makrogazdaság

Ők azok, akik forradalmasítják az egészségügyet

Ők azok, akik forradalmasítják az egészségügyet

Amennyire izzik a levegő a magyarországi magánegészségügyi szolgáltatók körül, legalább annyira eleven a hazai startup-ökoszisztéma az egészségügy világában. A Portfolio Private Health Forum 2018 rendezvényünkön éppen ezért kiemelten foglalkozunk a szektorral, bemutatva az egyre aktívabb startupok egy szeletét.

Először ismerték el: életük végéig adómentességet kaphatnak a háromgyerekes nők

Először ismerte el kormányzati illetékes azt, hogy létezik egy olyan kormányzati elképzelés, amely szerint a három- vagy annál több gyermekes édesanyák élethossziglan tartó mentességet kapnának a személyi jövedelemadó megfizetése alól - írja a Magyar Idők egy tegnapi sajtórendezvény alapján. Az intézkedésről először szintén a lap írt egy hónapja, és mintegy 170 ezer anyát érintene, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma a költségvetési következményekről még nem egyeztetett a Pénzügyminisztériummal.

Kiderült, miből vett aranyat az MNB

Nem csökkent a többi tartalékeszköz állománya októberben attól, hogy az MNB tízszeresére emelte aranytartalékát - derült ki a csütörtökön közzétett előzetes adatokból. Vagyis a jegybank friss devizaforrásból vehette az aranytömböket.

Figyelmeztetett az OMSZ: nincs jó hírük az esővel kapcsolatban

Hosszú hetek óta, sokfelé három hónapja fokozódik a csapadékhiány Magyarországon. A talaj egyrészt jóval melegebb az átlagosnál, de ami igazán lényeges, hogy szinte országszerte rendkívül száraz a föld, ami már káros a növényzet szempontjából - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében. Jelentős, nagy területre kiterjedő eső legutóbb szeptember első napjaiban fordult elő, az is csak a Dunántúlon. Minél előbb legalább 20-30 milliméter esőre lenne szükség, de egyelőre ennek nyoma sem látszik: a középtávú előrejelzések szerint a következő 10-12 nap során sem valószínű nagyobb mennyiségű csapadék, pedig az ország jelentős részén hatalmas szükség lenne rá.

Kijött az inflációs adat: közel hatéves csúcson a drágulási ütem!

Októberben az előző év azonos időszakához képest 3,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez alapján közel hat éve nem látott ütemben drágult az élet. A Portfolio által megkérdezett elemzők 3,7%-os árindexet vártak, így az adat kisebb meglepetést okozott.

Építkeznél? Akkor készülj fel, hogy lassan neked kell a tetőt megépítened

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerint a területükön lévő szakmákban az országos átlagnál is rosszabb a helyzet munkaerő utánpótlásban, a létszámhiány mellett a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az újonnan munkába állók nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, szakirányú képzettséggel.

A Corvinus lett a legjobb egyetem

A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kara (BCE-GTK) lett a legjobb gazdasági kar a Figyelő friss rangsora szerint. A dobogóra felkerült a Corvinus Közgazdaságtudományi Kara és az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete.

Új programmal védené a kormány a generációváltás előtt álló magyar cégeket

Új program indítását tervezi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a generációváltás előtt álló magyar vállalkozások nemzeti tulajdonban tartására, azaz az az a cél, hogy megmaradjon ezeknek a cégeknek a hozzáadott értéke és lehetőleg ne kerüljenek többségi külföldi tulajdonba - mondta el a Figyelőnek György László.

Hová tűnt több százezer magyar? - Ide vezetett a tömeges kivándorlás

A kétezres évek második évtizedére Magyarország egyértelműen kivándorló országgá vált, és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a folyamat megállt - olvasható a napokban megjelent Társadalmi Riport egyik tanulmányában. Az elvándorlás szinte minden régiós országot sújt, de vannak magyar sajátosságok, ezeket is igyekezett megvizsgálni Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója, a tanulmány szerzője.

Lemondott az amerikai igazságügyi miniszter

Benyújtotta lemondását Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán. Donald Trump elnök elfogadta a lemondást. Nem sokkal korábban tartott sajtókonferenciáján Trump nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Sessions távozik a kormányból.

Kétpárti együttműködést szorgalmaz Donald Trump

A republikánusok szenátusban elért győzelmeit hangsúlyozta és jövőbeni kétpárti együttműködést szorgalmazott Donald Trump amerikai elnök szerdán, az előző napi félidős választásokat követő első sajtóértekezletén a washingtoni Fehér Házban.

Csalók támadnak a NAV nevében

Újra csalók élnek vissza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével, hamis elektronikus levélben - adó-visszatérítésre hivatkozva - próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV honlapján.

Magyarország most tart ott, ahol Ausztria a rendszerváltáskor

A magyar gazdaság nem igazán tudott felzárkózni a fejlett nyugat-európai országokhoz az elmúlt évtizedekben a Társadalmi Riport 2018-ban megjelent tanulmány szerint. Habár a bruttó nemzeti jövedelme (GNI) érdemben nőtt, ez elmaradt a régiós országokban tapasztalható bővüléstől. A várható élettartam emelkedett, de továbbra is 6-7 évvel alacsonyabb a nyugat országokénál, miközben lemaradásban vagyunk a felsőfokú oktatásba beiratkozottak arányát tekintve. A különböző mutatókat vizsgálva Magyarország nagyjából most tarthat ott, ahol Ausztria tartott 20-25 évvel ezelőtt, de jó hír, hogy Portugáliát belátható időn belül utolérhetjük. Ehhez persze tartanunk kell az elmúlt pár év ütemét.

Közel hat éve nem drágult úgy az élet Magyarországon, mint most

Új csúcsra, 3,7%-ra gyorsulhatott az infláció októberben a Portfolio által megkérdezett elemzők prognózisa szerint az előző havi 3,6% után. Ilyen magas áremelkedési ütemre utoljára 2013 elején volt példa. A következő hónapokban ugyan szelídülhet az infláció, ami továbbra is kicsivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3%-os célja felett, a 2-4%-os toleranciasávon belül maradhat.

Csúszik a magyar versenyképességi csomag - De miért?

Hamarosan elfogadhatják az ország versenyképességi stratégiáját, a végleges terveket pedig valószínűleg még az idén nyilvánosságra hozzák - írja a Világgazdaság, amely szerint a már várt bejelentés egyebek között azért csúszhatott meg, mert a végső csomagba további programpontokat építettek. A Portfolio azonban úgy tudja, hogy nem az MNB javaslataira vártak még, sokkal inkább arról van szó, hogy a Pénzügyminisztériumban megcsúszott a megvalósítás. Többek között ezért mondták le az októberre tervezett sajtótájékoztatót is.

Új autóutat adtak át

Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül - fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi ütemének és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások szerdai átadó ünnepségén, Nagytálya közelében.

Nem mese az... A jelentős hazai béremelkedés tényleg megvalósult

Nem mese az... A jelentős hazai béremelkedés tényleg megvalósult

A munkapiaci helyzet folyamatos javulása, valamint a bérek jelentős emelkedése az elmúlt évek gazdasági növekedésének az egyik legfontosabb sarokköve volt és előretekintve is fontos tényezője a hazai makrogazdasági pályának. A helyzet helyes értékeléséhez elengedhetetlen a lakossági jövedelmi folyamatainak és azon belül is a bérjövedelmek alakulásának megfelelő értékelése. A nemzetgazdasági bérek mérésére számos statisztikát találunk, amelyek sajnos sokszor komoly eltéréseket is mutathatnak. Cikkünkben bemutatjuk, hogy egy-egy statisztika kiragadása és az ott látott elmozdulások felnagyítása könnyen hibás következtetésekhez vezet. A fogyasztásról és a megtakarításokról is rendelkezésre álló adatok párhuzamos értékelésével egyértelmű, hogy a hazai bérjövedelmek az elmúlt években jelentősen emelkedtek. Emellett azt is bemutatjuk, hogy a hazai bérek jelentős, a termelékenység bővülését meghaladó emelkedését a korábban historikusan alacsony szintre kerülő bérhányad is lehetővé, sőt szükségessé tette. Számításaink szerint a bérhányad 2017-ben már a historikus átlag közelében alakult, így előretekintve fontos, hogy a bérek emelkedése a termelékenység növekedésével összhangban alakuljon.

Új területre lép be az LG - Nagy tervei vannak Magyarországgal is

Vadonatúj szektorba, az egészségügyi monitorok piacára lép be az LG és a régiós országok közül elsőként Magyarországon vezeti be legújabb termékeit - tudta meg a Portfolio Darren Jangtól, a dél-koreai társaság IT termékekért felelős regionális vezetőjétől. A szakemberrel készült interjúban beszélgetünk a digitalizáció fontosságáról, az LG régiós terveiről, valamint az egészségügy területén folyamatban lévő projektjeikről.

Elmeszelte az Európai Bíróság az állami mobilfizetéses céget

Elmeszelte az Európai Bíróság az állami mobilfizetéses céget

Ellentétes az uniós joggal a nemzeti mobilfizetési rendszernek a magyar állami irányítás alatt álló vállalkozás által történő kizárólagos üzemeltetése - állapította meg ma nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága és ezzel elfogadta a júliusi főtanácsnoki indítvány hasonló megállapítását. A testület megjegyzése szerint még ha az e rendszer keretében nyújtott szolgáltatások általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak minősülnek is, e szolgáltatások nyújtása nem tartható fenn egy állami monopólium számára. Az ítéletben a Bíróság arra utal, hogy például a versenyre nyitott eljáráson alapuló koncessziós rendszer lehetne a megfelelő irány a korlátozó helyzet feloldásához.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.