Hagyományos eszközökkel nem fogunk tudni olyan béremelkedést elérni, ami a fiatalok hazacsábításához és a fogyasztás növekedésének megalapozásához kell, így lehet, hogy itt megint kreatív megoldásokra lesz szükségünk - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitóján csütörtökön, ahol Varga Mihály és Matolcsy György is felszólaltak. A kormányfő elárulta: terveik szerint a Brüsszel által beszántott cafeteria rendszerét egy "nyílt kettős bérrendszer" váltja majd fel, úgy, hogy lényegében "készpénzesítik" a cafeteria összegét. A bérnek ez a része ugyan nem számít majd bele a nyugdíjba, de "minden hónapban megérkezik".
A magyar állam után a második legnagyobb intézményfenntartók a magyarországi történelmi egyházak, így intézkedési terv készül arra, hogy az "EU-s forráselosztás intézményrendszerébe hogyan tudnak bekapcsolódni az egyházak" - többek között ezt jelezte a mai Kormányinfó tájékoztató keretében Lázár János.
A 13 éve indult Széchenyi Kártya Programot évente 4 milliárd forinttal támogatja a költségvetés - kamattámogatás és garancialehívások formájában -, ehhez köthetően az éves többlet adóbevétel viszont eléri az évi 40-48 milliárdos forintot - többek között ezzel méltatta az ország leghosszabb ilyen programját egy mai budapesti ünnepségen Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter annak kapcsán mondott beszédet, hogy átlépte az 1500 milliárd forintos határt a program keretében kihelyezett hitelek állománya és az eredmények alapján sikertörténetnek nevezte azt.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán szólalt meg - ma másodjára - Orbán Viktor miniszterelnök, ahol a gazdasági helyzet értékelését folytatta.
Az áprilisi 30 pontról októberre 34 pontra emelkedett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének konjunktúra mutatója a ma közzétett eredmény szerint. Bár a négy komponensből álló GVI konjunktúra mutató értéke emelkedett, de ezzel együtt a bizonytalansági mutató értéke is emelkedett (50 pontra), ami arra utal, hogy a legutóbbi, áprilisi felvételhez képest kevésbé egyöntetű a pozitív tendenciák megítélése.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt javasolja, hogy a növekedési hitelprogram (nhp) változatlan feltételekkel folytatódjon 2015-ben.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai küldöttgyűlésén egy tartózkodás mellett elfogadta azt a vitaanyagot, amely egyebek mellett a kötelező kamarai tagság bevezetését tartalmazza. Parragh László, az MKIK elnöke szerint a mostani 5 ezer forint kötelezően fizetendő hozzájárulási díj lehetne a kötelező kamarai tagdíj.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kötelező kamarai tagság ismételt bevezetésére tenne javaslatot, amellyel a kis- és közepes vállalkozások terhei 2016-tól nőnének - írja a Népszabadság a birtokába került előterjesztés alapján.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kamarai hozzájárulás fejében járó ingyenes szolgáltatások bővítésén dolgozik - mondta az MTI-nek Dunai Péter, az MKIK főtitkára, aki megfontolandónak tartaná, hogy a nyilvános regisztrációban csak a működő vállalkozások szerepeljenek.
Orbán Viktor szerdán gyakorlatilag programot hirdetett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című gazdaságpolitikai fórumán. A következő parlamenti ciklusra 10 (többnyire általánosan megfogalmazott, nagyrészt már ismert) pontban foglalta össze terveit. Ezek között szerepel a hazai források növelése az államadósság finanszírozásában, a bankszektor tulajdonviszonyának megváltoztatása, a munkát terhelő adók további csökkentése (itt a járulékcsökkentés lehetőségét is megemlítette), a minél olcsóbb energia és a teljes foglalkoztatás.
Az adókat tovább kell csökkenteni - ha lesz gazdasági növekedés, akkor az eredményeit arra kell fordítani, mondta Orbán az MKIK keddi rendezvényén. Emellett bevételekre is szükség van, az adórendszert a kormányzat a fogyasztást terhelő adókra súlyozta át, amiben Orbán szerint hiányzik még egy luxustermékeket terhelő 35%-os áfakulcs. Varga Mihály is megszólalt az eseményen, legfontosabb feladatának az adópolitikai terület megerősítését nevezte.
Az átalakítások velejárója az ellenérdek, ezeket le kell törni, akár megegyezéssel - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évadnyitó című rendezvényén csütörtök délelőtti előadásában. A miniszterelnök ismét kiemelte, hogy a következő időszak a konszolidációról fog szólni. A 2010-es évet és a nehéz örökséget felidézve úgy fogalmazott, hogy Magyarország két évvel ezelőtt közelebb volt a pénzügyi csődhöz, mint Görögország.
Az IMF-megállapodásról szólva hangsúlyozta, hogy az országnak pénzügyi védőhálóra van szüksége. A tárgyalások megkezdésének időpontjával kapcsolatban elmondta, hogy a tárgyalások elhúzódásáért minden felelősség a másik felet (EU és IMF párosát) terheli. Egyszerű butaságnak nevezte az EU magatartását a Magyarországnak járó uniós források esetleges befagyasztásával kapcsolatban. Ezzel egy vidéki kócerájt sem lehet irányítani - kritizálta Brüsszel hozzáállását Orbán Viktor.
További részletek:
Az országnak már rég csődben kellene lennie, ha csak a kormány elmúlt években tapasztalt teljesítményén múlt volna - jelentette ki Orbán Viktor, de talán meglepő módon beszédében az elmúlt fél évben visszaszerzett befektetői bizalomról is szót ejt. A Fidesz elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén tartott beszédében úgy vélekedett: a magyar vállalkozóknak és munkavállalóknak volt köszönhető, hogy az ország nem omlott össze.
Az új kormánynak lesz egy óriási dilemmája: előbb-utóbb el fog jönni az igazság pillanata. A valós számokat úgy kell a világ tudomására hozni, hogy ne veszélyeztessük az elmúlt félévben visszaszerzett bizalmat - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában tartott beszédében.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.