Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazni fog az évtizedes mali békefenntartó misszió befejezéséről, miután az ország katonai juntája hirtelen arra kérte a csapatokat, hogy "haladéktalanul" távozzanak.
Orosz kormányzati tisztviselők a Wagner-lázadást követően sietősen több olyan országba is ellátogattak, ahol a Wagner csoportnak jelentős egységei vannak, hogy megnyugtassák a helyi vezetőket, nem tervezik csökkenteni az orosz jelenlétet – írja a The Wall Street Journal.
Az amerikai külügyminisztérium által megszerzett információk szerint Wagner zsoldoscsoport külföldről igyekszik fegyverekhez jutni, melyeket aztán Afrikán keresztül próbálnak Oroszországba juttatni, ezzel megkerülve a szankciókat – Írja a Reuters.
Három ENSZ-békefenntartó elhunyt, öt pedig súlyosan megsebesült Mali középső részében, miután konvojuk mellett felrobbant egy pokolgép – közölte a nemzetközi szervezet mali békefenntartó missziója.
Egyre több afrikai országban van jelen a Wagner orosz zsoldoscsoport, és vesz részt közvetlenül azok belső konfliktusaiban. Az érintett, a világ legszegényebb országai közé tartozó országok kormányai saját területük értékes erőforrásaival fizetik ki a zsoldosokat, amelyekből bőven kaphat Oroszország is. Ezzel együtt Moszkva kiterjeszti befolyását ezekre az országokra, borsot törve a Nyugat orra alá, amely egyre jobban szorul ki a fekete kontinensről. A belső konfliktusok megoldása helyett azonban a Wagner csak elmélyíti azokat: a zsoldosok nyomában káosz, pusztulás és vérontás jár.
Kiutasította Maliból az országot irányító katonai vezetés az ottani ENSZ-misszió (Minusma) emberi jogi felelősét - derül ki a kormányzat vasárnap este kiadott közleményéből. A kormány közleménye szerint 48 órán belül el kell hagynia Malit. Maliban 2020-ban magához ragadta a hatalmat egy csoport katonatiszt, akik mind szorosabb együttműködést alakítanak ki Oroszországgal, valamint a Wagner orosz biztonsági céggel.
Felfüggesztik a német Bundeswehr küldetését Maliban, mert az afrikai országot uraló junta nem biztosítja az együttműködés feltételeit - közölték pénteken Berlinben.
A mali junta újabb katonai felszereléseket - közöttük öt harci repülőgépet és egy helikoptert - vette át kedden, amelyeket orosz partnere szállított - jelentette az AFP francia hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Maliban dzsihadisták saját közlésük szerint elfogták a Wagner orosz biztonsági magánvállalkozás egyik zsoldosát – ismertette hétfőn az Iszlámot Muszlimokat Támogató Csoport (GSIM) nevű mali dzsihadista milícia.
A nigeri elnök pénteken megerősítette a francia, illetve a vele szövetséges európai erők Nigerbe történő átcsoportosításáról szóló hírt, miután Párizs bejelentette a szomszédos Maliban végzett műveletei befejezését.
Kivonul a francia haderő és európai partnerei Maliból, ahol terrorellenes műveleteket folytattak - értesült a Reuters. A misszióban Magyarország is érintett.
Ghána és Mali adósságbesorolását egyaránt lejjebb vágta a Moody's hitelminősítő, értékelésében pedig jelezte, hogy mindkét ország helyzete kétségbeejtő.
Teljessé vált a Magyar Honvédség H145M-flottája, elképzelhető, hogy ezeket a helikoptereket hamarosan műveleti területen, például Maliban is kipróbálják – nyilatkozta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.
Kiutasította a Malit irányító katonai junta Franciaország nagykövetét, arra hivatkozva, hogy az ország külügyminisztere „botrányos” kijelentéseket tett az „átmeneti kormányról" - írja a BBC.
Mali átmeneti katonai kormányzata akár öt évvel is elhalasztaná az eredetileg februárra tervezett választásokat - közölte Abdoulaye Diop külügyminiszter.
Oroszország a nyugati bírálatok ellenére folytatja a Mali Köztársaságnak állami csatornákon át nyújtott katonai támogatását – szögezte le hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva egy magas rangú orosz diplomata, miután Mali tagadta, hogy orosz zsoldosok állomásoznának az országban.
A magyar katonák hamarosan a világ egyik legpokolibb helyén, a Mali, Niger és Burkina Faso határánál található Liptako-régióban fognak szolgálatot teljesíteni. A régió lakosságát állandó rettegésben tartják a különböző iszlamista csoportok, szinte mindennaposak a fegyveres összetűzések és az ártatlan civilek életét követelő támadások. Az ENSZ MINUSMA-missziója, illetve Franciaország Barkhane-hadművelete, valamint a hozzá kapcsolódó Takuba harci kötelék – amelyhez a magyarok is csatlakoznak – próbál a helyi erőknek segíteni, de az erőszakspirált egyelőre képtelenségnek látszik leállítani. Ráadásul a francia erők Maliból tervezett kivonulása miatt a volt francia gyarmat puccsista vezetése most az orosz magánhadsereggel, a Wagner Grouppal tárgyal, hogy segítsék a mali katonák kiképzését és a helyi tisztviselők védelmét. Oroszország megjelenése komoly aggodalmakat keltett Nyugaton. Közben Nigerben és Burkina Fasoban is vészesen romlik a helyzet. A terror elharapózását segíti a klímaváltozás, amely miatt egyre több ember megélhetése kerül veszélybe, akik közül sokan a terrorszervezetekhez csatlakoznak.
Néhány napja két fontos döntés is született az Országgyűlésben: Magyarország katonákat küld a Száhel-övezetbe és meghosszabbításra került a honvédség iraki missziója is. A külföldi missziókon résztvevő magyar katonák főleg támogatói és tanácsadási feladatokat látnak el instabil, némely esetben kifejezetten veszélyes országokban; feladatuk elsősorban a migrációs forráspontoknak számító országok stabilizálásának elősegítése és a terrorellenes harc támogatása. A Honvédelmi Minisztérium kérdésünkre elárulta: jelenleg összesen 10 országban, 14 külföldi misszión vesznek részt magyar katonák, a jövővel kapcsolatosan pedig megemlítették, hogy a száheli szerepvállalás mellett a Magyar Honvédség látja el majd 2022 második felében a balti államok légtérrendészeti feladatait is.
Magyarország katonákat küld Maliba és Nigerbe – döntött ma az Országgyűlés 154 igen, két nem és 30 tartózkodó szavazat mellett a Honvédelem.hu beszámolója szerint.
Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap megjelenő interjúban megfenyegette a kilenc hónap alatt immár két katonai puccsot megélő Malit, hogy kivonják az országból a francia katonákat, ha annak vezetése a szélsőséges iszlamizmus felé mozdul el.