldást terveznek az orosz olaj minél inkább háttérbe szorítására: az import megdrágítását a vámon keresztül, amelyből Ukrajna újjáépítését is lehetne finanszírozni.
Ma napon belül végig kifejezetten jó volt a hangulat a tőzsdéken, ami részben annak volt köszönhető, hogy úgy látszik Ázsiában enyhül a koronavírus járvány, és a helyi hatóságok a korlátozások enyhítésére készülnek, ami a globális gazdaság szempontjából is pozitív fejlemény. Emellett a magyar tőzsdén az is támogatta ma az emelkedést, hogy a reggel a KSH közzétette az első negyedéves GDP-adatot, ami a várakozásokat meghaladó növekedést mutatott, ezt pedig a befektetők is kedvezően fogadták, így komoly rali alakult ki a magyar tőzsdén.
Mi lesz a magyar gazdaság egyensúlyával, az inflációval és a forinttal, mi lesz a hitelezéssel és mibe érdemes fektetni most? Bod Péter Ákos, Tardos Gergely és Zsiday Viktor válaszolt Madár István, a Portfolio vezető elemzőjének makrogazdasági kérdéseire a Portfolio mai Hitelezés 2022 konferenciájának utolsó panelbeszélgetésében.
A nemzetközi piacokon már kifejezetten jó hangulat uralkodik, ami magyar tőzsdére is pozitív hatással van, de emellett a ma reggeli GDP-adat is segíti az emelkedést, hiszen az első negyedéves gazdasági teljesítmény jelentős pozitív meglepetést okozott.
Bivalyerős volt a magyar gazdaság az idei első negyedévben a KSH friss adatai alapján. A tavalyi negyedik negyedévhez képest 2,1%-kal nőtt a GDP, ami kedvező teljesítménynek számít. A GDP 8,2%-kal nőtt (nyers adatok alapján) az előző év azonos időszakához képest, ami pozitív meglepetést jelent, a Portfolio által megkérdezett közgazdászok 7,4%-os bővülésre számítottak. Elemzők szerint számos tényező segítette a GDP-növekedést, amelyek közül a következő negyedévekben sok kifuthat.
A nemzetközi piacokon is jó ma a hangulat, emellett az is segíti a magyar piacot, hogy bivalyerős volt a magyar gazdaság az idei első negyedévben a KSH friss adatai alapján. A tavalyi negyedik negyedévhez képest 2,1 százalékkal nőtt a GDP, ami kedvező teljesítménynek számít. A növekedést nagyban támogatta a szolgáltatószektor, de segített az ipari termelés is. A GDP 8,2 százalékkal nőtt (nyers adatok alapján) az előző év azonos időszakához képest, ami pozitív meglepetést jelent, a Portfolio által megkérdezett közgazdászok 7,4 százalékos bővülésre számítottak.
Az elmúlt hetekben széleskörű tőkepiaci esést láthattunk, gyakorlatilag mindenhonnan menekültek a befektetők, legyen itt szó akár részvénypiacokról vagy kriptovalutákról - igaz, a múlt hét végén kisebb felpattanást láthattunk a tőzsdéken. A befektetőket továbbra is a jegybankok likviditásszűkítései, a kínai koronavírus-helyzet és az orosz-ukrán háború alakulása aggaszthatja, az elmúlt hetek alapján most is volatilis napokra számíthatunk a tőzsdéken. Gazdasági adatok szempontjából itthon az MNB közölte a fizetési mérleg adatokat márciusból, míg délelőtt érkezett az Európai Bizottság szokásos gazdasági előrejelzése is - a brüsszeli testület számításai szerint további intézkedések nélkül nem fog teljesülni a kormány 4,9%-os hiánycélja, részben azért, mert a rezsicsökkentés hatalmas terhet ró a költségvetésre. Emellett kiszivárgott, hogy lazítana a versenyjogi szabályokon az Európai Bizottság arra az esetre, ha teljesen leállnának az orosz gázszállítások az Európai Unió felé azért, hogy a lakosságot és a vállalati szférát minél inkább kíméljék az elszabaduló gázárak hatásaitól. Az ázsiai, európai, és az amerikai tőzsdéken is felemás hangulat látszott a hétfői kereskedés során, a vezető indexek a pozitív és a negatív tartomány között ingadoztak.
Bizonytalan mozgásokat láttunk ma az európai tőzsdéken, összességben vegyesen teljesítettek a vezető indexek. Ez a bizonytalanság látszott ma a magyar tőzsdén is, hiszen a BUX lényegében stagnált ma a blue chipek pedig felemás teljesítményt nyújtottak.
A hazai blue chipek közül a Magyar Telekom teljesít a legjobban.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legrosszabbul.
„Átadtuk a M3 metró újabb szakaszát, köszönjük a türelmet!” – írta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Napok óta azt találgatják a piaci szereplők, hogy vajon mikor fordulnak a tőzsdék, mikor lesz vége, ha csak átmenetileg is az esésnek. Ma fordultak az európai tőzsdék, a magyar piacon is jó volt a hangulat, az OTP árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett, a tengerentúli tőzsdeindexek pedig szintén emelkedést jeleztek a kereskedés végén.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin az elmúlt napokban, részben az infláció aggasztja a befektetőket a tegnapi amerikai inflációs adat után, de a ma reggeli brit GDP adat sem segít a gazdasági lassulás miatt aggódó befektetőknek. Közben a geopolitikai feszültségek erősödnek, a Kreml ugyanis Finnország NATO-csatlakozási kérelmére úgy reagált, hogy az fenyegetést jelent Oroszország számára, ami nem segíti a stabilitást és a biztonságot Európában. Az amerikai indexek sokhavi mélyponton zárták a szerdai kereskedést és ma is eséssel nyitottak, bár délután már fordulat látszik. Az európai indexek egész nap nyomás alatt voltak és a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát a nemzetközi hangulat alól, de a záráshoz közeledve mérséklődtek a mínuszok.
Egész nap nyomás alatt voltak az európai piacok, ez alól a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát. A BUX több mint 2 százalékot esett a mai kereskedésben és egy egészen kerek szinten, 40 000 ponton állapodott meg a nap végére.
Miközben a hortobágyi pusztán tikkadt szöcskenyájak legelésztek, egy kackiás bajszú legény vágtatott lovon a gémeskutak mellett. Megérkezett a nádtetős házhoz, ahol rózsája már csak reá várt. Mielőtt belépett volna az ajtón egy turulmadár szállt le a füstölgő kéményre, a legény elmosolyodott és kacsintott rá egyet. Amint belépett az ajtón lerúgta míves bocskorát és a konyha felé vette az irányt, ahol mátkája már tüsténkedett egy matyó hímzéses köténykében. Azonnal megérezte a vörösboros marhapörkölt ínycsiklandó illatát és a gőzölgő nokedli látványától is megkordult a gyomra. Nem tudta kivárni a sorát, és csontmarkolatú bicskájával kerekített egy falatot a jóféle csabai csípős kolbászból. Unaloműzésként a Rubik kockájáért nyúlt, de akkor a távolból megszólalt a harangszó. Négyet ütött az óra, és a legény igencsak törni kezdte a fejét. Már csak alig egy órája volt eldönteni, hogy büszke magyarként MOL, OTP, Richter esetleg 4iG vagy Masterplast részvényeket érdemes vásárolnia.
Nem javul a helyzet az európai tőzsdéken a déli órákra sem, az irányadó nyugat-európai indexek továbbra is 2 százalék körüli mínuszban állnak és a negatív hangulat közepette a BUX is esik.
Az erősödő kereslet már az árakban is látszik.
Kiderült az is, mit ért el a kampányban a biztositasipiac.hu.
Optikai kábeleket rongáltak meg.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.